Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-658
658. országos ülés 1916 szép nem azért, hogy a magyar tökét ne magyar irányba állítsuk be, hanem azért, hogy idegen tőkét is behozzunk és az ne féljen bejönni azért, mert itt bizonyos politikai tendencziák szolgálatába állítják be. Ezek az aggodalmak ma idejüket multák. Mindnyájan ugy vagyunk vele, hogy bármikor jön a várvavárt béke, bármilyen alakban is köttetik az meg, mi franczia és belga pénzt legalább egy generáczión át nem fogunk látni. (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) Ennek kedvéért tehát semmiféle konczessziót nem érdemes tenni, különösen oly konczessziót nem, mely veszedelemmel jár. Németország pénzügyeinek fejlődése hasonlatos a francziával; talán nem annyira markánsan fejlődik ki az állami omnipotenczia a pénzügyek terén, mint Francziaországban, de méltóztatnak tudni, hogy a takarékpénztárak elkülönítve a bankoktól egészen más állami felügyelet és kezelés alatt vannak, egyrészt állami felügyelet alatt és ped'g a legszigorúbb állami felügyelet alatt, másrészt, amennyiben nagy előszeretettel kultiválják a városi é községi takarékpénztárakat, egészen az államhatalom kezei közé kerültek a takarékpénztárak. És itt a Beichsbank viszi azt a szerepet, amelyet Francziaországban maga a kormány visz a íranczia bankokkal szemben. A háború kezdete óta óriási irodalma van annak a kérdésnek, hogy a Beichsbank csak ellenőrizze-e a pénzügyek menetét vagy pedig irányító és szabályozója is legyen. Ennek eredménye volt a müncheni Bankiertag, amelyen bizonyos konczessziőkat tettek. Az u. n. szabadirányzat hivei felvetik azt a kérdést, türhető-e egy alkotmányos államban, hogy egy felelősségre nem vonható uj törvényhozó testület alakuljon ki a Beichsbank képében, mely törvényeket szab a legnagyobb hatalomnak az országban, a bankoknak. Azt hiszem ez az az ut, mely odavisz, hol Francziaországban régen vannak. Ha német szövetségesünk területén ez az irányzat már megindult, akkor nekünk nem szabad a laissez fairé és laissez passer elvénél megállanunk. Nekünk az a kötelességünk, hogy a tőkét a nemzeti gazdasági politika szolgálatába állítsuk be és oly garancziákat követeljünk tőle, melyeket a nemzeti egység erősitése, tőkegyüjtő ereje tőle és a nemzeti vagyonosodás fellendülése megkíván. Méltóztassanak megengedni, anélkül hogy pikantériákba mennék bele, hogy egy párhuzamot vonjak. A középkori hűbéres lovagok és urak óriási szolgálatot tettek az uralkodóknak. Ok voltak az akkori társadalom oszlopai, védő támaszai. Méltóztatnak tudni, hogy azoknak várai nem mindig szerepeltek az igazság és méltányosság tanyáiképen, hanem sok visszaélést mutat fel a történelem abból az időből, ugy hogy maguk az uralkodók kénytelenek voltak idővel azt a kérdést felvetni, vájjon ezek az oszlopok nem tesznek-e nagyobb kárt az országnak, mint KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. rtember 7-én, csütörtökön. 25 amennyi hasznot nekik tesznek. Akik utaznak Passautól Bécsig, a 7 ok a Dana mentén nagyon sok lovagvárnak romjait láthatják. Van egy szirt a Duna közepén, amelyen ma már csak egy kis kápoinaszerü épület van, de azt mondja a történelem, hogy az Johanburg volt, ott voltak a Gráf Johanok, akik jobbról-balról dereglyéket állítottak keresztbe a Dunába, úgyhogy senki át nem mehetett, megfogták az arra menő hajósokat, kereskedőket és megvámolták őket- Nagyon sok ilyen lovagvár van, amelynek építkezése azt mutatja, hogy oly czélra épitették, hogy szemmel kisérhessék az arra menő hajókat, kereskedőket és megvámolhassák őket. Valamikor volt idő, mikor ezt tűrték és azt mondták ez legális, ezeknek az uraknak ez megengedhető, mert erős oszlopai és támaszai az államnak és a császárnak. Mikor a császár kénytelen volt ezen lovagok ellen sikrasxállani, sőt a nép is fellázadt ellenük és Anspachnál a parasztok az ottani grófot meggyilkolták, mert zsarolta és kizsákmányolta őket, akkor elérkeztünk ahhoz a korhoz, mikor ezek az oszlopok elkorhadtak és a gránitkövekből épült várak kezdtek romokká válni. A Duna folyama volt akkor a kereskedelmi életnek az országútja. Ma az egész gazdasági élet országútja a bankokon át vezet. Ha szabad és nem bántó ilyen hasonlatot használni, a bankok pánczélszekrényei ezen régi, gránitkoczkákon épült várakhoz hasonlítanak. Akkor is voltak olyan urak, akik azért ültek ott, a császár bizalmából, hogy őrizzék a forgalmat és szabaddá tegyék a kereskedelem útját. Most a bankok maguk csinálják a pénzforgalmat és ő rajtuk megy át a közgazdasági vér minden lüktetése. Amint eljött az az idő, hogy meg kellett óvni a dunai forgalmat azoktól a lovagoktól, akik azt állítólag őrizték, tessék elhinni, el fog jönni az az idő, amikor a pánczélszekrényes váraktól is meg kell óvni az ország fáradságával, munkájával szerzett és megtakarított összegeket. (Ugy van! bal felöl.) Ennek nyomai már most is jelentkeznek. Ez nem egy vagy két vagy X bank ellen irányul; mi nem az egyes bankokról beszélünk, hanem a nagy tőkekonczentrácziók veszélyes kinövései ellen küzdünk. (Ugy van! bal felöl.) Én azt hiszem, hogy ebben mindenkit, aki túlkapást nem szeret és nem óhajt, magunk mellett fogunk látni. Mi tehát nem támadjuk, én legalább nem akarom támadni ezt vagy azt a nagybankot, sőt tökéletesen elismerem, hogy a bankok ma még óriási tényezői az egész közgazdaságnak. Bajtuk nyugszik és rajtuk megy át minden, ők bizonyos tekintetben vámolói is annak, de kétségtelen fentartói és előmozditói. Azonban a vám maradjon meg azon a határon, amely mellett a forgalom még az összesség kára nélkül lebonyolitható (Ugy van! bal felöl) Ha tehát van kifogásunk a tőkekonczentráczió ellen, az csupán abban leli magyarázatát,
