Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

659, országos ülés 1916 szeptember 12-én, kedden. 47 legyen fizethető és kivethető. Ez pedig — megengedem — bizonyos logikai összefüggésben van azon kérdéssel, hogy a magánszemélyekre nézve most ujabban megállapított adóteher tekintetében tulajdonkép ki van mondva, hogy ezek községi pótadó alá nem tartoznak. Tehát, mondom, ez lehetett volna az egyik mód, melynek azonban akadályait az előbb érintettem. Vagy pedig egy másik módot kellett volna keresni, s én őszintén megvallom, nem találtam igazságosabb módot annál, mint amelyet ez a 6. §. kontemplál. Hogyha t. i. kiderül, hogy eg}?es intézeteket ez az adótörvény lényegesen érint, hogy az első öt évben az eddigi osztalék 10%-ánál kevesebbet, a következő öt évben pedig az eddigi osztalék 20%-ánál kevesebbet volnának kénytelenek fizetni, akkor az adó megfelelő mérséklését kérhesse. Én azt tartom, hogy az előbbi rendezés sem válik tisztán a nagy intézetek javára ; ez a most tárgyalt rendelkezés azonban kétségtelenül olyan intézkedés, amelynek nemcsak az előbb kifejtett inditó okai, hanem a következményei is olyanok, hogy azok csak a kisebb nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek javára fognak szolgálni, mert a nagy intézetekre nézve tényleg áll az, amit b. barátom, Hantos képviselő ur mondott, hogy azok mindenesetre meg fogják erejüket feszíteni, ha szükséges, azonban azt a dividendát ki fogják adni, nehogy abba a helyzetbe kerüljenek, hogy ennek a paragrafusnak a kedvezményét legyenek kénytelenek igénybe venni. De nem is fognak abba a helyzetbe kerülni azért, mert hiszen ezek a nagy intézetek túlnyomólag a nagy városokban, főleg Budapesten vannak, ahol a községi pótadó aránylag nem magas ; emellett ezeknek az intézeteknek tényleg nagy látens rezerváik vannak és ezekben a nagy tartalékokban bizakodva mertem ilyen messzemenő adóemelést javasolni a t. háznak, mert nem félek attól, hogy ez közgazdasági életünket veszélyeztetni fogja. Ezeknél, t. ház, sem a szüksége nem fog előfordulná annak, sem pedig tényleg — az illető intézet ambicziójánál fogva — nem lesz rá eset, hogy e paragrafus kedvezményét igénybe vegyék. Máskép áll azonban a dolog a vidéki intézeteknél, ahol, mint mondtam, a községi pótadó különbözősége folytán igen különböző adóteher származhatik ebből. Ép ezért, amennyire vallom, hogy bizcnycs fokig szégyenletes volna egy nagy intézetre nézve, ha ennek a paragrafusnak a kedvezményét lenne kénytelen igénybe venni és nem is fogja igénybe venni, annyira meg vagyok róla győződve, hogy azok a vidéki intézetek, amelyek nem tőlük függő, nem bennük rejlő okoknál fogva, hanem tisztán csak azért, mert olyan városban van a működési területük, amelynek igen magas a pótadója, erre rászorulnak, azok a törvénynek ezt a rendelkezését igénybe fogják venni. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy egész röviden az értékpapírok adómentességének a kérdésével és azzal a kérdéssel foglalkozzam, vájjon helyes-e, hogy ez a törvényjavaslat ezt az adómentességet — amint az egyes tisztelt felszólaló urak beállították — konfiskálja. Bocsánatot kérek, a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy én ebben a törvényjavaslatban semmiféle állami ígéretnek a megszegését, semmiféle szerzett jog konfiskálását nem látom, mint ahogy nem látta a törvényhozás 1909-ben sem semmiféle szerzett jog konfiskálását abban, hogy a magánszemélyek tulajdonában levő adómentes értékpapirokból eredő jövedelmet jövedelemadó alá. vonta és mint ahogy hasonló intézkedésben a művelt Nyugat egyetlen egy állama sem látta semmiféle szerzett jog konfiskálását. Bocsánatot kérek, quod uni justum, alteri aequum. Ha nem jogkonfiskálás az, hogy egy a hozadék szempontjából adómentesnek nyilvánított értékpapír jövedelmet a magánszemélyeknél jövedelemadó alá vonunk, akkor nem lehet j ogkonfiskálás az sem, ha ugyanazon értékpapíroknak valamely nyilvános számadásra kötelezett vállalt, vagy egylet jövedelmében szereplő jövedelemrészét szintén adó alá vonjuk. Jogkonfiskálás az volna, — és én remélem, utódaim se lesznek arra kaphatók — ha maga az értékpapírok hozadéka hozadéki adóval terheltetnék meg, tekintet nélkül arra, hogy vájjon az az egyes személynél, vagy egyes vállalatnál, amelyek tulajdonában van, tiszta jövedelmet képez-e vagy sem. Ez jogkonfiskálás volna, ez egészen más helyzetet is teremtene. Azt jelentené, hogy pl. a biztosító társaságok fizetnék ezt az adót az összes a tárczáikban lévő biztosítási alapok, a tulajdonukat képező értékpapírok után. Itt erről nincs szó. Egyszerűen arról van szó, hogy X intézetnek, melynek saját tőkéje 120 miilió korona, van 14 millió korona nyeresége. Az állam nem nézi, hogy ez a 14 millió korona nyereség miből van ; az mellékes dolog. Ha házból van, akkor fizette a házadót; ha földből van, fizette a földadót ; ha állampapírokból, akkor nem fizetett eddig semmi adót, mert az az állampapír a hozadéki adó alól mentes. De egyszerűen nézi, hogy ennek a vállalatnak van 14 millió nyeresége, ezt a nyereséget megadóztatja ; ennek az adónak következtében az a vállalat, amelykülönben, mondjuk, 10"5% osztalékot fizetne, fog fizetni 10% osztalékot. Ez semmiféle jogsérelmet nem jelent és azért nem is aggódom azon, különösen ismerve pénzintézeteinknek igazán haza fias működését az egész háború tartama alatt, hogy még ha nem is így volna a dolog, ahogy" előadtam, ennek a levonhatási jognak a megszűnése egyik intézetünket sem fogja visszatartani attól, hogy a jövőben is igyekezzék az állam hitelét olyan mértékben előmozditani, mint eddig és hogy a hadikölcsönök jegyzése tekintetében a jövőben is époly dicséretesen kivegyék a részüket, mint. ahogy kivették a múltban. Már most áttérek arra a kérdésre, vájjon nem lett volna-e helyesebb megtartani az 1909-es törvény alapintézkedéseit és a vállalatoknál is ugy járni el, mint ahogy a magánszemélyeknél történt, ahol megtartottuk teljesen az eddigi