Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

szeptember 12-én, keddett. 40 659, országos ülés 1916 meg nem illetik. Ennélfogva annak alapfeltétele, hogy oly messzemenő jogi és adózási kedvezményben részesíthessük a szövetkezeteket, aminőben feltétlenül részesitendők, hogy azt a nagy közgazdasági feladatot, melyre hivatottak, a jövőben feltétlenül betöltsék: ennek első alapfeltétele szövetkezeti törvényhozásunk reformja, a szövetkezeti jogrendnek a modern viszonyoknak megfelelő oly alapon való reformáláaa, mely biztosit] a, hogy a szövetkezet szó nemcsak szó lesz, hanem valóságos fogalommá fog válni. (Élénk helyeslés balról.) Azt hiszem, ez az idő nemsokára be fog következni. Mindaddig, méltóztassék elhinni, bizonyos tartózkodás indokolt és szükséges. Ez a szempont vezetett akkor is, mikor 1912ben az 1909-es törvényt életbe óhajtottam léptetni. Akkor azt a kedvezményt, mely bizonyos szövetkezetek nyereségét az üzletrészek 6%-a erejéig adómentesitette, ahhoz a feltételhez óhajtottam kötni, hogy e kedvezményt csak oly szövetkezetek vehetik igénybe, melyek valamely, a kormány által elismert központ kötelékébe tartoznak. Eltekintve attól, hogy magát a központ fogalmát a szövetkezet fogalmától jóformán elválaszthatatlannak tarlom, igazán nem tudok elismerni oly alakulatot szövetkezetnek, amely nem sorakozik egy altruisztikus központ mellé. Azt tartom, hogy a szövetkezeti ügy modern fejlődésének ez tulajdonképen legjellegzetesebb alapvonása. Mondom, eltekintve ettől, azért tartottam ezt szükségesnek, mert azt képzeltem, hogy ezen központoknak megfelelő megválasztásával olyan orgánumokkal fogunk rendelkezni, amelyek biztosítják azt, hogy ezeket az adókedvezményeket csak olyan alakulatok vegyék igénybe, amelyek igazán megérdemlik a szövetkezet nevet és ezekec a kedvezményeket. Már az 1912. évben azonban, midőn a törvény végrehajtása iránt tárgyalások folytak, de azóta is meg kellett győződnöm arról, hogy olyan különfélekép fogják fel ezeknek a kormány által elismerendő központoknak jelentőségét, jellegét és természetét és hogy olyan nehéz feladatot vállalnék magamra, ha ilyen központokat ki akarnék jelölni, hogy akkor, midőn már ezen törvényjavaslat benyújtása után az érdekeltség körében megnyilvánult az az óhaj, hogy ezeknek a kedvezményeknek ehhez a központhoz való kötését megszüntessem: igenis magam is megfontolásra érdemesnek találtam a kérdést. Es rájöttem arra, hogy csakugyan a mai viszonyok között, — miután azt a czélt, ugy láttam, alig tudnám elérni, amennyiben aligha tudnám ezt a kedvezményt csak olyan központokhoz kötni, amelyek nézetem szerint feltétlenül megfelelnek azoknak a követelményeknek, amelyek 1912-ben előttem lebegtek — mondom, beláttam, hogy helyesebb lesz a törvényhozásnak oly megoldást javasolni, hogy eltekintsünk attól, hogy ezeket a kedvezményeket csak azoknak a szövetkezeteknek nyújtsuk, amelyek bizonyos, a kormány által elismert KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. központok kötelékébe tartoznak, hanem e helyett igyekezzünk ezen központok kritériumát megállapítani és nevezetesen megállapítani azt, hogy ezek minő tőkével dolgoznak. így keletkezett az a módosítás, amely a t. ház előtt meglehetős ismeretes, amelyet a munkapárt körében is ismertetni szerencsém volt és amelyet a t. előadó ur a részletes tárgyalás során lesz szives benyújtani. Ezen módosításom szerint bizonyos olyan feltételek, amelyekhez ma köti az 1909 : VIII. t.-cz. 19. §-a azt, hogy ezen kedvezményben a szövetkezetek részesüljenek, bizonyos olyan kritériumok, mint teljesen feleslegesek, elejtetnek, hogy az üzletrészek miből állanak és hogy mire terjed ki a szövetkezet működése, hanem ahelyett az kívántatik meg, hogy az illető szövetkezet tisztán altruisztikus intézmény legyen, amely csak tagjaira terjeszti ki üzletét. Másrészt azonban szükségesnek tartottam az idegen tőke fogalmának meghatározását és azt, hogy dolgozhatnak-e ezen szövetkezetek idegen tőkével vagy nem, mivel azt tapasztaltam, hogy e tekintetben épen az 1909-iki törvény rendelkezései bizonyos zavart hoztak be a közvéleménybe, amely zavarnak tanújelét adták a t. képviselő urak is felszólalásaikban. Abból a körülményből, hogy míg a jelenleg érvényben álló törvény ezt a kedvezményt ahhoz a feltételhez köti, hogy az illető szövetkezet üzleti tőkéje a tagoknak egy bizonyos befizetéséből áll, addig az 1909-iki törvény ezt a nomenklatúrát megváltoztatva, nem az üzleti tőkét, hanem az üzletrészek befizetését köti ezekhez a részletekhez: ebből sokan és ugy látszik, a m. kir. közigazgatási biróság is azt a következtetést vonták le, hogy ez a módosítás azt jelentette, hogy a törvényhozás szakítani akar az eddigi állásponttal, hogy ezek a szövetkezetek ezt az adómentességet csak akkor igényelhetik, hogyha idegen tőkét nem alkalmaznak. (Helyeslés jobbfelöl.) Amint méltóztatnak tudni, ma ezt a következtetést vonták le, ez a következtetés azonban nem helyes. Ma, amint méltóztatnak tudni, az a jogállapot, hogy e szövetkezetek ezt a kedvezményt csak akkor igényelhetik, ha idegen tőkét igénybe nem vesznek és a közigazgatási biróság kimondta, hogy idegen tőke igénybevételének nem tekinthető az, ha ezen szövetkezetek a tagjaik által beszolgáltatott árukra bankszerű előleget vesznek, vagy pedig hogyha akár kölcsön, akár váltók leszámítolása utján pénzt szereznek olyan szervezetektől, amelyekkel szervezetszerű összeköttetésben vannak. Ez a mai jogállapot. Nagyon sajnálom, hogy az 1909-iki törvénynek äZ a módosítása, amely az üzleti tőke helyébe az üzletrészt tette — mert az eredeti javaslatban szintén üzleti tőke volt — nem a plénumban, hanem a pénzügyi bizottságban történt és igy tulajdonképen irott nyoma annak nincs, hogy ez a módosítás miért történt. Hogy azon-