Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
358 666. országos ülés 1916 mindenki örömmel fog fogadni. Az a puszta negatív kritika azonban, amely a létező bajoknak, a részben el sem hárítható bajoknak kitálalásában merül ki, csak bizalmatlanságot kelt aziránt, hogy azok az intézkedések, melyek az állapotok javítására életbe léptek, czélt is tudnak-e érni, ez pedig feltétlenül káros, különösen, ba itt hangzik el. Abból a bizalmatlanságból, amely ilyen agitatórius kritikából táplálkozik, keletkezik az a belyzet, bogy mindenki igyekszik kibújni a rendeletek alól, igyekszik a jelenlegi viszonyoknak legalább önmagára irányuló batását eliminálni és ebből ered aztán az a készletgyüjtési. mánia, amely ma széltében elterjedt, amely nemcsak nem javítja a viszonyokat, de ellenkezőleg, csak arra alkalmas, bogy azokat rosszabbá tegye. (Ugy van! a jobboldalon.) Férfias elszántsággal kell viselnünk a báború minden következményeit nemcsak a harcztéren, hanem bent a gazdasági fronton is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha nem akarjuk koczkára tenni két badi év példátlan sikereit, akkor ki kell tartanunk fegyverrel kint a fronton és igényeink leszállításával, sőt ba kell, még nélkülözésekkel is idebent az országban (Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Ezek a kérdések nem pártkérdések. Vonjuk le ebből a következtetést és ne vigyük bele e kérdésekbe a pártéletnek ama kellemetlen kisérő jelenségeit, amelyekről már Bismarck azt mondotta, bogy veszélyesek az állami életre: azt a meggyőződést, bogy a más párthoz tartozó ellenfél intézkedéseiben legalább is ostoba és tudatlan, Valószínűleg azonban roszakaratu és lelkiismeretlen is. Legyünk meggyőződve arról, bogy mindenki igyekszik megtenni azt, amit lehet, kezeljük ezt a kérdést ugy, mint ahogy annak fontossága megkívánja, nehogy mirólunk is elmondhassák, amit ugyancsak Bismarck nemzetének egy másik fontos szakában mondott, hogy »a mi korunkat nagynak nevezik, de én nem látok ebben a korban semmit nagynak, mint a hatalomvágyat, a bizalmatlanságot és a pärtgyülöletet«. (Helyeslés a jobboldalon.) Meg vagyok győződve, bogy mindenki, aki ebben a házban ezekről a kérdésekről szól és akit ezért felelősség terhel, mert hiszen az itt elhangzott szónak kifelé mindig van hatása, meg fogja érteni azokat a kötelezettségeket, melyeket a mai belyzet mindnyájunkra parancsol. Ebben a reményben tudomásul veszem a ministerelnök ur jelentését. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Ki a következő szónok? Almásy Lászlő jegyző: Jaczkó Pál! Jaczkó Pál: T. ház! Előttem felszólalt t. képviselőtársam közérdekű, sőt igen tanulságos feszólalása után igazán előre el vagyok rá készülve, hogy egész más mederben fog folyni felszólalásom, mint talán tegnap gondoltam. Nem zárkózhatom el t. i. az elől az impresszió elől, hogy amikor ő a szükségleti czikkek piaczán zeptember 26-án, kedden. észlelt nehézségekről és hiányokról beszélt, nekem is behatóbban kell foglalkoznom ezzel a kérdéssel, aki ezt jóformán csak érintem akartam. (Halljuk!) Tény az, hogy általában a szükségleti czikkek, de különösen az élelmiczikkek piaczán nehézségekkel küzdünk, sőt igen sokszor visszaélésekkel. (Ugy van! balfelol.) E téren pedig nem pártkérdésnek minősítem azt, amikor szóvá teszem, hogy ezeket a visszaéléseket a kormány által kibocsátott rendeletek nem tudták megszüntetni. Előttem felszólalt t. képviselőtársam a piaczon észlelt helyzetet a rendeletek végrehajtásánál tapasztalható indolencziára vezeti vissza. Ehhez hozzá kell tennem, hogy ez az indolenczia nemcsak a közönség részéről jelentkezik, hanem a törvényhatóságok részéről is, melyek a rendeleteket épugy nem veszik figyelembe, mint a fegyelmezetlen közönség. Köztudomású, hogy a hatóságoknak ténye a közönségnek segítségére lehet és a mai súlyos időkben kell is, hogy segítségére siessen. De a kötelességét teljesítő közönséggel szemben a hatóságnak is igyekeznie kell a maga szükséges és kellemetlen, mondhatnám, odiózus eljárását elviselhetővé tenni. A kihágások kérdésében tudvalevően a fővárosban a rendőrfőkapitányság, a rendezett tanácsú városokban a kapitányság jár el, ezek a hatóságok kísérlik meg preventív intézkedésekkel vagy retorzióval a visszaélések megszüntetését. Csakhogy ilyen körülmények között méltóztassék a közönségről is gondoskodni, hogy beadott panaszai gyorsan intéztessenek el, a tárgyalások el ne húzódjanak, ne méltóztassanak egy-egy panaszost vagy feljelentöt órák hosszat az előszobákban várakoztatni, amint, én ezt magam is közvetlenül tapasztaltam. Én a visszaéléseknek egyik formáját akartam megakasztani, amely Budapesten nemcsak velem történt meg. hanem általában gyakori volt. A szénkereskedő annak, ki a szenet nem nála veszi, hanem en gros hozatja pinczéjébe, fát nem akar adni; velem is megtörtént, hogy cselédemet elutasította azzal, hogy vegyen fát a gazdája ott, ahol a szenet vásárolta. Mint ügyvéd és mint a t. ház egyik tagja magamra vállaltam a kényelmetlenséget és feljelentéssel éltem. Engem, mint ügyvédembert és mint olyant, aki a kerületi kapitányság érdekében egyszermásszor eljártam, kiszolgáltak és háromnegyed óra múlva hozzájutottam az asztalhoz, amelynél letárgyalták a feljelentést, hosszú tárgyalás után, közbenjárásomra való tekintettel, megbüntették a szénkereskedőt 40 vagy 50 koronára. Azt mondták, súlyos büntetés. Ezzel kapcsolatban mindjárt hivatkozom arra, bogy t. képviselőtársamnak igaza van abban, hogy a visszaéléseket nem ugy kell megbüntetni, hogy a büntetésnek visszataszító hatása ne legyen, sőt valósággal gúny tárgyává tehesse azt a büntetést azzal, hogy megbünteti az illetőt oly összeggel, amelyet a következő két-három vevőnél, kikkel ugyanezt