Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-661
661. országos ülés 1916 szeptember li-én, csütörtökön. 161 radhasson, fejlődhessék, okvetetlenül szüksége van. (JJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elvárjuk tehát minden tényezőtől, hogy azon sok százezernyi halottunk, száz meg százezernyi rokkantunk, milliárdnyi anyagi áldozataink megkapják a jutalmat, nem fikcziókban, de a magyar nemzeti élet teljes kiépítésében. Ez oly követelés, oly kívánalom, amelyről bővebben beszélni nem kell, de hogy ha nem is akarjuk, nem is törekszünk arra, hogy nem tudom, területi kiterjesztéseket érjünk el, nemcsak jogunk, de kötelességünk, hogy a jövő alakulatok tekintetében az adott kényes helyzetnek keretén belül kifejtsük a magunk kívánságait és a békére vonatkozólag és a békével kapcsolatos érdekekre nézve nézeteinket illő formában elmondjuk és követeléseinket feltárjuk. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbalóldálon.) Itt elsősorban engedje meg a t. ház, hogy csak konstatáljam azt a tényt, hogy az egész európai helyzetnek a háború befejezte utáni kialakulása tekintetében a legkényesebb, megengedem, igen nehéz probléma a lengyel kérdés, minden más kérdést a fegyverek esélyei fognak eldönteni, a lengyel kérdést most kell, előre, rendeznünk, bizonyos fokig fait accomplit csinálni, mert ezt a fait accomplit, akármilyen lesz a háború végső kimenetele, visszacsinálni nem lehet. Ezért tartom én olyan nagyon fontosnak, hogy kormányunk és törvényhozásunk a lengyel problémával behatóbban foglalkozzék. Én voltam bátor annak idején az egyesült függetlenségi és 48-as párt kebelében indítványt előterjeszteni, amelyet nem akarok felolvasni, nehogy a t. ház idejét feleslegesen igénybe vegyem, a párt elfogadta ezt az indítványt és határozatában kimondotta szimpátiáját és szeretetét a lengyel testvérnép iránt. Utalt a párt arra, hogy a lengyel testvérnemzet sorsa menynyire összefügg a magyar nemzet sorsával, utalt arra, hogy a magyar nemzet mindig elitélte a lengyel királyság megszüntetését, a lengyel állam területi feldarabolását és követelte a párt, hogy a lengyel kérdésben a kormány foglaljon állást, érvényesítse befolyását és kimondotta azt is, hogy minden további feldarabolást, felosztást mint a lengyel nemzet legsúlyosabb sérelmét elitéli, kimondotta azt is, hogy nemzeti kormányzatot, állami életet, nemzeti hadsereget követel a lengyel nép számára. Én kötelességemnek tartottam azt a kérdést ma itt szóba hozni és ahhoz néhány megjegyzést fűzni. Emlékeztetem a t. házat arra, hogy történelmünk legfényesebb és legszomorúbb napjaiban egyaránt a magyar nemzet és a lengyel nemzet mint testvérnemzetek küzdöttek együtt, szenvedtek együtt és igen sokszor győztek. A multak ezen dicső szép emlékeiből következik, hogy amidőn a bécsi kongresszus Lengyelországot harmadszor és utoljára felosztotta, a magyar nemzet ezt elitélte. Mutatják ezt nemzetünk legkiválóbb alakjainak, Kossuthnak KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. ós Deáknak a 30-as években, Lengyelország teljes elnyomatásának korszakában, tett kijelentései. Deák Ferencz 1833 november 23-án mondott beszédében kijelentette, hogy (olvassa): »Megtanitja majd Európát az idő, hasznos és tanácsos volt-e annak megtörténte«, t. i. a lengyel királyság ujabb felosztása. A haza legnagyobb fia, Kossuth Lajos, pedig ugyancsak akkor mondott beszédében — csak egy mondatot idézek — ezeket jelentette ki (olvassa): »Magyarország szabadsága folyvást kétséges leend, míg Lengyelország fel nem szabadittatik«. Jól jegyezzük meg, a 30-as években mondotta ezt Kossuth Lajos, örökül hagyva ránk ezt a figyelmeztetést, ezt az oktatást, hogy mindig tartsuk szemeink előtt a lengyel kérdést és ha annak ideje elkövetkezik, a magyar állam fennállásának biztosítása érdekében emeljük fel szavunkat a lengyelekért. Elődeink már a 30-as években követték ezt a bölcs tanácsot, midőn 1833—34-ben több, mint 30 törvényhatóság irt fel a királyhoz, sürgetve, hogy a lengyeleket az elnyomástól mentse meg, hogy állítsa vissza a lengyel államot. Sajnos, törvényhatóságainknak és törvényhozásunknak akcziói — a törvényhozás termében Kölcsey Ferencz gyönyörű két beszédet mondott — nem vezettek czélhoz ós Lengyelország maradt az elnyomatás sorában. Nagyon jól tudom én, hogy most más témák most több életet hoznak e házba, azonban, azt hiszem, kötelességet teljesítek, ha egyeseket nem is érdekelne, amikor a magyar nemzetnek ezen testvérnemzete érdekében szót emelek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A háború kitörésének első idejében, midőn csapataink átlépték az orosz-lengyel határt, a német seregek fővezérei és az osztrák-magyar seregek fővezérei proklamácziót adtak ki, ebben a lengyel nemzethez fordultak és megmondották neki, hogy itt vagyunk, hogy őket felszabadítsuk. Ez olyan ígéret, melyet a nemzet nevében adtak és amelyet beváltani nemcsak becsületbeli, de erkölcsi kötelesség. (Ugy van! balfelöl.) Törvényhatóságaink ismét követték elődeik példáját, ismét több, mint 30 törvényhatóság követelte a házhoz intézett felterjesztésekben a lengyel nép felszabadítását. Lovászy Márton: Igen! Nem hozták a ház elé! Gr. Batthyány Tivadar: Talán a ház elé terjesztették, de a lapokban nem volt szabad erről említést tenni, ugy hogy még ma is igen sok intelligens úriember szaladgál Magyarországon, akinek fogalma sincs arról, hogy több mint 30 törvényhatóság hozott határozatot a lengyel nemzet érdekében, felterjesztette az országgyűléshez, abban a reményben, hogy azokat tárgyalni is fogja. Árva vármegye, Debreczen, Arad, Kolozs vármegye, Mosón, Nógrád, Csanád feliratai mind megérdemelnék, hogy a ház előtt megismertessenek, mert nem 21