Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

659. országos ülés 1916 s. zepiémber 12-én, kedden. 07 ból, amelyek miatt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójánál az adómentes levonások megszorítására törekedtünk nem is volna indokolt. De ettől eltekintve, t. ház, nem tartom a kérést azért sem teljesíthetőnek, mert az állam részéről bizonyos adóügyi kedvezmények nyújtása nemcsak azt jelenti, hogy az illető intézkedések, intézmények, amelyek ebben a kedvezményben részesülnek, bizonyos előnyöket kapnak, hanem jelenti az illető intézkedések, intézmények helyeslését, jelenti azt, hogy az állam, igenis, indokoltnak tartja azokat kedvezmények utján előmozditani. Itt van épen a lényeges elvi eltérés az én felfogásom és a közt a felfogás közt, amely a főváros háztartásának vitelében ma jelentkezik. Ez pedig abban áll, hogy absolute nem tartom megengedhetőnek, hogy a városok beruházási, tehát olyan czélokra, amelyek beismerem, hogy fontosak, amelyek elodázhatatlanságát azonban egyáltalán nem ismerhetem el, ilyen czélokra függő kölcsönöket vesznek fel és függő kölcsönökből beszerzett pénzösszegeket fektetnek be olyan beruházásokra, amelyek bármily szükségesek is, mindenesetre el volnának odázhatók addig, amig a pénzpiacz helyzete szabályszerű kölcsönök felvételét lehetővé teszi. Ez az a kérdés, amelynek tekintetében és a városok háztartásának vitelével a múltban egyáltalán nem értettem egyet, amelynek tekintetében én, amennyire tőlem tellett, mindent elkövettem az ellenkező irányzat érvényre juttatására. Sajnos, nem a kellő eredménynyel, még pedig abból az okból, amire t. képviselő ur is alludált, mert tulajdonkópen a pénzügyministernek, mint olyannak, nincs igazi beleszólása ezekbe a kérdésekbe és csakis a kabinet szolidaritása révén van bizonyos beleszólása, de méltóztatnak tudni, hogy az sohasem jelent annyit, mintha törvényes intézkedési jogköre volna. Én a legnagyobb sajnálatomra, minden igyekezetem mellett sem tudtam keresztülvinni, hogy városaink háztartása a múltban ugy alakuljon, hogy beruházásokat csak akkor és csak olyan mértékben foganatosítsanak, amikor ós amilyen mértékben a beruházások költségeinek fedezésére szükséges költségeket a kellő módon, kellően fundált alakban tudják maguknak megszerezni. ÜSTem akarom a t. ház türelmét hosszasabban igénybe venni, de azt hiszem, nem szorul bizonyításra az, hogy ez az egyetlen helyes városi gazdasági, az egyetlen helyes városi beruházási politika; igenis, ruházzon be az a város annyit, amennyire szüksége van, azonban csak akkor, ha ezek a beruházások feltétlenül szükségesek és ha a beruházások költségeinek fedezésére szükséges tőkéket kellő módon tudja beszerezni. Méltóztassék elhinni, igen veszedelmes dolog ós a városok pénzügyi helyzetét illetőleg igen megbosszulhatja magát az, ha a városok optimizmustól elragadtatva, a jövő kedvező pénzügyi fejlődésében bízva — noha sohasem lehet tudni, hogy ez a bizalom be fog-e válni — függő kölcsönök kontrahálásával csinálják meg a beruházásokat és akkor azután olyan kényszerhelyzetbe kerülnek, mint aminőre a t. képviselő ur is rámutatott. En ezt abszolúte helytelen gazdasági politikának tekintem, kötelességemnek tartottam a múltban ez ellen küzdeni, kötelességemnek tartom a jövőben is. Épen azért, mert ez az álláspontom és mert ez az a meggyőződésem, hogy ez az egyedül helyes városi gazdasági politika, a legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényhozásnak egy olyan intézkedést javasoljak, amelylyel az ilyen függő kölcsönök felvételére adó- és illetékmentesség engedélyeztetik, ami, mondom, nemcsak ezt az anyagi előnyt jelenti, hanem jelenti azt is, hogy igenis, a törvényhozás az ilyen gazdálkodást helyesnek, indokoltnak és arra valónak tartja, hogy azt bizonyos adó- és illetékkedvezményekbe részesítse. Igazságtalan volna ezenfelül egy ilyen kedvezmény, amelynek, mondom, sem a technikai sem a tárgyi, sem a subjectiv igazságosságát és helyességét el nem ismerem, igazságtalan volna a legnagyobb mértékben ha csak a fővárosra, tisztán a főváros által kiállított váltókra terjesztjük ki. Sajnos, nom egy község van, amely nem saját elhatározásából kifolyólag, mint a székesfőváros közönsége, de a viszonyok kényszerítő hatása alatt kénytelen beruházásait ideiglenesen váltókölcsön utján fedezni. Milyen igazság volna akkor az, hogy a szegény község fizesse a váltóilletéket egy olyan kölcsönért, amelynek felvételére esetleg teljesen az elhatározásán kivü

1 volt kénytelen, ellenben a gazdag székesfőváros ilyen előnyt élvezzen? (ügy van! jobbfélol.) De tovább megyek, t. ház. Ha erre az igen veszedelmes lejtőre lépünk ós kimondjuk a váltók illetékmentességét — mert hiszen főleg váltókról van szó — bizonyos viszonylatokban a székesfővárosra, azután a városokra, azután a községekre: jönnének akkor egyéb köztestületek, egyéb közczéiokat szolgáló egyesületek vagy intézmények, vége-hossza nem volna ezeknek a kedvezményeknek és a végeredmény az volna, hogy az lenne a kivétel, ha valaki az illetéket fizetné. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ezekből a részemről igazán nagyon megfontolt indokokból és ismételt hangsúlyozásával annak, hogy ez abszolúte nem a főváros iránti jóindulatnak a hiánya, sőt ellenkezőleg, hivatkozom arra, hogy ezzel a törvényjavaslattal is, azt hiszem, bebizonyítottam, hogy a székesfőváros jogos érdekei iránt kellő érzékkel viseltetem, mert tudtommal példának okáért Ausztriában nincsen ilyen törvény, Bécs városának kötvényeire nézve az általános adó- és illetékmentesség nincs biztosítva, tehát mindenesetre olyan intézkedést teszünk, amely továbbmegy 9*