Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-658
658. országos ülés 1916 szeptember 7-én, csütörtökön. 19 kor, azt hiszem, semmiféle félreértés nem lesz a tekintetben, hogy a tagok betéte elfogadható-e és ha elfogadható, akkor az idegen töke, vagy sem. Bátor vagyok a t. ház figyelmébe ajánlani az Adó- és Illetékügyi Szemle folyó évi február havi számát, amelyben igen érdekes tanulmánya van dr. Tury Zoltánnak. Ebben ő teljes határozottsággal rámutat arra, hogy ebben a tekintetben a közigazgatási bíróságok gyakorlata is tisztázta már az álláspontot. Azt mondja t. i. (olvassa) : »A pénzügyi hatóságoknak a kedvezményt megtagadó álláspontjával szemben a közigazgatási bíróság 373. sz. elvi határozatán kiviil konkrét esetekben hozott ítéletei (4545/1912,6420/1912,1507/1915) mondották ki azt, hogy a tagokkal folytatott betéti üzlet az adókedvezményt nem érinti.« Ez a vitás kérdés tehát egészen világosan el van döntve és igy szerintem erre a módosításra, erre az uj 4. .§-ra semmi szükség nincs. Különösen nincs azért, mert a gyakorlati életben csak komplikálná ezen különben igen nagy szolidságnak, megbízhatóságnak és bizalomnak örvendő úgynevezett segélyegyletek kezelését és mérlegezését. Áttérve már most általában a szövetkezetek megadóztatására, kénytelen vagyok az eredeti javaslat indokolásának egy hézagára rámutatni. Azt mondja t. i. az indokolás, amidőn visszatekint az eddig fennállott kulcsokra, hogy »a szövetkezetekre általában az eddigi 10%-ban meghagyva« stb. Ebből az következik, hogy a szövetkezetek eddig általában 10%-ot fizettek. Azt hiszem, elkerülte az indokolás megszövegezőjének figyelmét az, hogy ez bizony nincs egészen igy. E tekintetben 1909 márczius havában meglehetősen hosszú vita is volt itt a házban, különösen azonban a jiénzügyi bizottságban és az egyes érdekképviseletek körében. Nem akarom most az időre való tekintettel ennek a vitának a naplóit felolvasni és nem akarok visszatérni azokra a szempontokra, amelyek akkor mérvadók voltak; hiszen ezeket röviden érintette tisztelt előttem szóló képviselőtársam is. Csak egészen röviden azt vagyok bátor megállapítani, hogy általában 10 százalék bizony a múltban nem volt meg. Az 1909 : VIII. t.-czikk 20. §-ának 2. pontja 5°/o-ot állapit meg azon szövetkezetekre vonatkozólag, amelyek üzletrészeik után 5°/o-nál nagyobb osztalékot nem fizetnek. Teleszky János pénzügyminister: Az nincs hatályban! Az indokolás azt mondja, hogy fentartja a mait. Gr. Esterházy Móricz: Ez formailag kétségtelen, de midőn maga a javaslat az 1909 : VIII. t.-czikk életbeléptetéséről szól, elsősorban is nézetem szerint meg lehetett volna említeni azon in peius változtatásokat is, amelyek nemcsak a pénzintézetekkel és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben, hanem specziálisan ezen szövetkezetek terhére is — ugy látszik — szükségesnek mutatkoztak, hogy t. i. ezek a nekik 1909-ben biztosított 5% helyett most ilyen magas progresszió alá vonatnak. Semmiféle indokát nem látom annak — és remélem, a t. minister ur sem — hogy ezt az akkor megadott kedvezményt ilyen súlyosan változtassuk meg a szövetkezetek hátrányára, mint ahogy az ezen javaslatban kontemplláltatik. Annyival kevésbbé, mert hiszen ismételten szó volt arról, hogy gazdasági szervezetlenségünk, vagy Németország gazdasági szervezettsége mily nagy részben köszönhető a szövetkezeteknek. Igen csodálom, hogy a pénzügyi bizottságnak és a t. többségnek olyan tisztelt tagjai, kik oly szépen emlékeznek meg az ezeréves parasztról, nem emlékeztek meg róla akkor, mikor ez ezeréves paraszt szövetkezeteiről s azok megadóztatásáról van szó. Én tehát nem fogadhatom el a javaslat e rendelkezését, mely végeredményben az 1909-iki állapothoz képest progresszív tételek alapján egy két és félszeres adóemelést eredményezne, mert hisz e szövetkezetek adója, ha nincs is a törvény hatályban, 5°/o-kal van beczikkelyezve. Ezt a pönalizálást el nem ismerhetem, annál kevésbbé, mert akárhányszor halljuk, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat bizonyos fokig kímélni kell, tekintve azt a nagy szolgálatot, amelyet tettek akkor, mikor 6°/o-os hadikölcsönökbe fektették pénzüket. Sajnálom, hogy a t. minister ur nem szolgált adatokkal, legalább perczentualiter, hogy az egyes pénzintézeteknél és a szövetkezeteknél a hadikölcsön hány perczentjét fizették be készpénzben és hány perczentjét vették fel lombardkölcsönre. Számszerűleg a pénzügyminister ur tudom, hogy ezt nem akarja nyilvánosságra hozni, de perczentualiter megmondhatná. Én, ha a szövetkezetekre nézve annak szükségességét hangoztatják, hogy az 1909-iki állajjottal szemben ilyen súlyosan adóztassanak meg azok a szövetkezetek is, melyek az üzletrészek után 5%-nál nagyobb osztalékot nem fizetnek, méltányosnak találom annak felemlitését, hogy a szövetkezetek és az Országos Központi Hitelszövetkezet utján a négy hadikölesönre 295 millió korona jegyeztetett. Ez mind kisemberek jegyzése, kisgazdák jegyzése, akik irtóznak az adósságtól és rögtön követelik a kötvényeiket, ugy hogy azt hiszem, hogy e majdnem 300 milliónak majdnem 90%-a készpénzben lett befizetve. Igen örülnék, ha a nagy pénzintézeteknél is ugyanez az arány lett volna, de nem hiszem, hogy ott is perczentualiter ugyanily arányban lett volna befizetve a kötvények értéke és oly kevés lett volna lombardirozva. Ez tehát egy indokkal több, hogy a t. minister ur azon szövetkezetekre nézve, melyek 5%-nál nagyobb osztalékot üzletrészük után nem fizetnek, bizonyos mérséklést vegyen fel a javaslatba. (Helyeslés balfelöl) Még csak egy kérés. A pénzintézeti köz3*
