Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

tíőS, országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. 211 amelyekkel illetik, végre igazolhatná magát, jobban, mint ujságbeli kijelentésekkei. Tökéletesen elismerem azt a tételt, hogy sokkal könnyebb felelősség nélkül vádakat elmondani, mint felelős helyről azokkal szemben védekezni. Ez egy tétel, amely áll mindenütt, minden országban, minden kormánynyal szemben, ez nem is speczialitása a mi kormányunknak, a mi külügyministerünknek, de minden kormánynál megvan és épen azért azt hiszem, az a kényelmes szempont egy külügyministernek, hogy ha valamely fórum elé lép, amely előtt, zártabb körben, mint amilyen a delegáczió albizottsága, védekezhetik és a kényelmetlen helyzetből kiszabadul. De azt már sehol a világon sem láttam, hogy egy külügyminister iíjság mögé burkolózzék és oly vádakat szórjon az ellenzék ellen, amint az történt, nemcsak a Budapesti Hirlapra utalok, de kiváltkép a Fremdenblatt czikkére, amelyek ellen az. illetők nem védekezhetnek, mert mindenki tudja és sejti, hogy a külügyminister ur inteneziója szerint Íródott az a ezikk, de azt hiszem, politikustól nem lehet követelni, hogy ily kérdésekben egy kis bécsi, nem is tudom mondani, mily körhöz tartozó újság vádjaira feleljenek. Azt hiszem, az épen ilyen felelősségtelen rágalmazás a legkényelmesebb. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház, nem tudom megérteni, hogy a t. ministerelnök ur miért ne n akar törvényes kötelességének eleget tenni és a delegáczió összehívása iránt lépéseket tenni. Barta Ödön t. képviselőtársam múltkori beszédében gyönyörűen fejtette ki ezt és csak azt akarom hozzáfűzni az ő fejtegetéseihez, hogy ő csak egy konzekvencziát vont le, amikor azt mondja : »Tudtommal ö felsége a király, a magyar király. Ha a magyar király annak útjában, hogy ő az őt alkotmány szerint megillető jogát és kötelességét ugy teljesítse, mint alkotmányos érzülete diktálja, valami akadályt talál, majd elhárítja. Hisz elég erős Magyarország királya, ki egyúttal Ausztria császárja, hogy ha akadálya van annak, hogy ő mint magyar király egy alkotmányos esküjével szentesitett törvényben lefektetett intézkedést megvalósítson, ha valaki ezt akadályozza, ő ezt az akadályt eltávolitsa.« Barta Ödön t. képviselőtársam ezen akadályt Stürgkh ministerelnök úrban látja. Én nem tudom, mi az akadály, de azt hiszem, hogy akkor avatkozunk be Ausztria belügyeibe, ha mi itt a házban eleve feltételezzük azt, hogy Ausztriában delegácziót tartani nem lehet. Honnan tudjuk mi ezt? Honnan tudja a ministerelnök ur? Neki mindenesetre Stürgkh ministerelnök úrral kellett ez iránt tárgyalásokat folytatnia és én azt tartom, hogy épen ez a beavatkozás az Ausztria belügyeibe, mert a ministerelnök urnak csak az a kötelessége, hogy előterjesztést tesz ö felségének a delegáczió összehívása iránt, a többi már beavatkozás Ausztria belügyeibe. Lehet, hogy Stürgkhnek igaza van, de lehet az is, hogy nem és ma, midőn azt látjuk, hogy egy balkán állam királya direkt hazudik, nem merész feltevés azt mondani, hogy egy osztrák ministerelnök tévedhet. Elvégre egész könnyen lehet, hogy össze lehetne hivni az osztrák delegácziót. Vannak olyan apró ügyek is, amelyeknek megbeszélése igen szükséges volna még a háború folyama alatt. Értem ez alatt az olyan katonai kérdéseket, melyeknek semmi köze a magas stratégiához, a magas hadvezetéshez, amelyeknek megbeszéléséhez nem szükséges zárt ülés, amelyen teljesen meddőén és egyoldalúan világittatnak meg egyes fontos kérdések. Olyan kérdések ezek, amelyek tekintetében hiába fordulok a t. honvédelmi minister úrhoz, mert nem áll háta mögött olyan erélyes magyar kormány, hogy ő legjobb szándékait keresztülvihesse. (Ugy van! balfelól.) Abszolúte távol áll tőlem, hogy a honvédelmi minister urat bármiképen támadni akarjam akkor, amikor néhány olyan esetet hozok fel, melyeknek megbeszélését szükségesnek tartom, de tudom azt, hogy bármilyen nagy jóakarattal birjon a t. minister ur, nem viheti keresztül az akaratát, mert az illető ügyek nem is tartoznak az ő resszortjába. Ilyen kérdéseknek tartom pl. azokat, amelyek a hadsereg némely közegészségügyi intézkedéseivel kapcsolatosak. Megfordultam igen sok helyen a háború alatt, láttam kiváló katonai egészségügyi intézményeket, amelyek igazán a legnagyobb dicséretet érdemük meg, de tudok olyan esetekről is, ahol a legrettenetesebb visszaélések fordultak elő, ahol olyan egészségügyi főnökök állanak egyes hadseregek élén, akiknek sem a hozzáértése nincs meg, sem lelkiismeretük nem viszi őket arra, hogy a dolgokat helyesen intézzék. Én szívesen bocsátom erre vonatkozó adataimat a t. honvédelmi minister ur rendelkezésére ; nem szándékozom ezeket itt felolvasni, mert jól tudom, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket megbeszélhetünk bt a házban, amelyek reánk magyarokra nézve igen fájdalmasak lehetnek, de abból semmi haszon nincs, ha előhozzuk őket. Ha kíváncsi az egyes adatokra, szívesen bocsátom azokat a t. minister ur rendelkezésére. A közegészségügy kérdése tehát az egyik kérdés, amelylyel foglalkozni kellene. A másik a rendjelek és a dekorácziók kérdése. A t. honvédelmi minister ur pár hónap előtt maga elismerte, hogy kivált a legénység dekorálása terén hibák történtek és jelezte, hogy igyekezni fog ezek reparálására. Én nem vettem észre, hogy ezek a hibák tényleg reparáHattak. A rendjelekről mindenkinek meglehet a maga fogalma. Hogy én mit gondolok róluk, nem akarom megmondani, de azt tartom, hogyha már megvannak a rendjelek, méltóztassék odahatni, hogy azok igazságosan osztassanak, (Helyeslés a baloldalon.) méltóztassék odahatni, hogy a rendjel nem a — különben igen fontos munkát végző — vezérkarnak a monopóliuma legyen és méltóztassék odahatni, hogy ne alapittassék mindig ujabb és ujabb rendjel, hiszen látjuk szövetségesünknél, hogy nem a rendjelek tömege lelkesíti az embereket. Egy másik kérdés, mely a rendjelekkel összefügg, a következő : A hadügyrmnisteriumból még 27*