Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. 87 gény vármegye, ott el is hiszem — összesen csak öt ember találtatott, akinek 20.000 koronát felülhaladó jövedelme volt, Besztercze-Naszódban is csak nyolczan voltak, akik 20.000 koronát felülhaladó jövedelem után fizettek, szóval — csak a legkisebbeket emiitettem — 63 vármegye közül 35, tehát több mint a fele volt olyan, — ha ez a szegénységet jellemezné, akkor igazán nagyon szomorú volna — ahol száz adóalany sem volt, aki 20.000 koronát felülhaladó jövedelem után fizetett volna adót. 18 vármegyében 200-on alul maradt az adóalanyoknak száma. Polónyi Géza: Itt fizetünk a városban adót vidékiek. Vázsonyi Vilmos: Igen, ezt a vioozet ismerjük már, (Derültség) erről beszélünk, . . Polónyi Géza: Ez nem viccz, ez tény. Vázsonyi Vilmos: Ezt már le is vontam. Polónyi Géza: Itt fizetünk a városban adót, vidékiek. Vázsonyi Vilmos : Ezt figyelembe vettem már előbb. Különben nem fogok vidéki-városi vitát csinálni. De most megjegyzem, hogy a vármegyei adóban benn van a városi lakosság adója is, tehát nincsenek külön véve a vidéki városokban élők, a törvényhatósági városok sincsenek külön véve a statisztikában, csak Budapest és Fiume van külön véve, a többi törvényhatósági és rendezett tanácsú város ebben a statisztikában benn van teljesen a vármegyében. Ha már most azt vizsgálom, hogy melyik vármegyében volt a legtöbb adózó, azt találom, hogy Bács-Bodrogban volt 562, Pest vármegyében 269, Temes megyében 369, Kolozsban pedig 253. Ezek közül azonban Teniesnél és Kolozsnál vizsgálom — nem azt, hogy ki hol lakik, azt nem vizsgálom soha sem — hanem azt, hogy miből származik a jövedelem; akárhol lakik valaki, az teljesen mindegy. Temesben összesen 14 millió volt a megadóztatott jövedelem, a földből származott 2,218.000 korona, az iparból és kereskedelemből 6,280.000 korona, tehát ez utóbbi Temesvár városából, Kolozs vármegyében 253-an voltak megadóztatva 10 millió összjövedelem után, ebből a földre esik 2 rnülió, az iparra és kereskedelemre 4 millió, tehát ezen négy megye közül is Temesnél és Kolozsnál a nagy városok benlétele okozta tulaj donképen azt, hogy ilyen nagyszámú adózó jelentkezett. Mindezeket nem azért hoztam fel, mintha ezekből bármiféle olyan konklúziót vonnék le, hogy én különleges intézkedéseket kivánok a jövedelemadóra vonatkozólag a vidéken, hanem, hogy igazoljam annak a követelésnek jogosultságát, hogy a jövedelemadónak kontingentálásával a kontingensen felül elért összeg a városi lakosság terheinek csökkentésére f ordittassék, vagy ha a kontingentálás eszméje nem tetszik, akkor ennek az összegnek bizonyos perczentuácziója fordittassék a városok segitésére. En a városok önkormányzati adóügyével később szándékozom foglalkozni. Itt csak röviden akarom jelezni azt, hogy nagyon természetesen én ebben nem látom megoldását a városi háztartás kérdésének, mert hiszen ezek az összegek egyáltalában nem lehetnek akkorák, hogy ezzel a városok pénzügye rendeztessék, különben pedig egyáltalában nem tartom ideálisnak a szubszidiumok rendszerét, A városok önkormányzati pénzügyét nem állami segítéssel kell végleg rendezni, hanem igenis rendezni kell azáltal, hogy a városok pénzügyi önállóságot kapnak. A kormány, az állam foglalkozik ezzel a kérdéssel is és ugyanazon az alapon halad, amelyen haladt Poroszország, amely akkor, amikor a maga állami háztartását rendbehozta, egyúttal kötelességének tartotta azt is, hogy rendbehozza a községek háztartását, mert a jövedelmi adótörvényt, a kiegészítő vagyonadótörvényt nyomon követte a. Kommunalabgaben-Gesetz, amely útmutatást adott a községi szervezeteknek arra, hogy ők a maguk háztartását hogyan rendezzék be, amely megmondotta, hogy milyen adónemek engedtettek át, amely megmondotta, hogy milyen önálló adót hozhatnak be, tehát nem esetről-esetre, nem izoláltan csinálta meg a városok pénzügyi rendjét és a városok háztartásának rendezését, hanem a törvényben valósággal útmutatást, programmot, tervet adott a városoknak. Már most a kontingentálás kérdését igy megvilágítva, a jövedelemadó kérdésével kivánok még tovább foglalkozni és bátor vagyok bebizonyítani azt a tételemet, hogy ez a jövedelemadójavaslat, amely az ő kényszerű létminimumával adótechnikai demokrácziát tár elénk, t. i. adótechnikai okokból 10.000 koronás létminimumot állapit meg ez a javaslat, közelebbi szemlélés mellett egyéb részleteiben azonban ilyen demokratikus és szocziális igazságokat nem tartalmaz. Első megjegyzésem arra vonatkozik, ami nincs bent a javaslatban, de benne van a régi törvényben, az 1909. évi X. t.-ez.-ben. Ez a javaslat megtartja azt a kulcsot, amelyet e törvényczikk 24. §-a állapit meg, vagy amint törvényünk nevezi, megtartja a régi adótételeket. Ezek az adótételek szerintem teljesen elavultak. (Halljuk! Halljuk!) Az az álláspont, hogy 120.000 korona jövedelemnél megállunk a progresszióval, a mai jövedelemeloszlásnak, a mai kereseti viszonyoknak egyáltalában nem felel meg. (Igaz ! ügy van! bálfelől.) 120.000 korona jövedelem 1916-ban mást jelent, mint jelentett 1909-ben; eltolódások történtek jövedelmekben és vagyonokban, hála Istennek, eddig — mert hiszen a véglikvidálást nem tudjuk — nem a szegényedés és nem a jövedelemcsökkenés irányában. A 120.000 koronánál való megállás teljesen indokolatlan, mert hiszen 120.000 koronán felül kezdődnek tulaj donképen az igazi nagy jövedelmek, ahol tulaj donképen a progreszsziót ki kellene képezni. (Helyeslés bálfelől.) Ami törvényünk, az 1909. évi X. t.-cz. 120.000 koronánál megáll a progresszióval: 5% továbbra is a kulcs. Már most, ha összehasonlítom ezt az osztrák jövedelmi adóról szóló törvénynyel, akkor saját-