Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

78 660. országos ülés 1916 s zepiember lB-án, szerdán. hárítsák katonailag, amennyiben pedig ez katonailag elhárítható nem volna, legalább politikailag, adminisztratív szempontból, — tekintbe véve ezt a nagy, általa előrelátott veszélyt — óvóintézkedések történjenek, hogy ne váljék egy váratlan támadás egy országrész katasztrófájává. A külügyminister urnak ez a nyilatkozata dicsekvésszámba jöhet, mentesítheti Czernint, mentesítheti a diplomácziát, de sújtó vád a kormány ellen. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Minél jobban tudták, hogy mi a hangulat Romániában, annál nagyobb azoknak a mulasztásoknak beszámithatósága, amelyeket elkövettek. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek után búcsúzom a tisztelt külügyminister úrtól. (Halljuk! Halljuk! balfdől.) Mondhatom, abban az egyben teljesen egyetértek vele, hogy nagyon kívánkoznám az után, hogy ne indirekté a tisztelt ministerelnök ur személyén át, hanem direkte vele folytathassam ezt a külpolitikai vitát, amelynek oly nagy súlya van az ország jövője szempontjából. Most áttérek azokra, amiket a tisztelt ministerelnök ur hozott fel múltkori felszólalásában. Először is a tisztelt ministerelnöknek arra a nyers kifejezésére, hogy közjogi hóbort az, ha az Ausztriával való tárgyalásnál önmagunkat kötjük meg, én azt állítottam, hogy ez a közjog hóbort az 1867: XII. törvényczikket támadja meg. A tisztelt ministerelnök ur ezzel szemben azt állította, hogy nem, ez nem vonatkozik az 1867 : XII. törvényozikkre ; az 1867 : XII. törvén yczikk ilyen megkötöttséget csak a tulajdonképeni közös ügyekre vonatkozólag mond ki. Én felhoztam az 1867: XII. törvényczikknek 25. §-át, amely világosan beszel erről a kérdésről. A tisztelt ministerelnök ur ezzel szemben azt mondja, hogy ez a szakasz nem vonatkozik másra, mint a szigorúan vett közös ügyekre, amelyek a pragmatica sanctióból erednek és nem azokra a közösen intézendő ügyekre, amelyek közé tartozik a gazdasági megállapodás is. Nagyon hosszú vitát lehetne arról folytatni, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 25. §-a mire érthető. Hiszen tudjuk, hogy ez a kiegyezési törvény nem lett törvényalkotás czéljából megszövegezve, hanem ez inkább argumentativ munka volt, mint törvényszövegezés, amely azután politikai okokból utólag osztatott be czikkekbe és iktattatott be a törvénytárba, ugy hogy ott egyes homályos kifejezések vannak és majdnem minden kérdés felett vita képzelhető. De azért én egészen kétségtelennek tartom azt, hogy abban az esetben is, ha az 1867. évi XII. t.-cz. 25. §-a tulajdonképen csak a szigorúan vett közös ügyekre alkalmazható, ennek a szakasznak az a része, amelyet felolvastam, bizonyítja a törvénynek azt a czélzatát, hogy minden közös viszonyra vonatkozólag csak alkotmányos Ausztriával léphetünk érintkezésbe. Már az első mondat azt mondja (olvassa) : »...alapfeltétel az, hogy a teljes alkotmányosság Ö felsége többi országaiban és tartományaiban életbelépjen.« Ez vonatkozhatik esetleg csak a delegáczióra. De azután ezt fűzi hozzá (olvaassa) : »Mert Magyarország azon országoknak csak alkotmányos képviseletével léphet bármily közös viszonyokra nézve érintkezésbe.« Tehát bármily közös viszonyokra nézve. (Helyeslés balfelől.) Ezzel indokolja meg ezt az előbbi tételét és ez az indokolás tág keretet ölel fel; ebbe beleillik minden közös viszony, beleillik a szigorúan vett közösügy, beleillik az együttesen, közös elvek alapján elintézendő ügy is. Ebből az egy szakaszból tehát világosan látjuk, hogy az 1867. évi XII. t.-czikk czélja az volt, hogy minden közös viszonylatot akként alapozzon meg, hogy az épugy biztosítsa Ausztria, mint Magyarország szabadságát és alkotmányát. Ez végighúzódik az egész 1867. évi XII. törvényczikken. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Méltóztassék mindjárt a bevezetésre tekinteni. Ott is már ki van fejezve, hogy a király azt kívánja, hogy az alkotmányos testületek lépjenek egymással érintkezésbe. (Olvassa.) »Öszinte örömmel üdvözölte az országgyűlés ő cs. és apostoli királyi felségének ezen legmagasabb elhatározását, mely szerint az alkomtányos kormányzat rendszerét az egész birodalomban megállapítani óhajtván, ezáltal trónjának fényét s a birodalom erejét és hatalmát mindannyi népeinek a közügyek iránti érdekeltségére, mint természetszerű s ennélfogva legszilárdabb alapra, kívánta fektetni.« De ha ez nem volna a törvényben, ha nem volna semmi olyan általános kijelentés, mely kifejezi ezt az alapgondolatot, ha nem volna az a 25. §., amelyre hivatkoztam, akkor is meg volna kötve az 1867. évi XII. törvényczikk által a magyar törvémdiozás, mert konkréten akkor, amikor vámszövetségről beszél, a 61. §-ban, akkor is előírja azt, hogy ezen vámszö\etség mikép köthető meg. Megmondja azt, hogy ez a törvényhozásoknak egymással való érintkezése során történhetik csak. Tehát ott is konkréten elmondja ezt a kötelességet. Aki tehát azt állítja, hogy hóbort az ilyen lekötöttség, az evvel a nem nagyon megtisztelő melléknévvel jelzi és tiszteli meg azt a nagy kiegyezést, amelyről annyi dicshimnuszt énekeltünk mi ketten. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nagyon nagy hibának tartom, hogy azok a pártok, amelyeknek alapfeltétele az 1867 : XII. t.-cz. védelme, épen azt a nimbuszt igyekeznek eloszlatni, amely ezt az alkotást övezi. így ennek az alkotásnak népszerű gondolata letapostatik és csakis azok részére maradnak meg, amelyek bizonyos népszerűtlenséggel vannak környezve. Ez vezet aztán ahhoz, hogy néha nehéz szabad akaratból többséget szerezni az 1867-es politika mellett. Ha kellőleg kezelnék ezt az alapot, ha mindazt, ami érték benne van, kidomboritanók, akkor, azt hiszem, szabad akarattal is nagy többséget lehetne melléje sorakoztatni. (Helyeslés balfelől.) Csak abban az esetben áll elő annak nehézsége, ha egytől-egyig kivetkőztetjük azokból a részekből, amelyek igazán tetszenek, amelyek