Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 s hogy a ministerelnök ur megfelelő biztosítás, megfelelő Ígéretek nélkül magától ilyen nyilatkozatot tett volna. Es engedelmet kérek: kát miből állottak azok az intézkedések ? Persze, ilyenkor a részletekről ma még bajos beszélni, mert ahhoz nagyon sokat hozzátoldhat a fantázia, — ámbár nekem volt módomban a minden tiszteletet és a nemzet örök háláját megérdemlő csendőrség mártír-halált halt tisztjeinek hozzátartozóival beszélni. Rám ezek az előadások igazán azt az impressziót tették, hogy — kivéve a csendőrséget és a m. kir. pénzügyőrséget és két-három zászlóaljat, amelyek a saját inicziativájukból a veszélyeztetett határok megmentésére siettek — ott teljes fejetlenség uralkodott, ott nem volt semmiféle tervszerű számítás, semmiféle ordre de bataille, egyszerűen, mikor hallották, hogy jön az oláh, akinek puskája volt, az szaladt és mentette, ami még menthető volt. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ilyen viszonyok, ilyen körülmények között az csak egészen természetes, egészen logikus — legalább az én felfogásom szerint — ha tudni akarjuk, hogy kik követték hát el a mulasztásokat és ha azt akarjuk, hogy azok a Potiorekek, akik most itt Erdélyben másodszor játszották el Potiorek ur tragédiáját, ne játszhassak el azt harmadszor, vagy negyedszer a magyar nemzet fiai vére hullásának az árán. (Élénh helyeslés a báloldalon.) Még egy másik nagyon fontos indok is lenne, amely én szerintem a delegácziók összehívását feltétlenül és nélkülözhetetlen szükségessé teszi. Ez a hadügyi költségek mikénti felhasználásának a kérdése. Ezt a kérdést nyilt ülésben csak érintem. De, bocsánatot kérek : amikor nem is száz és százmilliók, hanem milliárdok adattak ki Ausztriában és itt, akkor ezeknek a milliárdos költségeknek a parlamenti ellenőrzése conditio sine qua non. (Ugy van! balfélől.) Én vajmi keveset érek el azzal, ha a magyar czenzurázott hírlapok leközlik, hogy minő szállítási visszaélések voltak Erancziaországban és Oroszországban; erre nagyon keveset vagyok kíváncsi. De igenis, mikor itt száz és százmilliók, milliárdok felhasználásáról van szó, mikor a nemzet ezeket a pénzeket csak irtózatos erőfeszítések árán tudja előteremteni, akkor egy törvényhozásnak, amely a maga hivatását komolyan veszi, legelemibb kötelessége, hogy a hadseregszállítások egész vonalán tisztán lásson. (Igazi Ugy van ! a baloldalon.) Tisztán lásson azon a téren is, hogy gyakorol-e itt a hadvezetőség megfelelő ellenőrzést, megfelelnek-e azok az árak a reális forgalmi értékeknek, s nincsenek-e olyan óriási túllépések, amelyek egyenesen az államkincstár kijátszását foglalják magukban. A német birodalmi parlament egyhangú hatá. rozattal szükségesnek látta kimondani, hogy a hadseregszállitás terén minden egyes szerződés revideálandó ; ezt a feladatot egy bizottságra ruházta s ahol ez a revideáló bizottság arra a meggyőződésre jutott, hogy akár nyilvános számadásra zeplember 19-én, kedden. ,199 kötelezett vállalat, akár pedig magános fél az államkincstárt übervortcilolta. vagyis túlságosan igénybevette, ott igenis a nyereség egy bizonyos részét vissza kell fizetni. Ha én látom és hallom, hogy a hadseregszállitásoknál minő óriási nyereségek vannak, — amelyek nagy része, ugy mondják, Ausztriában maradt és Magyarországon csak nagyon kis rész, amely jóval kisebb a kvótánál — ha látom, hogy különböző törvényszéki tárgyalásoknál itt is és Ausztriában is, olyan jelenségek merülnek fel, amelyek semmi esetre sem mondhatók biztatóknak, akkor a legkevesebb, amit egy feladatát teljesítő törvényhozás a hadügyi kormányzattól meg kell hogy követeljen, hogy alaposan végére akarunk járni annak, kik azok a a Falk Leonék, kik azok a Reithofer Elzák és kik állanak azok háta mögött. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Szmrecsányi György: Eliz muss verdíenen! (Mozgás a baloldalon.) Mezőssy Béia: Amikor látjuk, hogy a háborúban a társadalom százezrei és milüóinak vész oda az élete és vagyona és látjuk, hogy ugyanakkor van egy jól összeszervezkedett társadalmi kör, vagy nem tudim, minek mondjam, (Felkiáltások a baloldalon : Banda I) mert igazán nem tudom, kik azok a tiszteletreméltó urak, akiknek minden lehet és minden szabad : akkor — engedelmet kérek — a legkisebb, legelemibb kötelessége egy törvényhozásnak, — persze, ez plénum ban nem történhetik meg — hogy keresse a megoldásnak azt a formáját és módját, amelylyel a hadseregszállitásokat, a hadsereg élelmezésével, ruházásával járó összes kérdéseket a legszigorúbb ellenőrzés alá vehesse. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Bírjuk a ministerelnök ur szíves igéretét, aki a ház színe előtt többször kijelentette, hogy könyörtelen szigorral akar eljárni minden visszaéléssel szemben és felhívást intézett mihozzánk, hogy mi adjuk tudtára ezeket a visszaéléseket. Ez azonban csekély vigasztalás és teljes lehetetlenség. Hogy tudjam én, aki soha életemben nem jártam a Kriegsministeriumban, hogy ott ki és mit száüitott ? Tessék ezt a felhívást az illető ministeriumok vezető tisztviselőihez intézni a hivatali titoktartás kötelezettsége alól való fe

1oldás mellett. Vagy méltóztassék módot nyújtani a delegáczió valamely bizottságának, hogy ezeket a kérdéseket exasse tanulmányozhassa. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Itt esetleg száz és száz millió megszerzéséről van szó. És ha a német parlament megtalálta a megfelelő jogi formát ahhoz, hogy olyan vállalkozókkal szemben, akik akár az áru minősége, akár az árak nagysága körül megkárosították az államkincstárt, nehéz milliókat visszaszerezzen az államnak: akkor ez is olyan német példa, amelyet feltétlenül követnünk kell. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Természetesen parlamenti vizsgáló-bizottságot indítványozni teljes lehetetlenség. Ellenben ott a delegáczió hadügyi albizottsága, amely köny-