Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

18 658, országos ülés 1916 szeptember 7-én, csütörtökön. hogy ez esetben nem járok ugy, mint a földhozadékánál. Összesen 1857 intézetnél csak 21 intézetre nézve mutat ki ez a statisztika 22 és Vs'Vo-ot, de ebben a részvények is benne vannak, holott a pénzügyi bizottság indokolásából azt látom, hogy meg akarta kímélni az eddig adómentes állampapir-betétet. Arra, hogy az értékpapirállománynak hány százaléka részvény és hány százaléka állampapír, semmiféle statisztikával nem rendelkezem. Talán nincs is e tekintetben még statisztika. Csak azt hangsúlyozom még egyszer, hogy tehát ezen 1913. évi statisztika szerint mindössze 21 intézet van, melynek értékpapirállománya a betéti százalék tekintetében a mai állapot szerint a 2. §. alá esnék, megjegyezve és hangsúlyozva, hogy ha a részvények állagát levonjuk ezen értékpapir-készletből, akkor még rosszabb eredményre jutunk. A gyakorlati érték tehát azt hiszem, csak egy-két pénzintézetre vonatkozhatik és akkor nem tudom, indokolva van-e, hogy e rendelkezést ily formában a törvénybe iktassuk. Azonban ha tovább megyünk és nézzük a Pénzintézeti Központról szóló törvényjavaslat indokolását, melyet a t. pénzügyminister ur 1915. április 19-én adott be, itt egészen világosan áll előttünk a kép, midőn azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy: Az emiitett 1857 intézet 1913. év végén 1185 millió saját tőke felett rendelkezett s a folyószámlái betéteken kívül 3411 millió betétet kezelt. Ami a betétek arányát az intézetek egyes aktív tételeihez illeti, csak azt emliti meg, hogy az emiitett intézetek értékpapirállománya 1913. év végén 511 millió volt; tehát a betéti állomány 15%-a s ez olykép oszlott meg, hogy 452 intézetnek egyáltalán nem voltak értékpapírjai, 526 intézetnél legfeljebb a betétek 5%-át, 305 intézetnél pedig 5'10°/o-át tették ki. A t. pénzügyminister ur 10—20°/o-ignagyon helyesen 1915-ben nem tartotta érdemesnek ezekről beszélni. Én sem tartom érdemesnek, s azért ezt a szövegezést, még ha korlátozzuk is a levonást a makszimális határig, abban az esetben sem tartom szükségesnek, sem gyakorlatilag, általános szempontból, valami nagyon kivánatosnak. (Helyeslés balfelöl.) Megengedem, hogy bizonyos pénzintézetekre nézve ez elég nagy különbséget fog tenni. Springer Ferencz: Egyesekért kivételt tenni nem lehet! Gr. Esterházy Móricz: Ebből a szempontból a tárgyalt rendelkezést — 1857 intézet ellenében 21 intézettel —• nem tartom a magam részéről szükségesnek. (Helyedés balfelöl.) Úgyszintén teljesen magamévá teszem Springer Ferencz t. képviselő urnak azon felfogását, melyet a 2. §. negyedik pontjára nézve hangoztatott, hogy itt is inkább az eredeti javaslat maradjon meg, mint a pénzügyi bizottság jelen szövegezése. Mielőtt a szövetkezetek adójára, illetve adóterhére és adókulcsára áttérnék, érinteni kivánom még röviden azon kérdést, melyet Springer t. képviselőtársam és a mai ülés elején felszólalt Ábrahám Dezső t. képviselőtársam is fejtegetett, t. i. az u. n. önsegélyző egyletek, vagy szövetkezetek adóját. Ezen intézetek, amint méltóztatik tudni, többnyire a Dunántúl keletkeztek. Többnyire 40—50 éves múlttal bíró, nagyon SZÍVÓS életű pénzintézetek, amelyekben semmiféle komplikált pénzügyi manipuláczió nincs. A tagoktól, illetőleg a felügyelő bizottság tagjaitól sem idejüket, sem képzettségüket tekintve nem is várható, hogy valami nagy pénzügyi kapaczitással, vagy üzleti találékonysággal vezessék ezen intézeteket. Azért teljesen magamévá teszem azon álláspontot, melyet rájuk nézve Springer t. képviselőtársam elfoglalt, hogy igenis maradjon meg a Wekerleféle törvénynek, vagyis az 1909 :VIH. törvényczikknek 19. §-a ugy, amint van. Mert az a módosítás, t. ház, amelyről tudomásom van, hogy esetleg be fog adatni, megengedi az idegen tőkének felhasználását a következő esetekben. Azt mondja (olvassa) : »Idegen tőke megengedett felhasználásának csak azok az esetek tekinthetők, ha ezek a szövetkezetek a) a tagok által beszolgáltatott árukra vagy czikkekre vesznek fel bárhol előlegeket, b) tagjaik áruváltóit bárhol leszámítolják, c) saját ingatlanaikra jelzálogkölcsönöket vesznek fel, d) akár kölcsönképen, akár tagjaik által kiállított vagy a szövetkezet tulajdonában lévő váltók leszámítolása mellett olyan hazai szövetkezettől vagy intézettől szerzik be üzleti tőkéjük egy rés'.ét, amelylyel alapszabályaik értelmében szervezetszerű összeköttetésben állanak, stb.« Ha a gyakorlati életet veszszük és azt kutatjuk, hogy ezen enumeráczió közül tulajdonképen hányféle eset az, amely az ilyen önsegélyző egyletekre egyáltalán vonatkozhatik és ha veszszük pl. a székesfehérvári kölcsönös népsegélyző egylet mérlegét és vagyontételeit és azt fogjuk látni, hogy kötelező kölcsönben, jelzálogkölcsönben össze-vissza 500.000 koronája van és hogy módosítás esetei sem a székesfehérvári, sem pl. a szigetvári segélyegylet mérlegében fel sem találhatók: és azt hiszem, hogy ez a módosítás egyáltalában nem is igen vonatkozhatik ezekre az egyletekre. Csak nehézkessé tenni az illető egyletek üzletkörét és könyvelését, ezért én a magam részéről ennek felvételét szükségesnek nem tartom, ellenben helyesnek tartom azt, hogy az 1909: VIII. t.-czikk 19. §-a változatlanul fenmaradjon, — természetesen az 1912. évi LIH. t.-czikk 9. §-ában foglalt megszorítás, nélkül, mert az igen súlyos pönalizálást jelent. Az egész kérdés, azt hiszem, röviden összefoglalható abban, amit a "Wekerle-féle javaslat nagyon helyesen tesz is, hogy disztingválni kell üzleti tőke és üzletrész között. Amint ezt a disztinkcziót az egész vonalon végigviszszük, ak-