Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

iptetnber 21-én, csütörtökön. 310 665. országos ülés 1916 sz mikor itt egy munkapárti képviselő azt a kérdést intézte hozzám, mikor esetleges áldozatokról beszéltem, hogy valóban erdélyi területről volt-e szó; hogy három székely megyéről volt-e szó, akkor azt a választ adtam, hogy erről nem volt szó. Hozzáteszem, hogy sem erről, sem másról senkinek sem beszéltem ; a felajánlás politikáját én nem képviseltem, sem osztrák terület, sem magyar terület tekintetében, (Ugy van! balfelól.J De azt kérdem, hogy vájjon elmondhatja-e ugyanezt a kormány ? Mondhatja-e ugyanezt az osztrák ministerelnök Ausztria területére vonatkozólag ? Visszautasította-e ridegen mindig azt a gondolatot, hogy osztrák területtel fizeti ki Romániát ? Ha ugy volna, akkor joga volna engem támadni, de ha nincs ugy, akkor semmiképen sincs erre joga, annál kevésbbé, mert én most utólag is csak azt mondtam, hogy »esetleg áldozatok révén«, — a nélkül, hogy belementem volna annak részletezésébe, hogy minő áldozatok, hogy területi, vagy más áldozatok révén-e, hogy hol és hogyan ajánlandó áldozat révén, hanem csak azt mondtam, — hogy »esetleg áldozatok révén« lehetett volna kellő időben Romániát leszerelni*. Ez a vád tehát épen olyan igazságtalan, mint a másik. Sohasem állhat az, hogy én Románia megnyugtatására osztrák terület felajánlását képviseltem volna, sürgettem volna, kértem volna. De midőn ilyen kevéssé barátságos az osztrák sajtó egy része, akker konstatálhatom azt a tényt, hogy azt az érvet, amelyet a t. ministerelnök ur velem szemben felhozott, hogy ez beavatkozás Ausztria belügyeibe, egyetlenegy osztrák lapban sern olvastam. (Ugy van ! balfelől.) Pedig rámutatott a t. ministerelnök ur, megmondta, hogy»ime, beavatkozás«. Visszhangja nem volt. Semmiféle oldalról sem hallotta azt, hogy azt mondták volna, hogy »ez beavatkozás, amelyet nem tűrhetünk el«. De tegyük fel, hogy ez tényleg beavatkozás. Miben áll annak a lényege ? Semmi másban, mint abban a kívánságban, hogy »tartsd be a törvényt*. Nem annak megszabásában, hogy a törvényes struktúra szerve milyen politikát folytasson ; hogy föderalisztikus, czentralisztikus, szláv vagy német politikát ; hogy milyen gazdasági politikát folytasson ; mindebben nem áll. A beavatkozás, ha egyáltalán beavatkozás, csak abban a kivá3!alomban áll, hogy »tartsd meg az ott, a császár álta! szentesitett törvényt, amelynek betartása nélkül nú nem tudjuk a saját törvényünket végrehajtania (Élénk helyeslés balfelől.) Miről van szó ? Hisz a t. ministerelnök urnak nem is az volna a feladata, hogy ő követelje az osztrák delegáczió egybehivását. Tudtommal a magyar delegáczió egybehivását mindig a magyar ministerelnök ellenjegyzi, amiből már látható, hogy ez tisztán magyar közjogi cselekmény és ez meg is felel a magyar ortodoksz Deák-párti felfogásnak, amelyre a t. ministerelnök ur hivatkozott, hogy ez nem egy közös törvényhozás, hanem ez a magyar parlament bizottsága. (Ugy van! balfelől) Mikor tehát arról van szó, hogy a magyar parlament bizottsága egybehivassék, akkor a ministerelnök ur azzal jön, hogy ezt nem teheti, mert ez Ausztria jogaiba való beavatkozás. Én megfordítom a tételt : mikor a t. ministerelnök ur igy járt el, akkor jogot ad Ausztriának arra, hogy beleavatkozzék a mi ügyeinkbe. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) Beavatkozzék akként, hogy Ausztria ministerelnökének kényelméért a magyar állam saját törvényeit végre ne hajtsa. (Ugy van! balfelől.) Ha van joga arra, hogy egy közjogi gondolatot közjogi hóbortnak nevezzen el, akkor, bocsánatot kérek a t. ministerelnök úrtól, de ez a közjogi hóbort. (Taps balfelől.) Az a gondolat t. L, hogy mi nem követelhetj üli azt, hogy Ausztria törvényes kötelességét teljesítse, amely nélkül pedig mi saját törvényes kötelességeinket teljesíteni képtelenek vagyunk. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Azt mondja a t. ministerelnök ur szeptember 13-iki beszédében az én beszédemre válaszolva (olvassa) : »A t. képviselő ur azt mondja, hogy Ausztriának Magyarországgal szemben kötelessége delegácziót választani, tehát Magyarországnak joga van Ausztriát ezen kötelességének teljesítésére szorítani. Én attól félek, hogy a t. képviselő ur ezzel a tézissel igen veszedelmes térre lépett, mert ezzel tulaj donképen ellentétbe helyezi magát a magyar politikai felfogással, azzal a kardinális tétellel, hogy 1867-ben nem jöttek létre kötelezettségek a magyar állam és az osztrák állam között, nem jött létre közös egyezmény vagy szerződésszerű megállapodás a két állam közt, hanem rendezte a közösügyekre vonatkozólag a dolgot, ki-ki a maga jogkörében, rendezte a magyar és az osztrák törvényhozás. Létrejött egy magyar törvény és létrejött egy osztrák törvény. A magyar törvényt kötelezőnek tartjuk magunkra, az osztrákok kötelezőnek tartják saját törvényüket magukra nézve, de egyik állam sem adott a 67-iki törvénynyel beavatkozási jogezimet a másik államnak.« Hát, t. képviselőház, ez a teória ugy, ahogy fel van állítva, egy kicsit egyoldalú és nem felel meg teljesen a communis opiniónak. (Halljuk! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha az ember visszatekint a múltra, azt látja, hogy az a kérdés, vájjon a kiegyezésben, az 1867 : XII. t.-czikkben, van-e szerződési elem, avagy nincs, hanem csak kétoldalú megállapodás, ez kontroverz kérdés volt. Visszaemlékeztetem a t. ministerelnök urat és a t. házat arra, hogy már 1870-ben az atyám, mint ministerelnök, az utolsó beszédében, amelyet a házban tartott, amikor a Hohenwarth ellen folytatott politikáját védte, azt mondta, hogy a törvény szerződésjellegü. Később épen a t. ministerelnök úrral szemben fejtegette Wlassics a Budapesti Szemlében és azután Ferdinándy, szintén kitűnő köz jogászunk, azt a felfogást, hogy van szerződéses elem az 1867 : XII. t.-czikkben. A t. ministerelnök ur akkor is az ellenkező állásponton állott. Én csak azt mondom, hogy az ő véleménye még nem communis opinio és azt