Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-661
661. országos ülés 1916 szepi folytassunk, ugy ezt én végzetes hibának tartom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez pedig bekövetkeznék akkor, ha gazdaságilag és katonailag olyan megegyezéseket kötnénk, amelyek okvetlenül politikai visszahatást gyakorolnának. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a függő helyzet a háború után is igen veszélyes és azéít vagyok olyan aggodalommal eltelve, amikor azt látom, hogy már a háború alatt a stratégiára gyakorolt politikai befolyásunkat teljesen kiadtuk kezünkből. Én vagyok az első, aki azt mondom, hogy hadvezetőségünk a lehető legrosszabbnak, teljesen képtelennek bizonyult. De azt állitom, hogy ez szervi hiba, melyet meg lehet s meg kell javítani; reorganizáljunk, de önerőnkből és nemzeti alapon. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nemzeti alapon kell a hadvezetőséget átalakitani, nemzeti tartalommal kell a hadsereget telíteni. Bármekkorák is az elkövetett hibák, ennek daczára is állitom, hogy vannak hadseregünkben képes emberek, csak az a baj, hogy nem tudnak odajutni, ahol érvényesülhetnek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ott egy elavult, korhadt rendszer van, mely lehetetlenné teszi a tehetséges emberek érvényesülését. Ezen kell változtatni. S ha erre azt mondják, a háború alatt ezt nem lehet megtenni, erre azt felelem : ha lehetséges volt Angliának a háború alatt behozni az általános hadkötelezettséget s a semmiből egy nagy hadsereget talpraállitani, akkor az is lehetséges, hogy mi meglevő hadseregünket reorganizáljuk s azt nemzeti, demokratikus alapokra fektessük, (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) De e reorganizáló munka, mely szükséges ugy a hadvezetőség, mint a külügyek vezetése terén és a hibák ez orvoslása csak ugy lehetséges, ha a parlament képes befolyását érvényesíteni. En a legnagyobb bizalmatlansággal vagyok eltelve a külügyi kormányzat iránt, de ott is nem annyira az egyes emberek iránt viseltetem bizalmatlansággal, mint az egész rendszer iránt. Nem egyes emberek hibája, hogy idáig jutottunk, hanem azé a copf-rendszeré, mely ott is kasztokat teremt és lehetetlenné teszi főleg azt, hogy jó hírszolgálatot létesítsünk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A múlt delegáczió üléseiben egy beszédemben kifejtettem, hogy diplomácziánk ugy van összeállítva, hogy ki van zárva, hogy jó hírszolgálata legyen. Ott is nem az embereken, nem a jóakaraton múlik ez, hanem a rendszeren. A mai diplomácziát nem lehet ugy felfogni, mint a XVIII. században. Ma nem a szalonokban, nem az alkovokban lehet az államtitkokat megkapni, (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) hanem nyitott szemmel kell körülnézni mindenütt. Egészen más világ van ma. Ha egy államot valóban akarok ismerni, ismernem kell annak politikai, zsurnalisztikái, pénzvilágát, sőt munkásvilágát is. Tudnom kell, mit beszélnek a bankokban, a parlamentben, a szerkesztőségekben, milyen a hangulat a szocziáldemokrata körökben s ismernem kell a hadsereg tember 14-én, csütörtökön. 131 szellemét is. De ép erre képtelen a mi diplomácziánk. És miért ? Mert oly emberekből rekrutálódik, akik nevelésüknél fogva nem képesek behatolni a nép széles rétegeibe. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Tovább megyek: egyenesen meg van nekik tiltva, rossz néven veszik tőlük, ha nem felelnek meg kellően reprezentatív feladatuknak, ha tán lebujokban étkeznek, vagy nem egészen elsőrendűen szabott ruhákban sétálnak. A diplomata nevelése az, hogy neki mindig elsőrendű társaságban, elsőrendű szállodákban, elsőrendű színházakban és klubbokban kell megfordulnia, s rossz néven veszik tőle, ha másodrendű társaságba jár, vagy másodosztályú kocsiban utazik. Nem mondom, hogy nem kell a diplomatának reprezentálnia. Szükséges, hogy az udvaroknál is daliás legények reprezentálják az államot, (Derültség a szélsőbaloldalon.) de ez nem minden, ez csak az érem egyik oldala és merem állítani, épen az, melyre nincs ráírva a pénzösszeg, hanem csak a czimer. Az érem valódi értékes oldala az, ahol nemcsak a külsőség van, hanem a lényeg. Igenis a diplomatának bele kell mélyednie a nép összes rétegeibe és erre diplomácziánk képtelen, vagy ha képes is volna, egyenesen meg van neki tiltva. E kitérés után rátérek most beszédem utolsó részére. Én is kénytelen vagyok foglalkozni báró Burián tegnapi nyilatkozatával. (Halljuk !) Előttem szólott t. barátaim jóformán kimerítették e témát. Nem is akarok itt részletekbe menni, az egyes mondatokat taglalni, hanem ennek az egész nyilatkozatnak szellemével akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház, Burián báró ur itt nyilatkozik és magyarán mondva mosakszik (Ugy vanj Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk !) és ha az ember elolvassa az ő nyilatkozatát, tényleg sikerül is neki magát tisztára mosni, de csak ugy, hogy két más szervre keni rá az ódiumot. (Ugy van! Ugy van! Derültség a szélsőbaloldalon.) Ha igaz az, hogy Burián báró tényleg tájékozva volt; ha igaz az, hogy ő ennek a román készülődésnek minden egyes fázisát és mozzanatát ismerte ; ha igaz az, hogy ő még a románoknak és a Balkánnak a lélektanát, a pszichológiáját is ismerte, mert hiszen ő, nem tudom, 30 vagy 40 év óta diplomata ; mondom, ha igaz az, hogy ő tudta azt, hogy ilyen néppel szemben nem lehet bizalommal viseltetni s hogy bizonyos, hogy ez a háború bekövetkezik és ha erről mindenkit biztosított : akkor óriási módon fokozódott a hadügyi kormányzat és a ministerelnök ur felelőssége. (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) A t. ministerelnök ur azt mondja, hogy ő igenis szintén tudta ugyan, hogy ebből háború lesz, de az időpontot, azt a pillanatot, hogy mikor fog a román hadsereg betörni, azt nem tudta. Hock János: Nem igazították össze az órát. Gr. Károlyi Mihály: Hiszen nevetséges volna részünkről, ha azt követeinők külügyministerünktől és a ministerelnök úrtól, hogy másodperezre 17*
