Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

659. országos ülés 1916 szeptember 12-én, kedden. 33 lezett vállalatok adója olyan arányban emeltetik-e, mint a magánszemélyeké. És ha a mélyen tisztelt pénzügyminister ur taktikus akart volna lenni, akkor elsősorban ezt a javaslatot tárgy altatta volna azért, mert ezzel ezeknek a szemrehányásoknak és vádaknak elejét vehette volna és ezzel lényegesen megrövidíthette volna, az adójavaslatok vitáját. T. ház ! Két elvi kifogás merült fel a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának rendezésével szemben. Az egyik az volt, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur ezekre a vállalatokra nem terjeszti ki a jövedelmi adót, holott tudvalevőleg a Wekerle-féle törvényhozás a jövedelmi adóval is sújtotta a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat. De, t. ház, az 1909.-i adótörvények szerzője maga elismerte itt a házban, hogy a jövedelmi adónak a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokra való kiterjesztését szépséghibának tekinti és hogy ezt a szépséghibát csak azért követte el, hogy az e vállalatok birtokában levő értékpapírok kamatjövedelmét utóiérhesse. És az igen tisztelt túloldal legkiválóbb pénzügyi politikusa, Földes Béla t. képviselőtársam, már 1909-ben tiltakozott ezen kiterjesztés ellen és az igen t. előadó ur által már idézett tanulmányában kifejtette annak helytelenségét, hogy a jövedelemadó a vállalatokra is kiterjesztessék s csak következetes volt önmagához, mikor a napokban tartott beszédében az igen t. pénzügyminister ur álláspontját helyeselte. A jövedelemadónak a vállalatokra való kiterjesztése mellett leginkább a német birodalom főbb államainak példája szól. Németországban azonban a helyzt az, hogy ott évtizedek óta a tudomány és a gyakorlat emberei az állami adóztatás terén csak olyan megoldást tartottak a modern adóelmélettel összeegyeztethetőnek, amely az egész állami adózás rendszerét a személyi adózásra és az ezt kiegészitő vagyonadóra alapit ja. De ma már a német birodalomban is kezd derengeni az a felfogás, hogy a személyi adónak, az általános jövedelemadónak kizárólagos rendszere nem képes lépést tartani a gazdasági élet fejlődésével, még kevésbbé képes lépést tartani az államháztartás •fokozott igényeivel és azért ma már Németországban is belátták, hogy az egész adórendszernek az általános jövedelemadóra és a személyi adózásra való helyezésével túllőttek a czélon és ma már ott is egyre erősebben hallatszanak hangok, amelyek a tárgyi adózásnak legalább a társasági adó körében való meghonosítását követelik. Másik elvi kifogása a t. túloldalnak az volt, hogy az igen t. pénzügyminister ur a vagyonadót nem terjeszti ki a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokra. A pénzügyi történetben tényleg nincsen előzmény nélkül az a kívánság, hogy vagyonadóval is sújtsuk a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat. Oroszországban és Svájcz néhány kantonjában ma is élő jog az, amely vagyonadóval terheli a részvénytársaságokat. Gr. Esterházy Móricz t. képviselőtársunk a ház utolsó ülésén helyesen mutatott rá arra, hogy az osztrák KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. kereseti adóról szóló törvény 100. §-a szintén tartalmaz olyan rendelkezést, amelyben a vagyonadónak egy eleme foglaltatik, amikor kimondja, hogy a részvénytársaságok tekintet nélkül arra, hogy jövedelmeznek-e vagy nem, tehát akkor is, ha passzív mérleggel zárulnak, tartoznak saját tőkéjüknek legalább egy ezrelékét adó gyanánt fizetni. Ez tényleg a vagyonadónak egy neme, a vagyonadónak egy eleme. Ezen külföldi példák ellenére mégis azt kell mondanom, hogy az az ut, amelyre az igen t. pénzügyminister ur lépett, az egyedül helyes és az egyedül konzekvens, mert ha az állam valamely társasági formára, valamely vállalatra egy specziális adónemet állapit meg, akkor csak természetes, következetes és czélszerü, hogy az összes adóterhek, amelyeket erre a vállalati formára rakni akar, ezen egy adónem keretében jelentkezzenek. Ezen egy adónem keretében történnek meg mindazok az emelések, melyeket a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben a törvényhozás eszközölni kíván. Három irányban történik a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának felemelése : az egyik az adókulcs felemelése révén, a másik az adókivetés módjának megváltoztatása révén és a harmadik az adóalap tágítása révén. Előre kell bocsátanom, hogy ezen vállalatok adójának felemelését teljesen igazságosnak tartom, hogy az adófelemelést szükségesnek tartom először álta, lános szempontból, az államháztartás helyzete miatt, de másodszor szükségesnek tartom azért is, mert a magánszeméiyek adója a vagyonadó és a jövedelemadónak kiterjesztése révén szintén megfelelő irányban emelkedik, de végül szükséges ezen adó javaslat és az adó felemelése azért, mert eddig, amint bölcsen méltóztatnak tudni, egyes vállalatok azáltal, hogy nagyobb értékpapirállományt tartottak, az adó alól egyáltalában menekültek, semmiféle állami adót nem fizettek. Az adóemelés különböző irányai közül elsősorban az adókulcs felemelésének kérdésével óhajtanék foglalkozni azért, mivel az adóemelés itt legszembetűnőbb és legkézzelfoghatóbb. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) T. ház ! A 40 év óta érvényben lévő hozadéki adórendszerünk öttagú csoportjában a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója az első adónem, amelynek kulcsát felemelni készülünk. Az 1909. évi adóreform az egyes hozadéki adók kulcsát leszállította; leszállította elsősorban a tőkekamat- és járadékadó kulcsát 50%-kal, leszállította a kereseti adó kulcsát 50%-kal, leszállította némely nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának kulcsát 30%- kai, leszállította a földadó kulcsát több mint 20%-kal. Az adóreform életbeléptetésének elhalasztása folytán ezen adókulcsleszállitások közül csak a földadó kulcsának leszállítása maradt érvényben, a többi