Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

667. országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. 405 köri romantikának lovagjai vagyunk. Amikor arról volt szó, legyen-e vagy ne legyen delegáczió, meg

J telt a ház. Mint mikor hajdan Konstantinápoly előtt állt a török s benn a görögök vallási vitákat rendeztek, olyan ez is. Mikor azonban a mindennapi kenyérkérdésről van szó, akkor tetszik ki a szlovák közmondás keserű igazsága, mely azt mondja: syty hladnemu nikdy neuznal. »A jóllakott, az éhessel szemben sohasem volt elismeréssel*. Aki jóllakott, nem érzi gyomrában azt a csikorgást, nem látja meg azt a fogcsikorgatást s azon keserű könnyeket, melyeket az éhség fakaszt az emberekből. Nem érzi át azt a végtelen bűnsorozatot, hogy ne beszéljek rablásokról, a naponkint szaporodó lopásokról, erőszakos betörésekről, amelyek maholnap az országban olyan divatba jönnek maganrekvirálás néven, mint a közrekvirálás. •' Pedig ez az indolenczia a kenyérkérdésben, szerény meggyőződésem szerint, hazánknak nyakát szegheti. Élénken emlékszem, hogy mikor kitört a háború, akkor Pestről együtt utaztam egy kedves, idősebb, ezredes-féle rangban lévő tiszttel az intendantura részéről. Beszélte, hogy végigcsinálta a boszniai okkupácziót és akkor is élelmezőtiszt volt. Azt mondta, hogy nem fél attól, hogy a mi katonáink nem állják meg helyüket, meg van róla győződve, hogy minden ember utolsó csepp véréig fogja védeni a hazát, de egytől fél : gazdasági helyzetünk slendriánsága éhségbe fogja sorvasztani ezt az országot, öreg ur volt, több mint 70 esztendős, aki végigjárta a ranglétrát és ugy jutott el eddig a magas fokig. Most az ő szavai sokszor jutnak az eszembe és félek attól, hogy az öreg intendáns jó próféta volt. Nincs meg bennem a jóllakott embereknek az az optimizmusa, amelylyel olyan könnyedén túlteszik magukat a Höfer-jelentéseken. Mit használ nekem bármiféle harcz, ha otthon éhen kell sorvadni és egy hétig kell járni egy métermázsa krumpli után, mert nincs. Gr. Tisza István ministerelnök: Senki sem fog éhen sorvadni! Nem hazafias dolog ilyet beszélni ! Juriga Nándor: Bocsánatot kérek, szerény meggyőződésem az, hogy ha nem gondoskodunk erről komolyan, akkor az éhség veszedelme be fog következni. Ez lehet egyéni meggyőződésem, de ép oly hazafias,.. . Gr. Tisza István ministerelnök: Ez a nyilatkozat nem hazafias ! Juriga Nándor: Az az argumentum, hogy ez nem hazafias, rám nem vonatkozhatik, mert mindenkivel szemben kötelességünk benső meggyőződésünket ilyen komoly időkben teljes őszinteséggel kifejteni. Minél nagyobb az ember szeretete hazájával szemben, annál nagyobb az aggodalma és a félelme az éhínség veszedelmétől. Mint a szerető anya mindig aggódva gondol gyermekére és félti, hogy el ne veszszen, el ne sorvadjon, ugy minél- nagyobb valakinek a hazaszeretete, annál nagyobb aggodalommal van hazájának sorsa iránt és sokszor talán kisebb felhőt is épen nagy szeretetében nagyobbnak lát. Ez azonban nem hazafiatlanság. Nem használ semmiféle katonai erőmegfeszités, ha otthon nem lesz kenyér. Es azt a kenyeret nem lehet csak minimális mértékben megadni az emberek részére, mert éhségben sohasem lehet kellő lelkesedéssel küzdeni. Hallva a beszédeket, ezekből mindazt az aggodalmat vettem ki, hogy igenis, komoly válság előtt állunk és minél hazafiasabb volt valakinek a lelkesedése, annál inkább félt ennek bekövetkeztétől. Mindenkinek meg kell feszíteni erejét és agyát és olyan vitákat kellene itt rendezni a kenyérről, mint akár a közjogi paragrafusokról. Sok jó gondo^tot haüottam e vitában, de azért ez mind amolyan fortwurschtlizás ; ezek a gondolatok nem reprezentálnak semmiféle rendízért, nincs vezércsillagunk, hogy merre tartsunk, hanem az ínség által lépésről-lépésre szorítva próbálunk védekezni. Innen a rendeletek végtelen száma és viszont a szemrehányások ugyanannyi száma. De mind e rendeleteknek nincs értelme, mert nem érik el czéljukat. Minister szájából hallottuk, hogy a makszimáiás csődöt mondott; nem lehet makszimálni, mert ezzel nem érünk czélt. A makszimáiás Németországban is —lehet mondani — csődöt mondott. Annál inkább csődöt mond nálunk, Magyarországon, ahol a közönség fegyelmetlen és az osztályok annyira irigykednek egymásra, hogy egyik sem sajnálja a másikat, ha az is érzi a hiányokat. A kinek pénze lesz, annak mindig lesz elég ennivalója a mostani rendszer mellett, de a szegény emberek már most sem tudnak hozzájutni szükségleteikhez s hiába járnak valóságos kálváriát. A kormány ilyen politika mellett, szerény véleményem szerint, semmiféle finánczczal, semmiféle detektivvel nem fogja tudni megrendszabályozni a gazdasági produkcziót. A gazdasági anyagcsere olyan a társadalomban, mint a vérkeringés az emberi szervezetben. A vérkeringésnek megvannak a maga természeti törvényei s nem lehet megszabni, hogy például az én szivem mennyit verjen egy perez alatt, többet vagy kevesebbet, vérkeringésem gyorsabb legyen-e vagy lassúbb. A gazdasági produkeziónak is megvannak a maga természetes törvényei, melyeket semmiféle külerő nem képes irányítani. E gazdasági vérkeringés a maga törvényeit a társadalom felfogásából meríti, úgymint a test anyagcseréje abból az életerőbők mely az emberben benne van. A produktív társadalomnak is van meggyőződése, lelkülete, mely aztán a saját felfogása szerint hajtja a társadalmi produkcziót. A mai gazdasági rend a liberális produktív rendszeren alapul. De ezzel merőben ellentétes a makszimáiás rendszere, mert mihelyt valaki egyéni erejéhez képest produkál, a liberális rendszer mellett az a természetes, hogy amit termelt, tetszése szerint adhassa is el. De ez a rendszer a háborúban megbukott, mert hiszen az egyéni önrendelkezés jogán, a tu-