Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

£66 666. országos ülés 1916 s, zeptember 26-án, kedden. megfelelően preventive intézkedjék, ha elkésetten is, de akkor, amikor ezt észleli, egy rendelettel, egy hathatós intézkedéssel vágja útját annak, hogy ez a tarthatatlan helyzet még tovább fokoztassék. Méltóztassék megengedni, hogy a sok el nem mondottakból még a t. előadó ur beszédére reflektáljak, aki felszólalása során azt mondta, hogy a moratórium-rendelet átmenetileg a nehézségeket megkönnyítette. Azt hiszem, a t. előadó ur maga sem merte azt mondani, hogy azokat elhárította, mert sajnos, az a meghatározás sem megfelelő, hogy megkönnyítette, mert a moratórium-rend életnek sok hiányát tapasztaltuk az életben. Itt egyre kívánok különösen rámutatni. A moratórium-rendelet nem felelhetett meg s nem felel meg a várakozásnak, mert az is kellő előkészület nélkül látott napvilágot, ugy hogy sok mindenre nem terjed ki, a mire kellett volna, és sok irányban intézkedett, a hol nem kellett volna. Ertem alatta különösen a budapesti lakbérekre vonatkozó intézkedést. Köztudomású az, hogy a moratóriumi rendeletnek ez az intézkedése legalább is a szükség mérvén túlmegy, mikor az állam kötelességeit a háztulajdonosok nyakába varrja. Én azt meg tudom érteni, hogyha gondoskodunk a hadbavonnltakról abban az irányban, hogy családjaikat a túlságosan élelmes háztulajdonosok az utczára ki ne dobhassák, ha gondoskodunk arról, hogy lehetőség adassék nekik arra, hogy a házbért részletekben megfizethessék. De a moratórium-rendelet sokkal tovább megy, mert egyenesen megmondja azt is, hogy a katonai szolgálatot teljesítő nem tartozik lakbért fizetni, amennyiben neki külön lakbére nincs, vagy amennyiben hadisegélyt nem élvez. Teszi ezt tekintet nélkül arra, hogy képes-e az illető fizetni vagy sem s az eredmény azt mutatta, hogy ezen rendelkezések következtében ma nem tizetik a házbért a katonai szolgálatot teljesítők, bármennyi vagyon álljon is rendelkezésükre, ha hadisegélyt nem élveznek. Szerintem visszás, mondhatnám igazságtalan, hogy akkor, mikor egyesek a háború egész tartama alatt Budapesten tartózkodnak és egyenruhában járnak, ezen a czimen egyszerűen azt mondják, hogy ők nem tartoznak lakbért fizetni. Ez egészségtelen és helytelen intézkedés, de nem is előrelátó, mert most már két esztendő óta az illető lakbérhátralék folytonosan fokozódik, a háztulajdonos pedig valósággal jó üzletet csinál, hogyha szabadon engedi futni, vagy alku tárgyává teszi és azt mondja, hogy a már esedékessé vált tartozásnak fizesse bizonyos hányadát, a többit pedig nem követeli. Ugy tudom, hogy a háztulajdonosoknak szövetsége e tekintetben valami elaborátumot nyújtott már be, amint azt Polónyi t. képviselőtársam múltkori felszólalása során felemiitette. Magam is azt hiszem, hogy ez nem állami gondoskodás, amikor egy osztályt terhelünk meg túlságosan ezzel, sőt megterheljük annyira, hogy saját terheinek törlesztésére sem gondolhat abban az esetben, ha túlságosan sok katonai szolgálatot teljesítő lakója van. Ezt a kérdést csakugyan államilag kellene rendezni, mert ebben a kérdésben a moratórium-rendelet igazán csődbe került és nem könnyítette, hanem súlyosbította a helyzetet, amit a lakók akkor fognak megérezni, mikor a moratórium-rendelet megszűnik, mert abban a perczben oly óriási tartozás fizetésére kell gondolniok, melynek megfizetése előreláthatólag lehetetlen vagy pedig, ha lehető, akkor csak azon erkölcstelen alapon válik lehetségessé, hogy az illető ma is fizetőképes lett volna és nem fizet azért, mert a moratóriumrendeletet kihasználja. Ha már lakbérekről beszélek, méltóztassék megengedni, hogy egy, a lapokban olvasott, ugyancsak érthetetlen álláspontra hívjam fel a t. ház figyelmét. A házbérfizetésre vonatkozó moratórium-rendelet nem vonatkozik azokra az erdélyi menekültekre, akik kénytelenek voltak lakásukat és mindenüket otthagyni. Amint hallom, azt mondták ki, hogy ezek lakbért tartoznak fizetni. Fel kell, hogy hívjam a t. igazságügyi kormány figyelmét arra nézve, hogyha idáig erre nézve kétely lehetett, akkor feltétlenül most legfőbb ideje és szüksége annak, hogy azt a moratóriumi rendeletet kiterjeszszük arra a menekülőre is, aki elhagyja a maga helyiségét, aki otthagyja a maga vagyonát, nehogy ki legyen téve annak, hogy őt esetleg végrehajtsák, mert nem akarok a hadbavonultak érdemeiből semmit sem levonni, de a menekültek helyzetét. nem lehet súlyosabb elbírálásban részesíteni, mint magáét a hadbavonultét. Vadász Lipót: Vis majorra hivatkozik és nem kell fizetni. Jaczkó Pál: Köszönettel veszem tudomásul az igazságügyi államtitkár urnak ezt a kijelentését, mert hiszen magam is ennek minősítem, csakhogy itt az a kérdés, hol állapítjuk meg annak határát, meddig van az a vis major, mert tudomásom szerint Erdélyben pl. ma már oly menekültekről is kell beszélni, akiknek kilakoltatása tulajdonképen sohasem lett volna szükséges, most sem szükséges és ők mégis otthagyták otthonukat abban az első zavarban, abban a tumultusban, amelyet egy gyors és igazán váratlan menekülés mindig előidéz. Nem akarom azt mondani, hogy ezeket is talán nem terheli egy kis hiba, de viszont tisztán őket tenni felelőssé azért, hogy elragadta őket a félelem és idő előtt menekültek, szintén nem lehet. Vadász Lipót: Ennek is van perjogi védelme. Jaczkó Pál: Daczára annak, hogy azt a foglalkozást űzöm, amely a perektől nem tart és nem fél, sokkal jobb szeretném, ha mi a közönséget ugy tudjuk megnyugtatni, hogy ne perekben tudja meg az igazságot, hogy ne adjunk alkalmat és módot arra, hogy azt mondják, az