Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

114 660. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. és százezrei pusztulnak el a harcztéren, amikor emberek százezrei és százezrei lettek földönfutókká, akkor nincs ember, aki felelősséget vállal és ide merne jönni, (Igaz! TJgy van! Tapsoh a bal- és a szélsöbaloldalcm.) a vádakat pedig kutmérgezésnek nevezik. Ily körülmények közt térek át interpelláczióm tárgyára, amely népességünk létszámbeli fogyatkozását tartja szem előtt, amely kérdést annak idején a csecsemő- és gyermekvédelem kérdésével együtt voltain bátor a t. ház elé hozni. Mondom, népességünk fogyatkozásának kérdését terjesztem a t. ház elé egy ujabb vonatkozásban. Annak idején voltam bátor rámutatni a vérbajok és hasonló bajok sürgős orvoslásának kérdésére. És most népességünk számbeli roppant megfogyatkozásával kapcsolatban felhozom a katonai házasságok megkönnyítésének kérdését. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbalóldalon.) Ha a t. ház türelmét hosszabb ideig akarnám igénybe venni, akkor módomban lenne statisztikai adatokat idehozni. De van-e valaki, akinek statisztikai adatokra van szüksége, hogy belássa, mily irtózatosan megfogytunk emberi létszámban Magyarországon, mily irtózatos a mi veszteségünk és épen a magyar fajé, amelynek a legnagyobb áldozatokat kell meghoznia. Ezekkel az áldozatokkal szemben még mindig a merev és rideg formákkal találkozunk. A katonatisztek házasságának megkötéséről szólva hangsúlyoznunk kell, hogy a születési arányszám és a házasságkötések arányszáma mily irtózatosan megcsökkent a halálozási perczent nagymértékű emelkedésével szemben. A háborúnak egyik legérdekesebb jelensége a nagy egybeolvadása a polgári társadalomnak, amely odaadta a maga fiait katonai czélokra és a katonasággal karöltve szolgál és teljes erejét fejti ki a haza érdekében. Mégis bizonyos ellentétek állnak fenn a katonai társadalom és a cziviltársadalom közt. Fennállanak ezek az ellentétek akkor, amikor a katonának zubbonya alatt megdobban a sziv és hitvest akar választani. Rideg szabályok előírják, hogy csak azt választhatja, aki igen magasan megállapított kaucziót képes rendelkezésére bocsátani. Ezzel a kérdéssel a háznak sürgősen foglalkoznia kell. Méltóztassék szem előtt tartani, hogy most az erdélyi részek pusztulása által hány reménység, hány házassági egyesülés gondolata hullott porba és foszlott szerte, amikor elvesztek az erdélyi birtokok, az Erdélyben lévő kötvények, értékekkel biztosított milliók, mikor nincsenek a férfiak és a nők abban a helyzetben, hogy házassági együttélésben szivükön kívül egyebet is áldozhassanak és a nagy összegű kaucziót nem tudják biztosítani. Elsőrendű szükséglet, hogy lássa be a t. képviselőház azt, hogy a katonatisztek házasságának kérdését minden néven nevezendő módon meg kell enyhíteni és módokat kell nyújtani, hogy minél könnyebben nyerhesse meg a két szerető sziv egymást. Népesedési politikai szempontból is rendkívül fontos ez, de rendkívül fontos azért, hogy amikor a háború megkezdődött, mindenki abban a hitben volt, hogy rövid pár hónapig fog tartani, esetleg egy rövid esztendeig és a háború végeztével megtörnek e szabályok, és akik eljegyezték magukat, Isten és ember előtt egymáséi lehetnek. De most mit látunk? Hány reménység szállt a sirba, szállt a levegőbe, különösen most, az erdélyi pusztulás folytán. Tudom nagyon jól azt a súlyos indokot, hogy a megélhetés nehéz viszonyai megkívánják, hogy a katonatiszti állásnak megfelelő családi életet tudjon élni az illető anyagi szempontból is, de ne az egyéntől kívánják az áldozatot! Az egyén többet nem adhat egész élete munkájánál. Hiszen életét adja oda a haza oltárára. Az államnak kell módot nyújtania, hogy a házassági életét tisztességes anyagi viszonyok közt becsületesen élhesse. Mégis borzasztó, hogy a mi katonatisztjeink, a hadnagyok 140 K törzsfizetést kapnak, a főhadnagy 183 K törzsfizetéssel kezdi meg az életét. Mi ehhez képest a csekély pótlék? De méltóztassék tekintetbe venni, ha valaki a harcztéren van, megkapja a megfelelő pótlékot, de ha megsebesül, ha egészsége tönkremegy és igy jő haza, akkor újból előkerül a 140 K és 183 K és igy fizetjük tisztjeinket, akik életüket feláldozzák, amikor azt akarják elérni, hogy tisztességes, békés családi élet gyönyöreit érjék el a multak szenvedései után. Akkor előállanak a régi rideg szabályokkal, a kauczióval és előállanak a társadalmi szabályokra való hivatkozással, összeülnek a bizottságok, a parancsnokok és nézik, hogy társadalmi szempontból megfelel-e az az ara, akit a tiszt választott. Ma, amikor megszűnt a polgári és katonai becsület kérdése, meg kell szűnnie annak a kutatásnak is, hogy kit választ a tiszt arájául. Tisztességes derék, becsületes leány legyen, ez a fontos, de nem az, hogy társadalmi és rangosztály szerint válasssza és igy engedjék meg neki, hogy kit vegyen el. Nem akarom a t. ház türelmét hosszabb ideig igénybe venni, hiszen más fontos dolgokról is van szó, de azt hiszem, ezeknek az embereknek számára feltétlenül kell, hogy megnyugtató nyilatkozatot kapjunk arra nézve, hogy az ő reményük, eljegyzésük, arájuknak adott hűséges fogadalmuk nem fog beleütközni a kauczió kérdésébe. A következő interpellácziót vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): Interpelláczió a katonatisztek házasságkötésének megkönnyítése tárgyában a honvédelmi minister úrhoz. 1. Van-e tudomása a minister urnak arról, hogy a katonai nősülési szabályzat, s az ezzel kapcsolatos módosítások, valamint kiegészítések már nem felelnek meg a mai viszonyok követelményeinek ?