Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-661
661. országos ülés 1916 szeptember 14-én, csütörtökön. 165 nem vonjuk kétségbe, a hibáknak egész sorozatát követte el. Emlékeztetem a t. házat, hogy egy kérdés még ma sincs tisztázva: miért kellett Berchtold grófnak 1914-ben székéből távoznia s Buriánnak azt a széket elfoglalnia ? A köztudat és az én értesülésem is az volt, ma is az, hogy nézeteltérések merültek föl. Egyik oldalon állt a német birodalmi kormány az általa Rómába küldött nagykövettel: Bülow herczeggel és gróf Berchtold. A másik oldalon Burián, mint felség személye körüli minister és gróf Tisza István, mint magyar ministerelnök. Gróf Stürgkh, mint osztrák ministerelnök is részt vett ezekben a dolgokban, de hogy minő álláspontot foglalt el, arról nincs, pozitív tudomásom, tehát nem beszélek. Tény azonban, hogy gróf Berchtold távozott és miként a vörös könyv is, tehát a külügyministerium hivatalos kiadványa feltünteti — az olasz kérdésben hónapokon át elméleti előadásokat tartalmaztak a külügyminister ur jegyzékei Olaszországban. Tény, hogy ott eleinte nem volt háborús hangulat, de addig addig tárgyaltak, hogy a külügj r minister ur által tett ajánlatokat, territoriális és egyéb kedvezményeket már kévéseitek, mert közben megerősödött a háborús hangulat és leszerződtek az antanttal. Tény, hogy — amint minden újságolvasó tudta — Oroszország óriási készülődéseket csinált az idei tavaszra egy nagy offenzívára. Ezt minden hirlap irta s mindnyájan olvastuk és konstatáltuk. Csak egy ember nem tudta: a közös külügyminister és nem tudta a hadvezetőség. Mert egészen bizonyos, hogy ha a közös külügyminister ur, akinek csak informálva kell lennie az ellenséges államokban folyó eseményekről, tudja, hogy mi történik Oroszországban, lehetetlen, hogy vétót ne mondott volna az ellen, hogy mi ugyanakkor levigyük csapatainkat, ezer meg ezer ágyúinkat az olasz frontra és ott nem tudom micsoda olasz hódító hadjáratot kezdjünk. Vagy ha ismerte a helyzetet s ha teszem föl: még figyelmeztette is a hadvezetőséget és az megcsinálta ennek ellenére az offenzívát s a közös külügyminister megmaradt a helyén, akkor teljes mértékben osztozik a felelősségben. Mert ily nagy kérdésben a külügyministernek kell annyi önérzetének lennie, hogy ha tudja, mi készül és helyteleníti, ellene óvást emel, akkor, ha nem követték tanácsát, odadobja állását, amint tette bizonyára gróf Berchtold is, midőn felfogása nem érvényesült. íme, t. ház, a sokból csak két mozzanat, mely miatt én és itt mindnyájan a külügyminister ur működése iránt bizalmunkat teljesen elvesztettük. De mit szóljak a legújabb, az erdélyi eseményhez ? Most csak a külügyminister ur működéséről akarok beszélni. A külügyminister ur azt állapítja meg ezen hírlapi üzenetében, — remélem, most több ilyent is kapunk, hisz a delegácziókat nem hívják össze, ő nem jön ide, hát nem marad más hátra, mint nyilttér utján küldeni el üzeneteit és válaszait — mondóm, ő azt állítja, hogy mindent tudott, mindenre figyelmeztetett, minden fázisról tájékoztatta az illetékes tényezőket: a hadvezetőséget és a kormányt. A magyar kormány természetesen megcsinálja az adminisztráezió körében az evakuáczióra stb. vonatkozó intézkedéseket; a hadvezetőséget pedig informálta azért, hogy az a kellő óvóintézkedéseket megtegye. En el akarom hinni, hogy a külügyminister mindent tudott és mindent tájékoztatott. Természetesen azt, hogy mely napon lesz a hadüzenet és mely napon fognak betörni az oláhok a legocsmányabb módon, ezt nem tudhatta. Megjegyzem, hogy Bománia készül ellenünk, azt mi újságolvasók régen tudtuk, hiszen már egy év óta nem lehetett Bomániába másként utazni, mint lefüggönyzött kupéablakok mellett. Tudtuk, mi készül. Magam is hallottam, mennyi csapat van az erdélyi határon. De hogyha mi, a ház egyszerű tagjai itt az ellenzéki oldalon elsősorban Lovászy Márton t. barátom már évek óta tudtuk, hogy ez következik és ennek konzekveiicziájaként, mint politikusok, mint képviselők követeltük, sürgettük a Kárpátok és Erdély megerősítését, oda csapatok küldését, hát kérdem, vájjon a közös külügyministernek hatásköre valamely szabályrendelet által van-e megállapítva, hogy neki csak értesítenie kell a hadügyministert, meg a magyar kormányt és ezzel kötelessége befejeződik, amint nyilatkozatában mondja ? Bocsánatot kérek, hogyha egy osztálytanácsos csinál ily nagy kérdésben ekkora baklövést; 1.1 cl ä Z foglal el ily naiv álláspontot, nem lép föl erélyesen, még hatáskörén túl is, ha a nemzet nagy érdeke kívánja: akkor azt az osztálytanácsost az ő felebbvalójának egyszerűen el kell csapnia, mert az nem való arra a helyre. (TJgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha annak a külügyministernek, mikor látta, tudta, hogy közeledik a veszély, nem volt annyi judicziunia, hogy megkérdezze barátját, gróf Tisza Istvánt: történtek-e intézkedések és ha nem történtek, vagy ha nem kap felvilágosításokat, akkor nem ment oda, ahová minden nap mehet: a legfelsőbb hadúrhoz és nem követelte meg a kellő óvintézkedéseket, az a külügyminister, aki mint a császári ház és a külügyek ministere szerepel, aki azonban nálunk — sajnos — mindig kanczellári allűrökkel lép föl, de akkor, amidőn Magyarország legszentebb jogáról, Erdély megtartásáról van szó, megelégszik azzal, hogy átír végy átizen, hogy baj van Bomániában, aztán nyugodni tér és nem törődik azzal, levonták-e a következményeket ebből, igen vagy nem, tettek-e intézkedéseket, igen vagy nem, — az a külügyminister lehetne kitűnő bürokrata a XI. vagy X. rangosztályban, de a külügyministeri székbe nem való. Követelem tehát, hogy onnan távozzék. (Taps a szélsobaloldalon.) De nagyon kérném, ha oda elhangzanék az
