Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

648. országos ülés 19lű augi tom azt, hogy ebből himet varrjunk, ha ebből folyólag támadásokat intézünk egyes osztályok ellen, mert ez a dolog természetében van, ez mindenütt fennáll. Hiszen Földes Béla t. képviselőtársam hivatkozott is Angliára, ott is egy, megdöbbentő számot emiitett arra vonatkozólag, bogy ott mily nagy száza^ku jövedelmek kibújnak az adó alól. Ezzel ugy vagyunk, mint a többtermeléssel, egyelőre még nincs kitalálva, bogy milyen módon lehetne ezen segiteni. Épen azért sokkal helyesebbnek tartom, ha elfogadjuk azt a helyzetet, amely e téren fennáll és azt mondjuk: minthogy ez ténylegigy van, keressünk valami szurrogátumot, valami olyan eljárást, amely ezt félig-meddig megszünteti vagy kiegyenlíti. Kérem tehát a pénzügyminister urat, vegye fontolóra, nem lehetne-e mégis a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat valami külön adó alá vetni, amely ezt az anomáliát kiegyenlítené. Ha ez anomália fönnáll és ha ezen nem. tudunk változtatni, akkor ennek ellenértékéről valamely más módon kellene gondoskodni, hogy ez a vagyon az adó alól ki ne bújjon. Ez nem irányul senki ellen, csak egyszerűen azt kívánja, hogy e köztudomású tény konzekvencziájaképen tegyünk valamit. Egyébként a javaslatot általánosságban a tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobb felől.) Elnök: Ki a következő szónok 1 Szojka Kálmán jegyző: Simonyi-Semadam Sándor! Simonyi-Semadam Sándor: T. képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársam oly hangokat penditett meg, amelyek részben előttem is szimpatikusak; részben, amennyiben nem egy teljes államszoczializmust gondol, bár nagyon ennek mesgyéjén jár. A gabonamonopólium és a biztosi tási ügynek állami kezelésbe való vétele például nálunk nagyon szimpatikus fogadtatásra talál. A most folyó tárgyalás anyagát előttem szóló t. képviselőtársam, Földes Béla és gróf Esterházy Móricz annyira kimerítették, hogy alig marad egy kis tallózás részemre. Ez részben megnehezíti, részben megkönnyíti helyzetünket, mert felment attól, hogy minden részletre kitérjünk. Ha már most azt látom, bogy e három javaslatot együtt tárgyaljuk, ezeknek egy külön u. n. általános vitája van és azután még mindegyiknek még egy általános vitát konczedáltak: ebből az intenczióból azt látom, hogy itt tulaj donképen a pénzügyminister ur pénzügyi programmjával kell foglalkozni. Én tehát most azzal foglalkozom és hogy lehet-e most pénzügyi programmot adni, továbbá pedig mennyiben képezhetik e javaslatok egy pénzügyi programm kiindulási pontját. (Halljuk ! báljelől.) Tapasztaltuk mindnyájan az életben, hogy a mulasztásnak rendesen súlyosabbak a következményei, mint egy helytelen ténykedésnek, mert a ténykedés, még ha rossz is, akkor is eredményt jelent, a mulasztás ellenben, az elmulasztott alkalom pótolhatatlan lehet. Itt egy nagy üszins lő-én, csütörtökön. 61 mulasztással kell vádolnom a t. kormányt, amelyet most pótolni akar, de nem tud, hogy t. i. a Wekerle-féle javaslatokat nem léptette életbe, mikor ezt békés időben megtehette volna, akkor, mikor begyakorolt és teljes számú adószemélyzet állott rendelkezésére. Most azután életbe kívánja léptetni annak egy részét háborús zavarokban, igy azonban csak egy torzót kapunk a szisztéma helyett. A Wekerle-féle javaslatokból életbeléptették a házadót és a földadót, mig a jövedelmi adót, amely gerincze lett volna az egész adózási szisztémának, nem léptették életbe. Ezt a mulasztást, amelynek óriási konzekvencziái vannak, akarják most részletekben pótolni azáltal, hogy az u. n hadiadót léptetik életbe először 20.000 korona, majd 10.000 korona erejéig, de nem humanizmusból csak eddig, hanem azért, mert nincs elegendő hivatalnoki szervezet a megvalósításra. A .''észletekben való életbeléptetés következményeképen azután apró korrektúrák czimén rontások csúsznak be a törvénybe evidenter az adó összegének és egy nagy társadalmi rétegnek kárára, mert olyanokat mentesítenek, akiket nem volna szabad mentesíteni és az azok mentesítése következtében eleső jövedelmet a többinek kell pótolnia. Mert ne felejtsük el, hogy nekünk nem teóriát kell behoznunk : hanem a háborúban pénz kell és ezt meg kell valahol találni. Más államok is voltak hasonló helyzetben. Az angol Income-Taxe szintén a háborúnak köszönheti létét ; Pitt a napóleoni háborúk idején hozta be. A francziák az 1813—14. években hozták be a jövedelmi adót, a német adózásnak pedig szintén a jövedelmi adó a gerincze. Mi azonban gerincz helyett korrektúrákat hozunk és igy elvész a főprinczipium, hogy mindenki csak a jövedelméből fizessen. Mi eltévelyedünk a személyi és nem személyi adók teóriájára, és megtörténik az, aminek egy valóságos adószisztémában nem lehet helye, hogy megtámadjuk a vagyont. Ha ez nem menne tovább, minthogy diszparitást nivellál a fundált és a nem fundált jövedelem közt, akkor ez ellen kifogást nem tehetnénk, de itt ugy van beállítva a vagyonadó, hogy a polgárok összes szabadságjogai a pénzügyek terén a pénzügyminister kezébe tétettek le, a bevallási kényszer, a pénzügyi kihágások következményei, az azzal járó magasabb adófizetés büntetés, az értékelés teljes bizonytalansága és garancziátlansága és a jogorvoslati eljárás ki nem építése következtében. Ez egy olyan klaviatúra a kormány kezében, hogy bármikor végigjátszhatik ezzel a vagyonosabb osztály érdekein és azoknak ugy kell tánczolniok, ahogy a kormány akarja. (Igaz ! Ugy van ! báljelől.) Az eddigi eszmecserékből kiderül, hogy a pénzügyminister ur hajlandó konczessziókat tenni a becslés kérdésében és a pénzügyi kihágások minősítése tekintetében. A személyadóknál theoretice ugy állítják oda a kérdést, hogy a bevallási kényszer a bázis. Kétségtelen, hogy ez a bevallási kényszer eltérő krité-