Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

62 648. országos ülés 1916 augusztus lÖ-én, csütörtökön. riuiii az olyan adóktól, amelyeknél maga az adóforrás — akár a ház, akár a földbirtok — mindig megadja az örökké ugyanazon bázist. Azonban ebből továbbmenő kunzekvencziákat levonni nem lehet. Elénk példa rá az angol törvényhozás. Az angol törvényhozásban az Income-Tax személyes adó, amint ezt a fogalmat itt beállítják, mégis nem a személynél fogták meg, s nem volt bevallási kényszer, hanem megfogják a Pitt-féle princzipiummal magánál az adóforrásnál. Ott tehát meg van oldva a kérdés, amelyet előterjesztettek t. képviselőtársaim, hogy a részvényeseket nem a részvényesnél, — mert az eldugja a safe deposit-ban, vagy külföldön tartja — hanem magánál a részvénytársaságnál, magát a szelvényt kifizető részvénytársaságnál kell megfogni. Ez igazolja azt, hogy az angol IncompeTaxot nem fogták fel mint személyi adót. Kétségtelen, hogy az utolsó, különösen a Lloyd Georgeféle nagy adóreformban való kiépitése óta ez az adó kénytelen volt átmenni azon térre, amelyet most itt személyes adó czimen kvalifikálunk, t. i. kénytelen volt a bevallás megkövetelését elfogadni. Miért ? Mert hiszen a vagyonra nézve — már akár földbirtokra, akár házra vagy ipari vagyonra — az Incompe- Taxban nem lehet megfogni magát az adóforrást, hanem az egyénnél kellett megfogni magát a jövedelmet. Méltóztassék nálunk is megtenni a dolog természetének megfelelő beosztást, t. i. ott, ahol nem lehet az adóforrást megfogni, ott méltóztassék megkivánni az adó bevallását ; ott azonban, ahol az adóforrás megtalálható, tessék ezt magát elérni. Gróf Esterházy tisztelt képviselőtársam illusztrálta, hogy ebből milyen eredmények álltak elő. Mert ha a részvényeket — s ide értem az összes értékpapírokat is, mindazt, ami az adó tárgyát képezi — magánál a forrásnál fogjuk meg, akkor nem fognak kibújni, amint ő helyesen mondta, az 50.000 koronán aluli tömegben szereplő részvények, sem azok, amelyek hazai vagyont képeznek, de külföldön rejtőzködnek, sem az a vagyon, amely Magyarországon és magyar kézben van, de safe. deposit-ban eldugva s ennélfogva sokkal nagyobb lesz az adó eredménye, mint amennyi ebből a most kontemplált módon remélhető. Áttérve a vallomási kényszer kérdésére, abban a tekintetben kérnék bizonyos garancziát, vájjon meg fog-e ez a kényszer igy állani, amint most van, t. i. hogy ha elmulasztja valaki bevallani az adóját, vagy bevallja, de akár szándékosan, akár tévesen, nem helyes tételeket vall be, akkor ő pénzügyi kriminalitásba esik. Kérdem a ház minden tagjától, vájjon ma valaki, aki vagyonnal bir, akárminő vagyonnal, meg tudja-e mondani: mi az értéke az ő vagyonának ? (Ugy van! Ugy van ! balfelől.) Én nem hiszem, hogy bárki a saját vagyonáról ma íiksz leltári értékelést tudna kiállítani. Meg tudom mondani, hogy van földbirtokom, van házam, van értékpapirom, van ennyi vagy annyi letétem, van jövedelmem, van személyes keresetem, húzok mint képviselő 6200 korona jövedelmet. Mindezt fiksze meg tudom mondani. De hogy mit ér a birtokom, vagy a házam ma, amikor olyan fluktuácziónak van kitéve minden, azt nem tudom megmondani. Hiszen méltóztatik látni, milyen roppant nagy tolongás van az ingatlanok keresésében s ahol a hadijövedelmek egy seregembert fölös ingó vagyonhoz juttattak, ezek menynyire emeük ma az ingatlan értékét egyrészt; másrészt pedig, hogy ha a felszerelést hozzáveszszük, méltóztatik-e megmondani : mennyit ér ma egy pár ökör ? És hogyan fogja értékelni az instruko.ióbevallásban valaki pl. ha van tiz pár ökre s nem tudom hány lova ? Azon az alapon fogja-e éltékelni, ahogyan a kincstár rekvirálja ? Vagy talán azon az alapon, amennyiért neki azt meg lehet ma vennie, ha szüksége van reá ? Vagy azon. az áron, amelyen vette fél évvel a háború előtt ? Hiszen, t. ház, ma nincs érték, nincs fiksz érték. Nagyon veszedelmesen ingoványos térre lépünk ezen értékelésekkel és ez a legnagyobb hibája és veszedelme az egész javaslatnak. Nincs j óhiszemü ember Magyarországon ma, aki őszintén és teljes bátorsággal be merné vallani értékeit azzal a biztos tudattal, hogy azért őt nem lehet adóügyi, pénzügyi kihágás miatt megtámadni. Ezért első kérésem, hogy ha már méltóztatik a bevallást fentartani az egész vonalon — bár nem helyes és adóügyileg czéltalan, mert amint mondom, bizonyos értékeknél magánál a forrásnál kell megfogni az adóalapot — akkor méltóztassék statuálni, hogy pénzügyi kihágást nem fog képezni az, ha valaki az értékben akár tévedett, akár nem vette be

; Kihágás: csak az adóförrás elhallgatása. Oizintén megvallva, én a megmaradt lovaimat nem fogom 3—4000 koronával beállitani; de amit ma vettem 4000 koronáért, arra nézve nem kivánhatja senki, hogy azon értéket valljam be, mint ahogy fél évvel a háború előtt vettem. Ezt nem szabad pénzügyi kihágásnak minősíteni s akkor legalább eltűrhető lesz a dolog. Mert, t. ház, legyünk tisztában azzal, hogy ezeknél az adójavaslatoknál sem az igazság, sem a kivihetőség kérdése nem a döntő, hanem egyedül az, hogy mennyi pénzt Mván az állam. Én ugy fogom fel ezeket, hogy a t. pénzügyminister urnak ez csak az előjátéka, a preludiuma. Hiszen ma nem is tudhatjuk még azon összeget, amelyre az országnak szüksége van. Beszélnek 800 millióról, 1000 millióról, 1200 millióról. Beszélhetnek nyugodtan többről is. Hisz nem tudjuk, meddig fog tartani, mikor fog véget érni a háború, padig minden attól függ. A t. pénzügyminister ur tegnap egy magánbeszélgetésben azt mondta : tekintsük ezeket ugy, mint amikor a szobrász az első marék agyagot felveszi és a vázra felrakja. Az ő lelki szemei előtt ott lebeghet már az egész szobor, amelyet ki fog hozni, de az még nem enged semmi következtetést az egésznek beállítására. Sajnos, ez a kép megfelel az igazságnak. Hogy a háborúnak súlyos konzekvencziái lesznek az ország fizető polgáraira nézve és pedig nem örvendetesek, azzal tisztában vagyunk. De nem tehetünk mást,