Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

294 664. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. egypár esetet, ahol talán nem történt meg a segélyezés. Ha lesz szives velem a többi eseteket is közölni azon az egyen kivül, amelyet felhozott, én abban a pillanatban távirat és telefon utján intézkedem ; de nagyban és egészben azt kell mondanom, hogy ebben a nagy és szent ügyben a hatóságok megtalálták a maguk helyes érzé­kével azt, hogy mit kell tenni ós még onnan is, ahová nem jutottak volna el intézkedéseink kellő időben, kaptunk már értesítéseket, hogy a maguk részéről megtettek minden lehetőt. Kü­lönben a magam részéről ugy az állami, mint a társadalmi segélyre táviratilag nagyobb Ösz­szegeket utaltam mindenüvé, ahol tudomásom szerint vannak menekültek és fogok utalni továbbra is, ugy hogy e tekintetben fennakadás be ne állhasson. (Általános helyeslés.) Ami a városok és községek jövő segélyezé­sét illeti, ez talán a jövő kérdése. Én egyelőre most akartam a községeket és a városokat abba a helyzetbe juttatni, hogy tisztviselőiket ellát­hassák és momentán szükségleteiket fedezhessék és ennélfogva értesítettem őket, hogy a városok közigazgatási és rendőri költségeinek fedezésére és a községeknek a jegyzők fizetésére az amúgy is adni szokott államsegélyre rendkívüli előlege­ket engedélyezek; ezt megadtam többek közt Brassó városának is, amely ezáltal abba a hely­zetbe jutott, hogy tisztviselőit elláthassa. A t. képviselő ur hivatkozik arra, hogy az intézkedések késedelmesen történtek és hogy a helyszínére várták a belügyministert. Ez az elő­zetes intézkedésekre vonatkozik, amelyeket már beszédem elején emiitettem; jeleztem, hogy ki fogok menni az intézkedéseknek a helyszínén való ellenőrzésére. Fájdalom, azonban hamarabb és nagyobb erővel jött a betörés; de arra va­gyok bátor hivatkozni, hogy amely órában ide megérkezett a betörés hire, abban az órában innen továbbmentek az intézkedések. Fájdalom, nemcsak maga a hadüzenet érkezett orvul, ha­nem ugyanakkor, amikor Bécsben a hadüzenetet átadták, megkezdődött már maga a betörés is. Én rapszodikusan egy pár pontot jelöltem meg annak igazolására, hogy hatósági részről is igyekszünk megtenni minden lehetőt s hogy a társadalom is ebben a tekintetben nagy segít­ségünkre van, de ma még a dolog természete szerint nem nyújthattam véglegesen leszűrt el­veknek a képét. Dolgozunk azonban megfeszített erővel, teljes odaadással, hogy minél előbb rend­szert hozhassunk bele az egész dologba. Ha rövidebb, ha hosszabb ideig tartana: készen kell lennünk minden eshetőségre ós el kell érnünk, hogy aki munkaképes ós munkabíró ember, az igyekezzék saját erejéből fentartani magát, aki pedig ezt nem képes megtenni, annak adjunk állami segélyt mindaddig, amíg abba a hely­zetbe juttathatjuk, hogy visszamenjen lakó­helyére. Visszamenjen — mert hiszem, vallom és remé­lem és máskép nem is lehet, mint hogy a mene­kültek vissza fognak menni minél előbb, amint — hogy hős katonáinknak és szövetségeseink­nek már sikerült is megtisztitaniok egy vár­megyét az ellenségtől; azt hiszem, rövid időn belül fogja egyik a másikat követni és akkor visszatérhet a lakosság ősi tűzhelyéhez abba az őrtálló várba, ahol századokon keresztül teljesi­tette kötelességét és nekünk kötelességünk lesz ugy gondoskodni arról a várról, hogy ott az őrség nyugodtan maradhasson, hogy fölvirágozzék újból az a föld és szebb legyen mint volt és hogy a magyarság és szászság ott a határszélen teljesíthesse őrtálló kötelességót teljes megnyug­vással hazája és a maga sorsa iránt és teljes biztosságban. Kérem válaszom tudomásul véte­lét. (Elénlc éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Szterényi József: T. ház! Csak egy rövid kijelentést méltóztassék megengedni, ugy t. mi­nisterclnök ur, mint a helügyminister ur vála­szára. A ministerelnök ur arra fekteti a fősúlyt, hogy ne a kártérítés jogi álláspontjára helyez­kedjünk és hogy kutassuk a jogezimet, hogy milyen módon, minő jogezimen fogjuk a segé­lyezést nyújtani. Ha arra nézve bármely csekély biztatást kaptam volna, hogy ez a jogezim — megkeresés azt jelenti, hogy tényleg, aki arra rászorult, akit kár ért, az tényleg meg fogja azt kapni, nevezzük ne kártérítésnek, nevezzük ne jognak, de méltányosságnak, egyenlő kulcs egy megfelelő kulcs szerint és nem könyörado­mány jellegével, nem olyan segitség czimén, amelyet lehet, hogy a lakosság önérzetesebb része talán el sem fogad, akkor a válasznak ezt a részét tudomásul vettem volna; igy azonban, sajnálatomra, nem vagyok abban a helyzetben, hogy azt tudomásul vegyem. A t. helügyminister ur igen részletesen méltóztatott és ezt hálás köszönettel nyugtázom, tájékoztatni a tett intézkedésekről. Igen be­hatóan méltóztatott teljes érdeme szerint arra is ráutalni, hogy a sajtó és a társadalom iga­zán meghatóan karolta fel az ügyet. De bo­csásson meg a t. minister ur, ón nem látom az államhatalom gondosságát a jövőre nézve. A helügyminister ur hangsúlyozta, hogy nem tud ma még képet adni arról, amire én a leg­főbb súlyt fektettem, hogy egységes legyen az intézkedés, egy kézben letéve, kormánybiztosság utján, teljhatalommal felruházva. Minthogy ezt nem látom, sajnálatomra a választ nem vehetem tudomásul. Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! Én csak minden félreértés elkerülése végett kény­telen vagyok konstatálni, hogy tényleg én nem helyezhetek kártérítést kilátásba; kilátásba helyezem azt, hogy az a segély meglesz, amely feltétlenül szükséges arra, hogy az életet re­konstruáljuk, a megrendült gazdasági ekszisz-

Next

/
Thumbnails
Contents