Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-660
B6Ö. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. 99 az országban érvényesüljön ? (Igás! TJgy van ! a baloldalon.) Fernbach Károly: A munkapárt elvállalja a felelősséget! Gr. Apponyi Albert: A hadvezetőség szembeötlő stratégiai hibákkal egy fényes liarcztéri helyzetet átváltoztat annak ellenkezőjévé; egyik seregünk elvész, a másik súlyosan meggyengül; ez a katasztrófa vonja maga után közvetlenül a román betörést is: mégis senki sem felelős, senkire nézve ennek nincs következménye. (Élénk felkiáltások: Hallatlan!) A követ tudja, mi történik Romániában, a külügyminister tudja, a ministerelnök tudja, a hadvezetőség tudja: még nincs semmi előkészület, rászakad a szerencsétlenség erre az országrészre és ezért senki sem felel, senkinek hajaszála meg nem görbül, mindenki megmarad azokban a nagy állásokban, azokban a bizalmi állásokban. Engedelmet kérek, a históriára nézve minő példa ez ?! (Igaz! TJgy van! Taps a baloldalon.) De hiszen bepillanthatunk kissé ebbe a dologba. Ma azt mondta a ministerelnök ur, hogy a román betörés veszedelme már előbb is akut volt egy pillanatban — gondolom, múlt év áprilisát értette; nem tudom t helyesen mondom, mert csak emlékezetből idézek. Akkor is megreszkiroztuk — magyarul mondva — azt, hogy elvontuk a határszélről a katonaságot s ha akkor azt nem teszszük meg, akkor nincs meg a gorlicei áttörés, nincsenek meg a győzelmek. Ez mindenesetre merész játék volt, de sikerült és a siker abszolválja. (Helyeslés balfelöl..) De már most a jelen esetben menjünk vissza az Olaszország elleni offenzívára. Grorlicére szükség volt; ott kellett valaminek történnie, hogy a Kárpátokat folyton fenyegető orosz nyomást végre paralizáljuk. Geniálisan volt kieszelve és fényesen vitetett keresztül az a terv, amely a gorlicei áttöréssel kezdődött és azután olyan gyönyörű folytatást nyert a diadalok egész sorozatában. Ott érdemes volt egy ütőkártyára tenni fel mindent, mert tényleg, a hadjáratnak egy nagyon kritikus pillanatában az egész hadihelyzet megfordításáról volt szó a mi javunkra és ez sikerült is. De itt nem erről volt szó, itt nem volt parancsoló szükség. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Már most ha nem viszik el az olaszországi frontra a Szerbiában felszabadult seregeket, ha nem visznek el az olasz frontra Oroszországból seregeket és ágyukat, ha az orosz front marad csak olyan erős, mint volt és ha a Szerbiában felszabadult hadsereget arra fordítjuk, hogy Erdély városait, azzal a szükséges határvédelemmel ellássuk: akkor meg lett volna a katonai anyag arra nézve, hogy mindezeket a nagy érdekeket biztonságba hozhassuk. Nem merem állítani, mert hiszen nem ismerem sem a létszámot, sem a terepviszonyokat eléggé és nem is vagyok sztratéga, hogy ebben a tekintetben jirecziz véleményt mondjak, de hogy azt a határvédelmet, amely a lakosság biztos és szabályszerű menekülésére szükséges, azt megszervezhettük volna: az előttem egész világos, azt a józan ész mondja. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Nemcsak a lucki, nemcsak az orosz fronton beállott veszedelmet, de Erdély védtelenségét is okozta az a szerencsétlen stratégiai baklövés. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Uraim! Itt a felelősségeknek olyan egymásra halmozása áll elő, itt a katasztrofális jelentőségű hibáknak olyan mennyisége áll előttünk, hogy ebben a komoly pillanatban nem lehet ezeket a dolgokat elkedélyeskedni, hanem tisztán kell látni és kell hogy mindenki viselje a maga fényeinek és mulasztásainak következményeit, nemcsak szóval, hogy a felelősséget magára vállalja, hanem hogy a felelősség valósággal is érvényesüljön. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Már most még csak egyet. A külügyminister ur intervjuja végén nyilatkozik a külpolitika általános feladatairól, még pedig - sietek hozzátenni — nagyon helyesen. Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan pillanat a hadjárat folyamán, mikor meg lehetett volna közelíteni a háború végső czélját: a tisztességes békét, azt mondja a mélyen t. külügyminister ur (olvassa): »Ha felmerült volna a tisztességes béke lehetőségének alapja, akkor mi és Németország örömest megragadtuk volna. Mi védelmi harezot folytatunk és csakis a tisztességes béke kivívásáért küzdünk. Mihelyt erre biztató kilátás nyílik, egy pillanatig sem folytatjuk tovább a borzalmas vérontást*. Én erről a témáról most ennyit sem mondtam volna. Mert ma, midőn egy uj ellenség áll hazánk területén, midőn minden erőnket konczentrálnunk kell ennek az uj ellenségnek a letörésére: ma félreértésre adhat alkalmat az, ha azt a különben jogos, természetes, kötelességszerű békevágyat, amely kell, hogy az összes hadviselő államokban minden jóravaló emberben éljen, azt mi itt egyoldalú kifejezésre juttatjuk. De annyit, amennyit az igen t. külügyminister ur mondani az ő sokkal felelősségteljesebb állásában lehetőnek tartott, ennyit magamévá tehetek és magamévá teszek. Igenis, a mi népünkre is csak megnyugtató hatással lehet, ha tudja és ismételt nyilatkozatokból tudja és az összes semleges államok közvéleményére, sőt ellenségeink közvéleményére is ránk nézve csak kedvező hatással lehet, ha tudják, hogy mi nem holmi kalandos czélokért, hanem biztonságunk megállapításáért, a mi létünk előbb mindig fenyegetett biztositékainak állandóságáért folytatjuk a háborút és ha ezeket a czélokat elértük és biztosítottuk, akkor tisztességes békére mindenkor készek vagyunk. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Ámde, mélyen t. képviselőház, hiszen épen itt van a bökkenő. A mélyen t. külügyminister ur azt mondja, hogy minden alkalmat, amely 13*
