Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

G6Ő. országos ülés Í91B szeptember lS-án, szerdán. Ül attól függővé tenni az osztrák delegáczió funkezionálását, hogy a Stürgkh-ministerium hosszú, életű legyen; ránk nézve teljesen mindegy,hogy ki odaát ministerelnök, mi reánk az a fő, hogy az ellenőrzés lehetősége nekünk megadassák. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) . A t. ministerelnök ur azt is vitatta, hogy nagyon kell óvakodni, hogy mi ne magyarázgassuk az osztrák törvényeket és ne avatkozzunk az osztrák törvényhozás teendőibe és azt is nagyon helyesen jelentette ki, hogy bizonyos esetek, kivételes, nagyon kivételes esetek előfordulhatnak, amikor nekünk be kell avatkoznunk az osztrák dolgokba és az osztrákoknak a mi dolgainkba. Itt van az 1867 : XII. t.-cz.-nek az a szakasza, amely a véderő egyenlő elveken való megvalósításáról szól. En konstruálhatok, habár nagyon nehezen, olyan esetet, hogy pl. mind a két törvényhozás meghozza a véderőtörvényt egyenlő elvek alapján és azt azután vagy az egyik, vagy a másik önhatalmúlag módositja. Ez olyan eset, amely szóvátehető az egyik és a másik részéről. De a jelen esetben nincsen erről szó; ez nem osztrák belügy, ez magyar ügy, amely az osztrákok szerződésileg vállalt kötelezettségének megtagadása folytán állott elő. (Ellenmondás a jobboldalon.) Nem szerződés, törvény. Nem beavatkozás, amikor mi azt követeljük, .hogy Ausztria tegye meg ebbeli kötelességét, nem beavatkozás és igazán nemcsak jogunk, de kötelességünk, hogy amikor ilyen dolgokat észlelünk, amikor ilyen nehézségek mutatkoznak, a közösügyek terén, mi ezeket azon fórum előtt akarjuk szóvá tenni, amely arra illetékes. (TJgy van! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Azon esetben, ha el nem fogadnák gróf Andrássy Gyula inditványát, én mindenesetre, mint expediensre, gróf Apponyi Albert indítványára szavaznék és bár nekem a kivitelre bizonyos megjegyzéseim lennének, elismerem, hogy ezen megjegyzéseknek az esetleges bizottsági tárgyalásnál kell érvényesülniük, mindaddig magát az elvi kijelentést helyeslem, ha gróf Andrássy képviselő ur indítványa, el nem fogadtatnék. Ezzel elértem már hosszura nyúlt előadásom végére és most én is felvetem magam előtt azt a kérdést, mit kellene tenni? Azzal mind a hárman és valamennyien tisztában vagyunk, hogy a dolgok így tovább nem mehetnek. (Ugy van! bálfelöl.) Azzal, hogy mi elzárkózunk a hibák beismerésétől, hogy azokat leplezzük, védjük, a hibákat meg nem szüntetjük. Az első lépésnek annak kell lennie, hogy a nagyközönségbe, a nemzetbe ismét visszatérjen az a bizalom, melyet a háború első pillanataiban oly bőkezűn előlegezett. Arra kell törekednünk, hogy mindazt eltakarítsuk az útból, ami e bizalmat ártalmasán befolyásolja. S erre értettem, t. ministerelnök ur, azt, amit a zárt ülésben mondottam, hogy személyes ellenszenvek vagy rokonszenvek szerepet nem játszanak. Nem arra értettem, hogy e személyes tekintetek kikapcsolása tán hágcsó legyen a hatalomhoz. Mert a hatalomhoz jutni ma csak egy kálvárián keresztül lehet. Ma bárki jut a hatalomhoz, oly nehézségekkel fog megküzdeni, melyek messze felülmúlják egy ember erejét; bárki vállalkozzék, csak a saját egyéniségének megőrlésével fog azon a helyen megmaradhatni. Ily nehéz körülmények között örüljön mindenki, ha elbírja azt a felelősséget, melyet mostani helyzetében lelkiismerete és a törvény ráruház. Ne vágyódjék Atlasként viselni egy egész monarchiáért való felelősséget, mely alatt még a legaczélozottabb vállak is összeroppannának. Ily időkben keresni kell mindenkit, akit valahol alkalmazni lehet, legyen alacsony kis állásban vagy a legmagasabb helyen. Hiszen kétségbevonhatlanul — és lesz idő, mikor még kétségbevonhatlanabbul be fog bizonyosodni azon hibák, azon bűnök egész lánczolata, melyek a külügyi politikában elkövettettek; látni fogjuk azokat a drága elmulasztott perczeket, melyek egy ország szerencséjére, boldogságára, anyagi jólétére kihatással lehettek volna, de szétfoszlottak, mert nem rendelkeztek az illetékesek a megítélésnek azzal az erejével, melylyel ilyen helyzeteket gyorsan fel lehet fogni. Itt beszéltek koalicziós ministeriumokról, az erők egyesítéséről. Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt lehetségesnek higyjem. Sajnos, azt ' hiszem, a ministerelnök ur által jelzett objektív akadályok oly nagyok, hogy azokat a legjobb akarattal az ő részéről és a mi részünkről is e válságos időben elhárítani nem tudjuk. S azért a ministerelnök urnak és az országnak semmi haszna sem volna abból, ha férfiak, kiket eddig a felelősség nem terhel, most hozzája csatlakoznának, a felelősséget magukra vennék, mert ezzel sem tudnák az ország érdekeit előmozdítani, mert képtelenek volnának e nagy objektív akadályokat félretolni, bár erőfeszítésük talán oly nagy volna, hogy aztán hiányoznék a politikai élet egy más pontján akkor, mikor arra talán ott szükség volna. En, sajnos, nem látom a premisszákat. Ha csalódnám, senki sem volna nálam boldogabb. De egyet tudok, hogy lehetséges és ez sarkpontja egész szerencsétlen helyzetünknek: az, hogy nekünk oly külügyminister kell, akinek tekintélye van kifelé is, népszerűsége az országban, ereje és tudása, minden készültsége, amely tulajdonságok visszahoznák a Ballhausplatzra azt a kincset, mely onnan az idősb gróf Andrássy Gyula távozása óta hiányzik: a közbizalmat. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Akkor meg vagyok győződve, hogy a ministerelnök ur itt sokkal könnyebben viselhetné a felelősséget, s hogy a hadügyi helyzetben is automaticze beálló változással megnyernők a bizalmat a népben is s uj erőfeszítések, uj örömrivalgás, uj lelkesedés támadhatna. Lát-