Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

20 658. országos ülés 1916 szeptember 7-én, csütörtökön. pont tárgyalása alkalmával a t. minister ur ugy a képviselőházban, mint a főrendiházban nyilatkozott, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezetet a Pénzintézeti Központtal párhuzamosan szintén nagyobb állami dotáczióban kívánja részesíteni. Nem tudom, megtörtént-e ez és mily formában, vagy ha nem történt meg, milyen formában kontemplálja a minister ur. Kérem, méltóztassék bennünket eziránt tájékoztatni. Még egy szakasza van a pénzügyi bizottság szövegének, mely abszolúte el nem fogadható, mert oly elv van benne kodifikálva, mely a mai háborús viszonyok között semmiképen sem helyeselhető. Erre sem fogok bővebben kiterjeszkedni, hiszen Springer t. képviselőtársam megtette ezt nagyon bőven és alaposan. Ez a 6. §., amely nem tesz mást, mint garantiroz bizonyos osztalékot a pénzintézeteknek. Ha visszagondolunk a javaslat egész történetére s hogy ez a javaslat az, ahol a vállalatok azért fizetnek többet, mert vagyon- és jövedelmi adót egyáltalában nem fizetnek, hadinyereség adót kevesebbet fizetnek, s ha meggondoljuk, hogy itt három más törvénybe foglalt adóért fizetnek a vállalatok szemben a természetes személyekkel s ha tekintetbe veszszük azon nagy könnyítéseket, melyeket a pénzügyi bizottság a 2., illetve 3. §-ban már részükre biztosított: egészen felesleges ez a szakasz. Mert a 3. §. kifejezetten kontingentálja az adót. Szerintem teljesen elegendő volna 30 és nem 50 %ban kontingentálni, de ha már belemegyünk az 50% minimális kontingentálásába, akkor e 6. §-ra, ugy amint most van, semmi szükség nincs. Ha van rá szükség, — s elismerem, hogy egyes kivételes méltánylandó esetekben van rá szükség — ezt meg lehetne oldani vagy ugy, hogy kimondjuk, hogy épugy mint a Pénzintézeti Központnál, ez csak a 25 milliónál kisebb saját tőkével rendelkező intézetekre vonatkozik, vagy megállapíthatnánk egy méltányossági igényt, nem általános szabályt s egyúttal meghatározhatnék azon feltételt is, mely mellett egyes kisebb vállalatok ez igényt élvezhetnék. De ha a háborús pénzügyi törvényhozás alkalmával a törvénytárba oly rendelkezés kerülne, mely kvázi jót áll bizonyos osztalékért, ez elvi szempontból is elfogadhatatlan volna, már csak azért is, mert hisz természetes személyeknél ily garancziát egyáltalában nem ismerünk, sőt azokra nézve époly kevéssé fogadnám el. Még csak egy kérdést érintek egészen röviden, melyet az előttem szólott t. képviselőtársam is felhozott — s ott közbe is szóltam — t. i. a törvényhatósági és községi üzemek adója tekintetében, melyre nézve a törvény azt mondja, hogy annak az üzemnek a közigazgatás czélját kell szolgálnia. Én, t. ház, ma, sajnos, különösen a tegnapi hírlapokban foglalt közlemény után nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt ilyen általánosságban elfogadjam. (HaUjiüc! Halljuk!) Lesz talán alkalmam — bár lehet, hogy nem lesz — ezzel a kérdéssel máskor is foglalkozni, esetleg Budapest főváros kölcsönének a kérdésénél, azonban megjegyzem már most, hogy van rá példa, hogy egy községi üzem szolgálhat a közigazgatás czéljainak, de igen ügyes — más kifejezést nem találok — szabályok alkalmazása mellett, nem elsősorban és nem kizárólag a közigazgatásnak használ és nem annak javát mozdította elő. Azt hiszem ennélfogva, hogy e tekintetben a fokozottabb és szigorúbb ellenőrzés különösen háborús időben igen helyes és szükséges. Ezeket voltam bátor a javaslatra vonatkozólag elmondani; különben ismétlem, hogy a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Gr. Batthyány Tivadar iskolásra jelentesik). Elnök: Gróf Batthyány Tivadar képviselő ur kivan szólani! Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. ház szives elnézését kérem, ha a tanácskozás ily előrehaladott stádiumában hozzászólok a kérdéshez. Igyekezni fogok lehetőleg igen röviden kifejteni azokat, amikre a t. ház és a t. minister ur figyelmét felhívni kötelességemnek tartom. En az adójavaslatok tárgyalásában részt is vettem; annak részleteit figyelemmel is kisértem; végighallgattam az itt elmondott szónoklatokat s elolvastam a sajtóban megjelent fejtegetéseket s most, midőn ezen adójavaslati cziklus utolsó javaslatának tárgyalása befejezéséhez közeledik, felvetem magam előtt, de a t. minister úrral szemben is elsősorban azt a kérdést, vájjon ez az itt vépzett munkálat tényleg egy végleges adóreformot képez-e, avagy nem lesz-e szükség sokkal rövidebb időn belül, semmint akkor gondoltuk, midőn a javaslat tárgyalásához fogtunk, arra, hogy ezt az egész elaborátumot elejétől végig revízió alá vegyék, mert tagadba'atlan, hogy azok a médiumok, azok az adóalanyok, amelyek megadóztatását a törvényhozás itt elrendeli, azok az osztályok az adózás terén határozottan a legtöbbet bírnak el és így aránylag a legnagyobb mértékben is adóztatandók meg: Már az adójavaslati viták legelején bátorkodtam arra utalni, hogy a háború költségei napról-napra fokozódnak, A háború kitolása még inkább fokozza az államháztartás terheit, amelyeknek fedezése a törvényhozás és végelemzésben az adófizető polgárok összességének kötelességét képezi. Most ismételten kérdem, hogy vájjon ezek a javaslatok, amelyek utolsóját ma tárgyaljuk, helyesen oldják-e meg azt a feladatot, amely a vagyonosabb osztályok, a nagyobb jövedelműek megadóztatásának keresztülvitelében áll; hogy helyesen oldatott-e meg a kérdés a végrehajtás tekintetéhen és a megadóztatás mérve tekintetében. Az adóztatás mérvét külö-