Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-660
120 660. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. Ausztriában kiegészített közös ezredeket a Landwehrrel egyesíteni, s mindjárt meg van a két külön hadsereg. A szétválasztásnak keresztülvitele már csak technikai kérdés, amely könynyen, minden nagyobb nehézség nélkül megoldható. S ez a két hadsereg, azt hiszem, egymás mellett sokkal több bajtársi szeretettel és vetélkedéssel fog harczolni, mint igy, összekeverve, elkedvetlenedve s egymás ellen — gyakran — gyűlölettel eltelve. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) T. ház! befejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk ! a szélsöbaloldahn. Felkiáltások a jobboldalon: Ideje!) Amióta meggyőződéseket tudok magamban kiérlelni; amióta be merek vallani gyengéket; amióta megmagyarázni, megérteni tudok ferde helyzeteket; amióta szigorúbb vagyok magammal, mint másokkal szemben; amióta inkább tudok megbocsátani, mint büntetni; szóval: amióta gondolkozni tudok, mindig élt egy nagy, erős, kiirthatatlan hit a lelkemben. Ma is él a hitem, amikor birtokomon, hajlókomban az oláh az ur: hiszek a magyar nemzet jövőjében. Soha egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy ez a világháború a magyar nemzet léte vagy nemléte felett dönt; ma sem, amikor Erdélyben naponta kétszer vörös a keleti égbolt; reggel a felkelő nap sugarától és este az égő székely falvak lángjától. Hiszem és vallom, hogy ez a föld a magyar nemzetnek gondviselésszerüleg rendelt hitbizománya, örök tulajdona. A világháború pusztító jégverés, vagy tűzvész a magyar nemzet gazdaságában. Vihar, amely elpusztítja a nemzet gyönyörű gyümölcsösét, de el nem pusztíthatja, meg nem semmisítheti a földet és ki nem irthatja az ezer év óta belegyökeresedett magyar nemzetet. Föld és nép egymással összeforrva, mint titokzatos, eleven organizmus éli itt a beláthatatlan jövőbe nyúló életét. Leszakíthatják egy részét, de az a rész idegen test lesz az idegen szervezetben, amely annak mindig betegsége és veszedelme lesz. De nemcsak a jövőben bizom ós hiszek, hanem a szebb jövőben is. Az a gyönyörű jaalota, amely a Duna túlsó partján a várhegy ormát tündérmesébe varázsolja és amely most lefüggönyözött ablakaival néma, szomorú szimbóluma nem teljes nemzeti életünknek, hiszem, hogy apostoli királyaink állandó otthona lesz és hogy beköltözik oda a Mátyás királyok hatalma, dicsősége és az Erzsébet királynék nemzetet megértő igaz, meleg szeretete. (Elénk tetszés és taps a baloldalon.) Könnyelműek, pártoskodók, jóhiszeműek és rossz. gazdák voltunk. Hagytuk a hitbizományt zülleni. A széleken idegen vetőmaggal dolgoztunk. Hagytuk a gazt sok helyen felburjánozni. Hagytuk, hogy az idegen bérlők rablógazdálkodást folytassanak rajta. Kicsinyes zselléréletet folytattunk birtokunkon. Törvényeinkre azt mondták, hogy az, irott malaszt. Történelmi jogainkat lemosolyogták. A világháború feltárta erősségünket. Veszteségeinkkel, áldozatainkkal arányban nőttünk a magunk és a világ szeme előtt. Most már mi sem hivatkozunk törvényekre, mi sem hivatkozunk történelmi jogainkra, hanem az erősebb fél jogán követeljük, hogy birtokunkban, portánkon mi legyünk az urak. (Élénk tetszés és taps a baloldalon.) Interpelláczióm a következő: (Olvassa.) »Hajlandó-e a ministerelnök ur közbejárni, hogy az országgyűlés elé olyan törvényjavaslat terjesztessék, mely a m. kir. honvédséget a magyar korona országaiból kiegészített közös ezredekkel egységes, önálló magyar hadseregbe egyesíti?* (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A ministerelnök ur kivan válaszolni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! Felmentve érzem magam az alól, hogy a most elhangzott beszédre válaszoljak. Csakis egy pár olyan konkrét kérdésre kívánok nyilatkozni, amelyre vonatkozólag a t. ház félreérthetné a hallgatásomat. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ami mindenekelőtt a salgótarjáni zászlóinczidensfc illeti: én a dologról most hallok először, tehát nem is tudhatom, mi történt és hogy voltaképen hogyan áll a dolog. Majd tájékozódni fogok. Már most megjegyezhetem, hogy ha csakugyan valónak bizonyul a képviselő ur által felolvasott levélben leirt tényállás, a magam részéről az illető lembergi r tiszt urak eljárását a legélesebben elitélem. (Általános élénk helyeslés.) De meg kell jegyeznem, hogy a t. képviselő urnak abban a tekintetben tévedésben kell lennie, ha azt hiszi, hogy egy olyan ezredről van szó, amely nincs a harcztéren. Mert hiszen természetszerűleg a lembergi ezrednek a pótteste lehetett Salgótarjánban, ugy mint minden magyar ezrednek és minden ezrednek a pótteste valahol az ország belsejében van, maga az ezred pedig minden bizonynyal a harcztéren van. Bármennyire hibás lett légyen — ha igaz — az illető tisztek eljárása: ezt az igazság érdekében meg kellett jegyeznem. A t. képviselő ur beszél a hadsereg ruházatáról és arról, hogy abból kiküszöböltetnek a magyar csapatokat eddig megkülönböztető részletek. A hadsereg ruházatának a modern háború igényeihez képest lényeges átalakuláson kell átmennie ; a régi egyenruhák a maguk különleges czifrázataival túlhaladott álláspontot képviselnek, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) természetes tehát, hogy sokkal egyformább, a szó szoros értelmében sokkal szürkébb egyenruházatot kap minden hadsereg. Ugy tudom azonban, hogy a magyar csapatoknak különleges egyenruházata, vagyis — mondjuk helyesebben — az egyenruházati különbség a magyar és nemmagyar csapatok közt megmarad.
