Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

166 661. országos ülés 1916 szeptember H-é.n, csülöriökön. én szerény hangom, hogy ha esetleg elmegy, ha lemond, ha távozik a külügyminister, ne tegyenek olyat a helyéhe, aki vele egy húron pendül, együtt csinálta vele eddig is ezt a politikát. Nem akarok itt külön megemliteni személyeket, akik parlamenti felelősséggel nem tartoznak, de nagyon kérem, hogy olyanokat, akik belevitték ezt a kettős monarchiát a különböző nemzetiségi pörök rettentő hlamázsába, olyanokat, akik már ebben a háborúban is ott segédkeztek és nem tudták megvédeni a monarchia érdekeit, azokat az urakat ne tegyék oda. Oda nagyobb stilü ember kell és mindenekelőtt olyan ember, aki bir a kettős monarchiában, bir derék szövetségeseink előtt is annyi tekintélylyel, oly nimbuszszal, hogy megtudja állni helyét és megtudja védeni most a háború alatt, de ami még ennél is fontosabb, a békekötésnél a monarchia és elsősorban Magyarország érdekeit. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mit mondjak a mi hadvezetőségünkről ? Teljesen osztom azokat, amiket ma gróf Károlyi Mihály t. barátom e tekintetben elmondott. Szeretném, ha a gyermeket nem öntenők ki a szennyes vizzel együtt a fürdőkádból. En feltétlenül szükségesnek tartom, hogy had vezetőségünkben a nagy seprő alkalmazásával alapos uj rendet teremtsünk. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a győzelmes és diadalmas ÜSTémetbirodalom legfőbb intézői helyesnek, czélszerünek tartották, hogy most a háború alatt, immár a harmadik vezérkari főnököt állítsák a hadvezetés élére, ha helyesnek tartották a marnei csata után és helyesnek tartották most, hogy kiváló férfiakat csak azért, mert bizonyos balsikereik voltak, feláldozzanak, helyükről eltegyenek és olyan egyént állítsanak a vezetés élére, aki az egész nemzet szimpátiáját, bizalmát bírja : engedelmet kérek, amit háromszor meg tudott tenni Németország, azt Ausztria és Magyarország is megtehetné egyszer legalább, mikor a hibák és bűnök egész sorozatát követték el. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Valahányszor a hadvezetőség egy nagy gikszert csinált, mindig előveszik azt a vesszőparipát, hogy az ellenzéki obstrukezió az oka minden háborús bajnak. Bocsánatot kérek, ez a magyar nemzet az obstrukezió ellenére annyi rengeteg katonát adott, hogy a hadvezetőség még a felét nem tudta fegyverrel, ruhával idejében ellátni. A mai háborúban az első kellék az ágyú; emlékeztetem a t. képviselőházat arra, hogy én itt pártom nevében ós megbízásából éveken át sürgettem azt a magyar ágyugyárat, amely képes legyen azután száz és ezerszámra önteni ágyukat. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Es ki volt az, aki éveken át akadályozta ennek az ágyugyárnak a létesítését? Elsősorban Krobatin ő ekszczellencziája, aki akkor első osztályfőnök volt. Emlékeztetem a t. házat arra, hogy expressis verhis ajánlottam, hogy ne építsünk Dreadnoughtokat, ne költsünk azokra sok száz milliót, mert a mi flottánknak azokra nem lesz szüksége, hanem építsünk inkább egy pár millióért tengeralattjárókat és torpedókat. Sürgettem azt is, hogy ha már van pénzünk, forditsák azt inkább a szárazföldi hadsereg kellő fölszerelésére. Ezeket mondottuk és nem akadályoztuk meg a véderő megszavazását, noha annak semmiféle befolyása a háborúra nem volt. Mert hiszen abban is igazunk volt, hogy a békelétszámnak és a szolgálati időnek további leszállítását követeltük. Megmutatta a háború, hogy a legnagyobb hősöket, a legkiválóbb katonákat néhány hónap, sőt néhány hét alatt kiképezték, vitték a hareztére és csodákat müveitek velük. Ha abban a katonában van lelkesedés, van hősiesség, bátorság, akkor egy pár héten belül megtanulja azt a mesterséget, amely szükséges arra, hogy a határokat megvédje. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Amikor ilyen vádakkal illetnek bennünket magas katonai körökben, akkor kénytelen vagyok ezt a vádat a leghatározottabban visszautasítani és utalni arra, hogy seperjenek a maguk portája előtt az urak és ne kövessenek el olyan bolondságot, amiket elkövettek e háború során azzal, hogy Potiorekekre bízták a szerbiai offenzívát, hogy ugyanakkor csináltak offenzívát Olaszországban, amikor mindenki tudta, hogy jön az orosz offenzíva és last but not least, noha a hadvezetőség tudta, hogy Erdélyt veszély fenyegette, még sem gondoskodott kellő időben a védelemről. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem lehet, hogy a nép bizalommal legyen az olyan hadvezetőség iránt, amely ilyen rettenetes negligencziát követett el, amelynek mulasztásából milliárdnyi és milliárdnyi vagyon pusztult el, népünk legkiválóbbjai lettek földönfutók, koldusok. Annak a hadvezetőségnek egy feladata van: helyet adni olyanoknak, akik iránt a nép bizalommal viseltetik. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt eljutottam felszólalásom végéhez. Kérem az igen t. kormányt, mondja meg nekem, hogy igaz-e, amit báró Burián állit, hogy ő figyelmeztette a kormányt az eseményekre. Mondja meg, hogy az Isten szerelméért hogy lehetett akkor még az utolsó órákban is olyan rendeleteket plakatirozni Erdély városaiban, hogy ne mozduljon, ne csomagoljon, ne meneküljön senki, mert abszolúte nincs iminens veszély. Amikor ilyen mulasztásokat követtek el, amikor ennyire nem gondoskodtak arról, hogy ha már a hadvezetőségnél nem tudták keresztülvinai a határok megvédését és megerősítését, akkor legalább az evakuálást szervezzék: akkor ne csodálkozzék se az igen t. ministerelnök ur, se az igen t. többség, ha mi azt kívánjuk, — nem magunknak, mert sem én, sem barátaim nem reflektálunk semmiféle ministeri tárczára •— de igenis kívánjuk az országnak, hogy olyan férfiak kerüljenek a vezetésbe, akik még egészen birják