Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

104 660. országos ülés 1916 szeptember 13-ári, szerdán. kedvtelésből, nem szereplési vágyból, hanem csak akkor kívánják a ház összehívását, amikor arra igen komoly ok van. Ne vágják el az ország megnyilatkozása egyedüli fórumának lehetőségét, fin az előbb mondám, hogy nagyon csekély ennek a háznak reprezentatív értéke az előbb emiitett körülményeknél fogva, de mégis olyan, amilyen és az egyedüli hely, ahol Magyarország közvéleménye, ahol népünknek érzelmei, népünknek aggodalmai, népünknek kívánságai megnyilvánulnak. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A legveszedelmesebb dolog volna ily körülmények között lehetetlenné tenni ezt a megnyilvánulást még akkor is, ha az ország legkomolyabb elemei kívánnák. A sírnak csendjét teremtené ebben az országban; a sírnak atmoszférájában születhet minden, csak az a lelkesedés, az az energia nem, amelynek összefoglalása a mai viszonyok között szükséges. (Taps a balés a szélsöbaloldalon.) Ha a t. ministerelnök ur azt hiszi, hogy erkölcsi konczentráczió lehetséges politikai konczentráczió nélkül, ha ö azt hiszi, hogy a politikai konczentrácziónak vannak tárgyi és személyi akadályai, akkor én azt. mondom: vastag húzást keresztül ezen szón »személyi«! (Élénk helyeslés a baloldalon.) Bródy Ernő: Ugy van! Nincs személyi tekintet ! Gr. Apponyi Albert: A mai viszonyok között személyi tekinteteknek nincs helye, nem szabad, hogy helye legyen. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) De hát mondjuk, hogy vannak; és ha a t. ministerelnök ur az ő módszerét tovább követi, vannak tárgyi akadályai. Hátha azt hiszi, hogy az erkölcsi konczentrácziót, amelyre szükség van, politikai konczentráczió nélkül el lehet érni, ám tegye azt, amit a maga hatáskörében tehet, amit tennie kell, hogy ezt az egész felelősséget nemcsak Magyarországért, hanem a monarchia másik államáért és szövetségeseinkért is —• hisz az ő sikereik függnek részben a mi közreműködésünktől is — keresi azon a körön belül, amelyen belül a konczentráczió lehetséges, minden helyre a legképesebb embereket állítja, ismétlem, személyi tekinteteket vastag húzással keresztülhúzva, ismétlem, párthatalmi tekintetek, személyi tekintetek félretételével, nem nézve azt, hogy ilyen vagy olyan egyének bevonása esetleg később fenyegetheti a párthatalom érdekeit, hanem csak azt nézve, hogy a mostani nehéz és válságos helyzetben minden helyre az az ember tétessék, aki arra a legalkalmasabb, aki a követelményeknek leginkább megfelel. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Végül, végső stáczióképen: ne némítsa el a nemzetet végképen, ne tegye rá erre a parlamentre, akármilyen gyenge is legyen, de mint a nemzeti gondolat, a nemzeti aspirácziók, a nemzeti aggodalmak megnyilvánulásának utolsó refugiumára, ne tegye rá a szemfedőt, ne némítsa el időhatárra sem, ugy hogy egyedül a királytól és a király tanácsadóitól, nem pedig a nemzet képviselőitől függjön, hogy mikor nyilatkozhassak az meg, ne napolja el a házat, hanem legyen szives megszívlelni mindazokat, amiket én a legtárgyilagosabb indokoktól vezérelve mondtam, járuljon hozzá a mi indítványunkhoz, mint a valódi alkotmányosság helyreállításának megkezdéséhez. (Hosszantartó, meg-megujidó élénk éljenzés és taps

r a bal- és a szélsöbaloldalon. Félkiáltások: Éljen Apponyi! A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra ki következik ? Hoványi Géza jegyző: Rakovszky István! Rakovszky István: T. képviselőház! A beterjesztett két indítvány a felelősség kérdését akarja tisztázni a mai súlyos és nehéz időkben. A ministerelnök ur és a küliigyminister ur mai nyilatkozatában folyton-folyvást hangoztatják, mennyire epednek ők azon pillanat után, amelyben elmondhatják mindazt, ami szivükön van és védelmezhetik álláspontjukat azon támadásokkal szemben, amelyek őket az ellenzék részéről nézetük szerint méltánytalanul érik. Lehet, hogy méltánytalanul érték őket a támadások, de akkor kettőzött kötelesség, nem saját személyükkel szemben, hanem az országgal szemben, mindent teljes világításban azon fórumok elé terjeszteni, amelyek a felelősség kérdésének megitélésére törvényeink és alkotmányunk szerint bivatvák. Itt vannak a t. ministerelnök ur beszédei; kétszer-háromszor is ismétli, hogy ő ég attól a vágytól, hogy nyíltan is vállalhassa a felelősséget, amelyből ő, mint maga kinyilatkoztatta, többet vett magára, mint kellett és hogy védhesse magát a támadások ellen. Valójában azonban, sajnos, a látszat azt mutatja, hogy a ministerelnök ur mindent megtesz, hogy ez a felelősség ne érvényesülhessen. Minden külsőség azt mutatja, hogy ugy az interpellácziós jog megszorítása, mint az országgyűlés hosszú elnapolása, valamint az, hogy a delegácziót össze nem hívják, hogy ez a felelősség csak a szavakban rejlik, tények által nem erősíttetik meg. Ezenkívül, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam igen helyesen mondotta, folyton a ház felett hagyja lógni a királyi leirattal való elnapolás Damokles-kardját. Nekem is az a nézetem, amelyet gróf Apponyi Albert t. barátom nyilvánított ki, hogy a legveszedelmesebb, a legrosszabb, a legalkotmányellenesebb, amit a t. ministerelnök ur a mai súlyos időkben tehet, az, ha királyi kézirattal napoltatja el a házat, némítja el az utolsó fórumot, ahol szabadon lehetne a nemzet bajait elmondani, tárgyalni, azok orvoslását követelni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A ministeri felelősség kérdését a t. ministerelnök ur egyes felszólalásaiban egészen hamisan itéli meg. Azt hiszem, senki sem fog nekem ellenmondani, ha azt állítom, hogy a ministeri