Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

659. országos ülés 1916 szeptember 12-én, kedden. 35 illetve két kategóriához tartoznak : az egyik óriási nyereségre tesz szert, a másiknak semmi keresete sincs ; ez utóbbiak azonban adót sem kénytelenek fizetni. Ezzel szemben a hazai részvénytársaságok zömét kitevő közel 2000 vidéki pénzintézet a háború folytán súlyos helyzetbe került. Ezeknek az intézeteknek jövedelme 60%-kai csökkent és tevékenységük jóformán kizárólag hadikölcsönök vásárlására szorítkozott. Ezzel szemben rezsijük ugyancsak emelkedett, mert nemcsak a bevonult tisztviselők fizetését kellett íblyósitaniok. hanem az újonnan felfogadott tisztviselők és alkalmazottak fizetését is megfelelően emelniök kellett. Ezekre az intézetekre ez az uj és fokozott adó sokkal súlyosabban nehezedik, mint az ipari részvénytársaságokra. Ne felejtsük el továbbá, hogy a t. pénzügyminister nr sem akarja ezt a törvényjavaslatot örökérvényűnek deklarálni ; ez nem is hosszabb időre hivatott, hanem csak a háború tartamára és az azt követő évekre szól, amikor pedig az ipari vállalatok kedvező konjunktúrája még tartani fog. Másik javaslatom tehát az, hogy ez a különbség ipari vállalatok és egyéb részvénytársaságok között az adókulcs tekintetében szüntettessék meg. Harmadik tiszteletteljes kívánságom az adókulcs tekintetében az előbbi kettőnél súlyosabb természetű és arra vonatkozik, hogy a felemelt adónak a pótadóval való összekapcsolása megszüntettessék. vagyis osztrák mintára a felemelt adó után községi pótadó ne járjon. Ennek jogosultsága először abban van, hogy a nyilvános vállalatok fokozottabb megadóztatása mellett azzal érvelünk, hogy ezt a jövedelmi adónak és a vagyoni adónak a magánszemélyekre való kiterjesztése teszi szükségessé. Ezek után azonban községi pótadó nem jár, igy tehát nagyon jogosult a kivánság, hogy a felemelt adórész után ujabb pótadó ne fizettessék. A községi pótadó kivetése révén ugyanis egyes vállalatok abba a helyzetbe kerülnének, hogy egész nyereségük 60—7Ó%-át volnának kénytelenek közczélokra átadni. Talán még indokolt volna ez akkor, ha meg volnánk győződve arról, hogy ez a községi háztartásokon lendít. Azonban, tisztelt ház, konkrét példákra mutathatok rá, amelyekből megállapitható, hogy a községi pótadó felemelése, szaporodása nem csökkentette az illető községben a pótadó kulcsát, csak emelte a pazarlást, fokozta az illető község költekezését. Ily konkrét esetről értesültem Budapest közelében fekvő községből, ahol egy iparvállalatnak, amely két évvel ezelőtt került bele az adózásba, 500.000 korona pótadót kellett fizetnie. Az illető községben, ahol a vállalat működött, addig a fizetett pótadó 100.000 koronát tett ki. Midőn 600.000 koronára emelkedett a község pótadója, mindenki azt remélte, hogy a pótadó kulcsát le fogják szállítani, mert hiszen ez már hatszorosa volt az előbbi adónak. Nem ez történt: a pótadó ma is ugyanaz, mint volt a régibb állapot szerint. Ahol tehát, tisztelt ház, ilyen községi gazdálkodást látunk, ott, szerintem, nem jogosult a pótadónak ilyen arányú felemelése és nem jogosult az egyes vállalatoknak ekkora megterhelése a községi háztartás érdekei miatt. Az adókulcsra vonatkozó harmadik javaslatom, hogy az adókulcs általam is helyeselt felemelése után az adókulcsnak felemelt része után legyen községi pótadó kivethető. És indokolom ezt egyrészt az osztrák példával, de másrészt azzal is, hogy magánszemélyek a vagyoni és jövedelmi adó után, amely pedig ezen adó ekvivalensének tekinthető, szintén nem fizetnek községi pótadót. Áttérek most a javaslatban foglalt második adóemelési tényezőre, amely az adókivetésre vonatkozik. Az uj rendszer az adókivetésnek eddigi rendszerét megváltoztatja, mert a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját eddig autonóm közegek állapították meg, most pedig ezek kezeiből kivétetik és a pénzügyigazgatóság kezeibe tétetik le. Ennek a rendszernek hátránya az, hogy mig eddig az a pénzintézeti jogtanácsos, vagy pénzintézeti titkár elment az adókivető bizottsághoz és itt kontradiktórius eljárás folyamán megállapították közösen az adót, amiáltal elejét vették minden perlekedésnek és minden panasznak, — most a pénzügyi igazgatóság egyoldalúan fogja megállajjitani az adót s az illető vállalat, ha jogát keresni akarja, kénytelen lesz a közigazgatási bírósághoz fordulni. Az uj rendezésnek ez a hátránya azonban magában véve adóemelést még nem tartalmaz. Az adóemelés abban foglaltatik, hogy megváltoztatja az adókivetés eddigi rendszerét annyiból, hogy az adóalap nem az eddigi három éves átlagból áilapittatik meg, hanem ezentúl az előző év adóköteles jövedelme fogja alkotni az adókivetés alapját. Hogy ez mit jelent, t. ház, legyen szabad számokkal illusztrálnom. (Halljuk ! Halljuk !) Ha valamely vállalat 1914-ben 10.000 koronát, 1915-ben 15.000 koronát, 1916-ban pedig 20.000 koronát keresett, akkor az eddigi gyakorlat szerint az 1914—1916. évek átlaga alapján 15.000 korona után fizette az adót. Ezentúl azonban nem 15.000, hanem 20.000 korona után fog adót fizetni, t. i. az előző évi adóköteles nyereség 20.000 koronája után. Vagyis, t. ház, tisztán ezen technikai eljárás folytán 25%-kal emelkedik ennek a vállalatnak az alapja. B. Madarassy-Beck Gyula: Vagy csökken. Springer Ferencz: Fordítva is lehet, degresszive ! Hantos Elemér: Bocsánatot kérek, forditva nem áll meg az eset. Mert ha az utolsó évben 10.000 korona volt a jövedelem összege, akkor az eddigi gyakorlat szerint ezen 10.000 koronás jövedelem éreztette a maga csökkentő hatását a következő két évben is, t. i. ez eloszlott a következő két évre ; holott most az nem fog történni, hanem marad a 10.000 korona jövedelem utáni adókulcs. Ha a vállalat veszteséggel zárult, viszont ez a veszteség három évre éreztette kiegyenlítő hatását; holott