Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

658. országos ülés 1916 szeptember 7-én, csütörtökön. 17 némely vonatkozásban nagyon éles animozitást, amely a különböző viták alatt megnyilvánult, nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy bizonyos pénzintézetek az iparra nézve kedvező konjunktúrákban nemcsak a hadiszállításokat használták ki, hanem mint alkalmi vállalkozók foglalkoztak olyan hadiszállításokkal is, amilyenekkel békében még a polgári lakossággal szemben sem foglalkoztak. Ebben látom az egyik indokát az animozitásnak, az éles bírálatnak, amely a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben megnyilvánult. Ezenkívül ezen javaslat tárgyalásánál tekintetbe kell vennünk azt a tényt, hogy nem minden nyilvános számadásra kötelezett vállalat, pénzintézet, bár a közönség rendszerint bankra vagy takarékpénztárra gondol, ha nyilvános számadásra kötelezett vállalatról van szó. Viszont el kell ismerni, hogy nem minden ipari vállalat működik részvénytársasági alapon. Akkor tehát, amikor különbséget statuálunk a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója és a természetes személyek adója között, akkor azt hiszem itt is ugy, mint a legtöbb közgazdasági kérdésben, akkor járunk el helyesen, ha tartózkodva minden szélsőségtől megállapítjuk azon visszaéléseket, azon kinövéseket, amelyek esetleg egyik-másik közgazdasági alakulatra nézve tényleg fenforognak és e visszaélések megszüntetésére törekszünk. (Helyeslés bal felöl.) Mikor a hadinyereségadóról szóló törvényjavaslat kapcsán határozati javaslatot nyújtottam be, amelyben a magyar iparnak a hadiszállításban való részesedésének kimutatását kértem, mást nem akartam, mint azt, hogy amennyiben egyes hadiszállítások tekintetében nagyon elenyésző mértékben részesednék a magyar ipar és az egyes hadiszállítások tekintetében a Magyarországon kifizetésre kerülő összegek esetleg ugy alakulnának az osztrák kvótával szemben, hogy ebből a magyar iparra és közgazdaságra nézve nagy hátrány származnék: lássunk e részben tisztán. Ezt czélozta az én akkori határozati javaslatom, amelylyel csak szolgálni kivántam a magyar iparnak és ezáltal épen a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak is, hogy a hadiszállításokból ők is megkapják tényleg az őket megillető lehető legnagyobb kontingenst. (Helyeslés.) Tehát itt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben engem animozitás nem vezetett a múltban, jelenleg sem vezet, sőt igen sajnálom, hogy ezt az én határozati javaslatomat a t. ház nem fogadta el. mert attól én igen üdvös eredményt vártam ; azt hiszem, bizonyos tanulságot is merítettünk volna a velünk esetleg közölt adatokból. (Helyeslés bal felöl.) T. ház! Azon igen beható bírálat után, amelyben előttem szóló t. képviselőtársaim a javaslatot részesítették, igen rövid lehetek. Meg-. jegyzéseimet e 8 §-ból álló törvényjavaslatnak 3 §-ára, a 2., 4. és 6. §-ra szorítom. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. Előttem szóló b. képviselőtársam részéről a 2. §. oly bő ismertetésben részesült, hogy én a magam részéről csak a 3 a) pont rendelkezésével akarok foglalkozni, amely jelenlegi szövegezésében teljesen elfogadhatatlan, mert ha ez így megmarad és nem korlátozzuk — amint Springer t. képviselőtársam is kimutatta — a levonások makszimális határát, akkor oly abszurdum elé kerülünk, amelyet senki ebben a házban nem akart és nem is akarhatott. A magam részéről is teljesen csatlakozom t. képviselőtársam véleményéhez, hogy a levonás nem lehet nagyobb, mint a betétek összege De ettől eltekintve a pénzügyi bizottság jelen szövegezésében a 3. a) alpontban foglalt rendelkezés gyakorlati értékét sem tudom megérteni a következő okokból. Ez a rendelkezés ugyanis a következő, t. i. mint levonható tétel szerepel (olvassa) : »3. a) vállalat saját tulajdonát képező s a vállalat tárczájában tartott az állam, törvényhatóságok, társulatok, valamint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok által kibocsátott s valamely belföldi tőzsdén jegyzett kölcsönkötvények (pénztárjegyek és záloglevelek is) ama részének kamatjövedelme, amely része meghaladja az illető vállalatnál elhelyezett betétek 20%-át, amely részbe azonban a törvényes rendelkezések értelmében tartandó biztosító-alapokban lévő ily értékpapírok be nem számithatók.« Tehát mely a 20%-ot meghaladja. Igen sajnálom t. ház, hogy a pénzügyi bizottság erre vonatkozólag semmiféle statisztikával, semmiféle támponttal nem szolgál, hogy miért méltóztattak épen ebben a 20 %-ban kompromittálni, illetve ennyit felvenni, ha csak vem. azért, mert a 2. §. negyedik pontjában is 2n% az idegen vállalatok kvótája. Ezért én a Pénzintézeti Központról szóló törvényjavaslat adataihoz, vatíynk kéuyetn fordulni. Iyaz, hogy itt is niegli-hetosen gy r számú adatok állanak csak rendelkezésemre, mert hiszen ezek csupán a 25 millión aiali pénzintézetekre vonatkoznak. Azonban midőn azt állítom, hogy a 2 §. ezen rendelkezésének gyakorlati értékét nem tudom felfogni, e részben azt hiszem, hogy már ezen adatokkal is igazolni tudom ezt, annál is inkább, mert hiszen ezen statisztikában összesen 1857 intézetről, tehát pénzintézeteinknek mindenesetre igen tekintélyes részéről van sző. Az idő rövidsége miatt nem számíthattam ki, de annyi bizonyos, hogy ezen különben a 25 milliós értékhatár következtében hiányos statisztikába is a magyarországi pénzintézeteknek igen jelentékeny része van felvéve. Es ha azt kutatom, hogyan áll az arány az értékpapírok tekintetében, vagyis hogy az értékpapirállomány a betéteknek hány százaléka, akkor érdekes, hogy össze-vissza csak 21 pénzintézetnél érjük el a 22 és 1

/2°/o-ot Es ez a 21 pénzintézet saját tökéje 4—8 millió. Ez tehát az eredmény 1857 intézetnél az emiitett statisztika alapján, amelylyel remélem, íi