Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

38 659. országos ülés 1916 szeptember 12-én, kedden. Ez az érdek az, hogy minden pénzintézet szerezzen értékpapírt 10% erejéig, de nem az, hogy 20%-on felül is szerezzen, mert hisz a pénzintézeteknek nem az a feladatuk, hogy értékpapírokat vásároljanak, hanem, hogy üzletet csináljanak, hitelt nyissanak. Azért kérem a t. pénzügyminister urat és a t. házat, hogy a kétrendbeli módosításomat elfogadni méltóztassék. A harmadik rendelkezés, melylyel az eddigi adóalap megváltozik: a c) pontban foglaltatik és így szól : »az 1883. évi VII. t.-cz. 1. §-ában említett pénzintézetek valamelyikénél elhelyezett tőkéik után húzott és az idézett törvényben megállapított adóval megrovott kamatok összegének 70 százalékai. Vagyis ha egy pénzintézet, vagy nyilvános számadásra kötelezett vállalat más pénzintézetnél, vagy vállalatnál takarékbetétet helyez el, ebből várható kamatainak 70%-át levonhatja. Springer t. képviselőtársam, nagyon érdekes és tanulságos beszédében, azt mondta, hogy ezt a pontot csak pro forma vette be ide a pénzügyminister ur, mert hiszen ez a rendelkezés eddig is fennállott Ezzel szemben tény az, hogy erre a rendelkezésre itt igenis szükség van. Itt van ugyanis a t. pénzügyminister urnak egy e tárgyban kiadott rendelete, melyben az foglaltatik, hogy az ilyen jövedelem igenis 100% erejéig vonható le. A javaslat ezen rendelkezése azonban mégsem fog hatályosulni, mert van a törvénynek egy másik, ezzel ellentétes és érvényben tartott rendelkezése. Áttérek most már a 2. §. i. pontjára, mely a részvények kamatjövedelmének levonhatásáfc engedi meg. Eddig a vállalat tárczájában levő részvényekből eredő kamatjövedelem 100% erejéig volt levonható. Ennek törvényhozási alapgondolata az, hogy ha egy vállalat részvényekkel bír, melyek után már egy más társaság vállalati adót fizetett, kétszeres adóztatás állana be, ha ugyanazon jövedelem után ugyanazon adónemmel másodszor terhdnők. Most ez az állapot megváltozik, megváltozik néhány nagy intézet előnyére, melyek megengedhetik maguknak azt a lukszust, hogy valamely vállalat papirjaiból 15%-nál többet szerezzenek meg. Itt ismét aránytalan az adóztatás, a kis intézetek kárára. Ezek ugyanis lokális szempontokból gyakran kénytelenek, ha pl. az illető helyen egy téglagyár alakul, ennek részvényeiből 2, 3, 4%-ot átvenni. Már most azok a vállalatok, melyek más ipari vállalat részvényeiből 15%-nál nagyobb részesedést birnak el, előre tisztában vannak azzal, hogy az a vállalat igenis jövedelmező és hogy a befektetés jó. Ellenben azok a pénzintézetek, amelyek egy más vállalat részvényeiből 2'5%-ot kénytelenek átvenni, ezek után sokkal kisebb kamatjövedelmet élveznek a rendesnél, és még amellett kétszeresen kénytelenek fizetni az adót, míg a nagybankoknál ugyanazt a jövedelmet le lehet vonni az adóalapból. Azért kérem a t. házat, hogy a mai joggyakorlatot e tekintetben ne változtassuk meg és a részvények jövedelme ezután is le lehessen vonható az adóalapból, Ezzel befejeztem azokat a tiszteletteljes észrevételeimet, melyeket a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok három irányú adóemeléséről előadni óhajtottam. Maga a tisztelt minister ur is érezte, hogy ez az adóemelés igen súlyos lesz, s azért felvett egy paragrafust, mely szerint azok a vállalatok, melyekre ez az adó túlságosan terhes volna, bizonyos esetekben adómérséklésben részesíthetők. Én ennek a szakasznak elejtését kérem és pedig általános szempontból azért, mert azt hiszem, hogy nem egészen helyes törvényhozási politika az, hogy az állam, a törvényhozás megállapít egy adót, de már akkor, midőn az adót megállapítja, megengedi, konczedálja azt, hogy az az adóteher oly súlyos lesz, hogy a vállalatok jövedelmezőségét befolyásolja és azt az adóterhet az illető vállalat elbírni nem fogja. Ez a kérdés törvényhozáspolitikai oldala. A másik a gyakorlati szempont. A gyakorlati életben, merem állítani, tisztelt ház, hogy egyetlenegy pénzintézet sem fog ehhez az eszközhöz folyamodni. Egyetlenegy pénzintézet sem fogja nyilvánosan bevallani azt, hogy ő csak azért nem tud boldogulni, csak azért nem tud megfelelő dividendát adni, mert az adója túlsúlyos. Azt hiszem, hogy amely pénzintézet azt mondja magáról, hogy az adótehert nem viselheti el, az már kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt; az a pénzintézet a hiteléletben nem fogja azt a szerepet játszhatni, amelyre hivatott. Azért bár teljesen elismerem az igen tisztelt pénzügyminister ur jó szándékát és a méltányossági szempontokat, amelyek vezették, midőn ezt a szakaszt felvette, mindazonáltal gyakorlati és általános politikai szempontból a szakasz elejtését vagyok bátor indítványozni. T. ház ! Végül még csak az önsegélyző hitelszövetkezetek kérdésével kívánok foglalkozni. Ezek az önsegélyző hitelszövetkezetek a magyar hitelszervezet legrégibb és legtiszteletreméltóbb szervei és ezeknek jogviszonyait az 1909 : VIII. t.-czikk 19. §-a közmegelégedésre rendezte. Az igen tisztelt pénzügyminister ur első javaslatában, valamint a pénzügyi bizottság javaslatában sem tartotta szükségesnek ezt az állapotot megváltoztatni és ezt igen helyesen tette, mert az a rendezés, amely abba a törvénybe foglaltatott, az összes tényezők beleegyezésével jött létre és teljesen megnyerte az összes tényezők megelégedését. Az 1912 : LIII. t.-czikk tartalmaz egy rendelkezést, amely szerint ezen hitelszövetkezetek egy központba tartoznak belépni, hogy az eddigi kedvezményes elbánásban részesülhessenek. Ezt a rendelkezést, ugy értem, az igen tisztelt pénzügyminister ur is elejteni szándékozik, amit a hitelszövetkezetek megnyugvással fognak fogadni, mert hiszen ezen szövetkezetek önállóan fejlődtek és semmiképen sem szolgáltak arra, hogy ilyen módon korlátoztassanak. Előttem felszólalt t. képviselőtársaim kivétel nélkül mind kérték, hogy az 1909-ben létrejött rendezés változatlanul fenntartassék. Ehhez vagyok bátor hozzájárulni, nemcsak a magam nevében, hanem a hitelszövet-