Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-659
48 659. országos ülés 1916 szeptember 12-én, kedden. hozadéki rendszert és emellé még egy jövedelemadót és vagyonadót vettünk. Eltekintve attól a a kérdéstől, ami itt már több oldalról meg lett vitatva és amire nézve én is már kifejtettem álláspontomat, hogy t. i. elméleti szempontból helyesebbnek tartom, ha a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat és egyleteket egy hozadéki adóval terheljük meg és nem tartom helyesnek, hogy rájuk kiterjeszszük a jövedelemadót és a vagyonadót, mint par exeellence személyi adót, mondom, ettől az elvi állásponttól eltekintve azért választottam ezt az utat, mert ez elsősorban is nnaiicialiter jövedelmezőbb. Ez a vállalatokra nézve nagyobb terhet ró, mint hogyha a jövedelemadót és a vagyonadót terjesztettük volna ki rájuk, tehát pénzügyi szempontból előnyösebb. Választottam másrészt pedig azért, mert meggyőződésem — nemcsak mától fogva, de mindig, mióta adókérdésekkel foglalkozom — hogy az értékpapírokból eredő jövedelmek levonhatóságának a joga feltétlenül megszüntetendő, mert ez olyan specziális adóügyi privilégiumot jelent, ami a 48-as törvények óta egyáltalában nem indokolt és aminek a feltétlen megváltoztatása szükséges akkor, ha ezen a téren egy helyes megadóztatást akarunk keresztülvinni. (Igaz ! Ugy van !) Ugy, hogy ha feltéve, — de remélem, hogy az nem fog bekövetkezni — hogy számításaimban csalatkoztam volna és tényleg a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójának az ilyen módon való rnegálla jutása pénzügyileg kisebb jövedelemmel járna, mint amilyennel járna a mai rendszer fentartása, mint a mai rendszer fentartása a. hozadéki adók terén és a vagyon és jövedelemadó : akkor is örülnék, hogy e rendszert választottam, mert emellett a pénzügyi eredmény fokozása sokkal könnyebben érhető el. Mert hiszen ha arról kellene meggj'őződni, hogy az első két évben valamely számítási hiba folytán az eredmény valamivel kisebb lesz. akkor is megteremtettük volna azt az egészséges alajoot, melyen tovább haladhatunk. Természetes, hogy én ezt a 36 millió többletet nem garantálhatom, hiszen ily törvényjavaslatnál mindig csak approkszimativ számításokat lehet tenni. Azt is megjegyzem, hog}^ e többletben nemcsak a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója foglaltatik, hanem az állami pótadók is, melyek ezzel járnak. Valami kevéssel csökkenhet ez az összeg a pénzügyi bizottság módosításai folytán, de nem valami nagy mértékben. Egészen pozitív számításokat a tekintetben, hogy ez a rendszer előnyösebb-e vagy a régi hozadék-adórendszer fentartása a vagyon és jövedelem adó mellett, nem lehet tenni, mert hiszen ehhez adókivetést kellene eszközölni, ami igen hosszadalmas eljárás volna. De kétségtelen, hogy vannak oly esetek, hogy a kétszeresnél is nagyobb öszeg az, mely e rendszer mellett lesz fizetendő, annál az összegnél, mely amúgy lett volna fizetendő. Hát ez egyszerűen azért van, mert a mai rendszer mellett egyes legnagyobb vállalatok vagy semmi, vagy elenyésző csekély öszeget fizetnek, ugy hogy e vállalatok a mai rendszer megtartásával és a vagyon és jövedelemadó rájuk való alkalmazásával pusztán nyereségük 5 %-át fizetnék, mert a vagyonadó és jövedelem-' adó összesen ennyi volna. Csermák t. képviselő ur azt állította nagyon helytelenül, hogy e törvényjavaslat enyhébb, mint az 1909-es törvény, mert ez 10%-os hozadékadót és 5%-os jövedelemadót jelent, tehát összesen 15%-ot, ez a javaslat pedig csak 12%-ot. Deat. képviselő ur figyelmét teljesen elkerülték az adómentes levonások, továbbá az 1909-iki törvénynek egy más rendelkezése, hogy t. i. a jövedelemadó nem az egész jövedelem után számíttatik, hanem csak a tőkének 3y 2 %-ot meghaladó jövedelme után. így azonban fogja fizetni a vállalat a 12%-ot majdnem a teljes jövedelem után, mert csak az értékpajűrállomány ama részének kamatjövedelme lesz levonható, amely része meghaladja az illető vállalatnál elhelyezett betétek 20%-át. Azonkívül fizetni fogja a vállalat a 12% után az összes állami törvényhatósági és községi pótadókat, melyek ott, ahol legkisebbek, pl. Budapesten is 69*4%-ot tesznek. Az 1909-es törvény értelmében pedig 7 jjerczentes rentabilitást véve alapul jövedelem- és vagyonadó czimén, együtt fizetnének összesen 5%-ot. Azt hiszem, ez egész világos és mindenkit meggyőzhet arról, bővebb számítás nélkül is, a mi csak az adókivetésnek az egész vonalon való érvényesítése utján volna elérhető, hogy ez sokkal súlyosabb megadóztatása a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak, mint hogjdia a hozadéki adó fentartása mellett a vagyonés jövedelemadóval lettek volna megróva. De még az esetben is, ha, amit igazán kizártnak kell tekintenem, téves volna a számadás, helyesebb ez ut követése, mert így nagyon egyszerű lehet a tévedés reparálása és a megfelelő adóztatás elérése. Ezek után, nem akarván hosszasabban igénybe venni a tisztelt ház figyelmét, még csak a szövetkezetek megadóztatásáról kívánok szólni. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ha valaki, én igazán barátja vagyok a szövetkezeteknek és azokban látom a magyar közgazdasági fejlődés egyik legfontosabb alapját. Azonban egy feltételt okvetetlenül kell hozzáfűznöm: hogy e szövetkezetek igazán szövetkezetek legyenek. Már most mindenki, aki viszonyainkat ismeri és ismeri törvényhozásunk hiányait e tekintetben és hogy e hiányokat mennyire túlhaladta az a bírói és közgazdasági gyakorlat, mely a szövetkezetek terén fejlődött és a szövetkezeti ügyet nagyon leterelték azon alapról, melyre okvetetlenül és mielőbb vissza kell mennie : meg fog érteni, hogy teljesen összeegyeztethető a szövetkezetek működéséről táplált véleményem, melyet az előbb kifejeztem, bizonyos tartózkodással a tekintetben, hogy ne adjunk túlsók kedvezményt oly alakulatoknak, melyek szövetkezetek neve alatt vesznek igénybe oly kedvezményeket, melyek őket semmiképen
