Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

•m 66Ú. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. De hiszen soha senki nem állította külügyeink vezetését oly monstruózusnak, amely soha semmi téren semmi helyeset nem vitt, volna véghez. Hiszen ez képzelhetetlen dolog. Én teljesen meg vagyok győződve a jóindulatról, a buzgóságról, és igy nagyon természetes, hogy valamint a belügyi téren a legrosszabb kormány is tesz néha sikeres és helyes intézkedéseket, ugy a külügyek terén is érhet el a külügyi hivatal egy-egy sikert. De ez nem ellensúlyozza a róla hozandó ítéletben azt, hogyha a végeredményben nem tudott kedvező helyzeteket teremteni, hogyha végeredményben és pedig ott, ahol az ránk nézve különösen érzékeny, súlyos hibákat követett el. (Ugy van! Élénk helyeslés balfelöl.) Már most a romániai és azzal kapcsolatos erdélyi helyzet egészen uj világításban áll előttünk a külügyminister ur által közzétett intervju és a ministerelnök ur mai nyilatkozata után. Báró Burián itt elmondja, hogy Románia ellenséges fellépése ránk nézve nem volt meglepő, arra el voltunk készülve. Bukaresti követünk látta Románia készülődésének minden fázisát s jelentette a veszedelmet. Szóval: a hadjárat kezdetétől fogva számoltunk Romániának rosszindulatával. Talán kiegészíthetem ezt azzal, amit ugyanő szintén csodálatos őszinteséggel kimondott, hogy mindaddig, mig aharcztéren a mi helyzetünk jó volt, mindaddig, amíg Románia ugy ítélte meg a helyzetet, hogy mi fogunk győzni, tudtuk hogy Románia nyugodtan fog maradni; de hogy amint a harcztéren a helyzet ránknézve kedvezőtlenül alakul, amint azt Románia ránknézve kedvezőtlenül értékeli, biztosan számithatunk Románia támadására. Ez a helyzet, amint báró Burián konstatálja, kezdettől fogva tudva volt. Később azt mondja: miután tényleg Grorlicze után jó ideig előre mentünk sikerről-sikerre, a román veszély is elmúlt. A lucki események után az ismét akuttá vált. Megemlékezik báró Burián még arról is, amit én sejtettem és amit most megerősítve látok, hogy Oroszország az utolsó időkben rendkívüli nyomást gyakorolt Romániára abból a czélból, hogy bár Románia katonailag még nem egészen készült el a támadásra, támadjon, mert csak most bír az ententera nézve értékkel a támadás. Tökéletesen igaz. Hát ettől a pillanattól kezdve nap nap után számolni kellett ennek a támadásnak nemcsak lehetőségével, de valószínűségével. S erre azután azt mondja báró Burián, hogy a mi követünk folyton figyelemmel kisérte az eseményeket, mindenről tudott, mindenről folyton jelentést tett a külügyi hivatalnak, a külügyminister pedig az illetékes tényezőket: a kormányokat és a hadvezetőséget értesítette a fejlődő veszedelem minden mozzanatáról s másrészt tisztázta a helyzetet a szövetséges államokkal. Tehát sem a tájékozottságra, sem a veszedelem előrelátására nézve nem volt hiba. Teljesen tisztában voltunk Romániát és Bratianut illetőleg. Csak a támadás pillanatát nem tudhattuk előre. Nagyon természetes, t. ház. A támadás pillanatát senki sem tudhatja előre. Azonban ha egyszer tudja, hogy ellenséges indulatú az az állam, hát akkor ebből az következik, hogy a támadást abban a pillanatban várhatja, melyben az ránk nézve a legkedvezőtlenebb, a támadó államra nézve pedig a legkedvezőbb. Ez egészen világos. Másrészt világos az is, hogy amikor biztosan tudom, hogy valaki meg fog támadni, csak azt nem tudom: mikor, állandó és folytonos készenlétben kell vele szemben lenni. (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) Mindjárt visszatérek erre a momentumra. Azután hírlapíró, aki a külügyminister úrral a beszélgetést folytatta, azt a nagyon természetes kérdést veti fel, hogy ily körülmények között hogyan történhetett az, hogy Erdélyben nem volt kellő katonai készenlét a meglepetés esetére is. Erre a külügyminister ur a következő meglepő választ adja: »En csak a magam dolgáról felelek, a katonai készülődés részleteiről nem nyilatkozhatom.« Hát bocsánatot kérek, nem arról van szó, hogy a katonai készülődés részleteiről nyilatkozzék. Ezt senki sem várta a külügyministertől. De nem nyilatkozik arról: hogyan történhetett tehát ez, hogy amikor minden pillanatban el kellett készülve lenni a betörésre, nem volt meg a határ védelemnek még az a foka sem, — mert több talán nem lehetett, de foka sem — amely lehetővé tette voina az inváziótól fenyegetett területeknek rendszeres, a lakosság veszélye nélkül való kiürítését. (Elénk helyeslés. Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Erre a kérdésre, mélyen t. képviselőház, kell hogy feleletet kapjunk. (Élénk helyeslés bal felöl.) Mert annyi magyar embernek, annyi értéknek elpusztulását, olyan erkölcsi csapást, amilyen ezzel reánk méretett, (Ugy van! balfelöl.) bocsánatot kérek, bármennyire higyjem én is és bízzam benne, hogy teljes megtorlásban fog részesülni, de nem történtté tenni nem lehet s ami szenvedések a mi népünknek azt a részét érték, meg nem történtekké szintén nem tehetők. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezért kell hogy feleljen valaki. (Helyeslés balfelöl.) Egy ilyen helyi katasztrófával, helyi, de az ország egy részére nézve katasztrofális eseménynyel szemben azt mondani, hogy a követ nem felelős, ő mindent tudott, mindenről értesített, — ki is tüntették magas rendjellel, ami azután, ha nem kihívás a nemzettel szemben, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) ugy kiállítása annak a bizonyítványnak, hogy ö nem tehet erről — —, a külügyminister mindent tudott, a ministerelnök mindent tudott, a hadvezetőség mindent tudott, megtörtént a baj, senki sem felel érte — : bocsánatot kérek, hát minek kell még a világon történnie, hogy végre-valahára a felelősség ebben