Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

32 659. országos ülés 1916 Szinyei- Merse Félix jegyző: Hantos Elemér ! Hantos Elemér: T. bá* ! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok megadóztatásának kérdése vörös fonál­ként liuzódik végig a t. házban. A lietek, sőt hónapok óta tartó adóvitának nem volt egyetlen szónoka, ki a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját valamely vonatkozásban ne érintette volna. Csak nagyon természetes, hogy most, mikor a kérdés napirendre került, mélyebb medret ás a vitának. Első tekintetre ngy látszik, mintha a nyilvános számadásra kötelezett válla­latok adója a pénzügyi tudománynak, az adó­politikának, az adótechnikának rendkívül bonyo­lult problémája volna. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ezen adó, mint két vállalati forma : a részvénytársaság és szövetkezet testére szabott specziális adónem az adópolitika tisztázott kérdései közé tartozik. A t. ház tanácskozásaiban, valamint a sajtó­ban nem is az adóprobléma volt az, amely a szónokokat, a közvéleményt elsősorban foglal­koztatta, hanem inkább az a hangulat nyilat­kozott meg ebben a vitában, amely az ezen jogi formában működő vállalatokkal szemben szokott meg nyilatkozni. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok főtipusa a részvénytársaság. A részvénytársasá­goknak zöme, kétharmada Magyarországon bank, pénzintézet, takarékpénztár, szóval olyan válla­lat, amely bankszerű ügyletekkel iparszerüleg foglalkozik. Az a népszerűtlenség, amely a közön­ségnek ezen vállalatokkal szemben megnyilatkozó hangulatát jellemzi, elsősorban és a legfelszine­sebb megitélés mellett onnan ered, hogy a bankok tőkéből állanak és hitelt nyújtanak, a közönség egy része pedig adósokból áll, akik a hitelezett ösz­szegeket visszafizetni tartoznak. A természetes anti­patia a bankok ellen abból is ered, hogy a bankok nem mindenkinek adhatnak kölcsönt, aki e végből hozzájuk fordul és viszont mindenkitől, akinek köl­csönt adtak, azt visszakövetelni kénytelenek. De ezen felszines magyarázatnál, tisztelt ház. van ennek az antipatiának, van ennek az ani­mozitásnak a bankokkal szemben mélyebb magya­rázata is. (Halljuk ! Halljuk !) A nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatok, részvénytársaságok, bankok és általában minden nagyobb organizáczió körében idővel szükségképen kifejlődnek bizonyos oligarchikus típusok, bizonyos vezető egyéneknek, bizonyos ekszponált vezetőknek túlsúlya a gazda­sági élet többi tényezői felett. Ez a jelenség, tisztelt ház, kapcsolatos a tőkének akkumulativ és konczentrativ természetével, ami viszont a modern kapitalizmusnak egyik természetes tü­nete. A legtöbb felszólalás ezen kapitalisztikus irányzat ellen hangzott el és a kapitalizmus túlkapá­sait, túlhajtásait kívánta erősebben megadóztatni. ö ömmel konstatálhatjuk, t. ház, hogy azon nagyszabású beszédek után, amelyeket e tárgyban az igen tisztelt pénzügyminister ur és báró Beck Gyula t. képviselőtársam a házban elmondottak, eptember l2-én, kedden. a bgutóbbi napok szónokai körében már kezd el­ismerésre találni az a nézet, hogy a tőke a nem­zeti termelésnek egyenrangú tényezője és elisme­résre talál az a szerep, amely a tőkét megilleti a nemzet gazdasági életében. A kapitalizmus irány­zatával szemben, t. ház, mint a gazdasági élet uralkodó irányzatával szemben a törvényhozás tehetetlen; legföllebb azt teheti, hogy a kapitaliz­mus egyes túlhajtásait visszaszorítja, egyes kinö­véseit lenyesi. Ennek tere, t. ház, azonban nem az adótörvény; ennek tere nem az adópolitika, mert az adótörvény sohasem szolgálhat np^esz­szália gyanánt a gazdasági, a társadalmi vagy a politikai élet kinövéseivel szemben. Az állam, t. ház, amely valamely vállalatnak szerinte jogosu­latlan vagy erkölcstelen nyereségét, keresetét sú­lyosabb adóval kívánná sújtani, az az állam része­sedést kérne az illető vállalat jogosulatlan jövedel­méből, az az állam legitimálná ezzel a részesedés­sel az illető jövedelmet, az az állam bűnrészesévé válnék annak a vállalatnak, az az állam aláásná nemcsak az adómorált, hanem aláásná létének erkölcsi alapjait. A t. túloldal ezen kapitalisztikus irányzat visszaszorítása czimén kívánta a nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatok súlyosabb megadóz­tatását. Az igen t. előadó ur az ő rendkívül tömör és éleselméjü fejtegetésében szemlét tartott a t. ellenzék ezen követelései felett. A t. túloldal már a hadinyereségadó tárgyalásánál is követelte, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok ugyanazon adókulcscsal terheltessenek, mint a fizikai személyek ; majd a hadi jövedelmi adó és a vagyonadó tárgyalásánál közölte ezen adónemek­nek a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokra való kiterjesztését; és valamennyi adójavaslat tárgyalásánál hangsúlyozták, hogy a kormány jogosulatlan előnyökben részesiti a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat a természetes személyekkel szemben. Návay Lajos t. képviselőtársam az ő emléke­zetes beszédében utalt arra, hogy ez a szemrehá­nyás, ez a vád csak akkor volna jogosult, ha az adój avaslatok egész komplekszusából az derülne ki, hogy a nyilvános számadásra kötelezett válla­latok kevésbbé súlyos adóval vannak megterhelve, mint a magánszemélyek. Erre a szemrehányásra, erre a vádra az előttünk levő törvényjavaslat adta meg a választ. Az igen tisztelt pénzügyminister ur a jövedelmi adó kiterjesztéséről szóló törvényjavas­lat indokolásában 36 millió koronára teszi azt a jövedelmi többletet, amelyet ettől az adójavaslat­tól vár. Ez az egyetlen javaslat tehát annyit fog jövedelmezni, mint a vagyonadóról és a jövedelmi adó kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatok együtt­véve. Vagyis az adózók egy kis kategóriája : a nyil­vános számadásra kötelezett vállalatok oly adó­többlettel terheltetnek meg, amilyen adóteher a pol­gárság összességére kiterjesztett vagyoni adóból és a jövedelmi adó kiterjesztéséből háramlik. Első látszatra, t. ház, ez megadja a választ arra a kér­désre, hogy vájjon a nyilvános számadásra köte-

Next

/
Thumbnails
Contents