Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-656

656. országos ülés 1916 szeptember 5-én, kedden. 461 türtőztetem magamat, nem teszem meg, mert nem akarom a külföld előtt e szomorú képet még sötétebbre festeni. Ily pillanatban nem tesznek szolgálatot a ministerelnök urnak tapsaikkal, sem az országnak, mert hiszem, hogy a ministerelnök ur az ország ügyét szivén viseli. Nem tesznek neki szolgálatot, hanem ellenkezőleg, ártanak, mert gyengítik állását felfelé. Ha a ministerelnök ur azt mondhatná: itt általános felháborodást keltett, még saját pártomban is a baklövések e sorozata, (Ugy van! balfelöl) melyet a hadügyi kormányzat és a külügyi kormány elkövetett: akkor olyan erő volna benne, hogy a ministerelnök ur változtathatna az ország érdekében ez állapotokon. Ily időkben, higyjék el, e felszólalások, melyek innen hangzottak el, csak erőforrásait képezhetik egy ministerelnöknek, feltéve, hogy ezeket bölcsen fel tudja használni és lelke van hozzá. De e súlyos pillanatban nem a pártkérdés a fő. Itt egy veszendőbe menő ország megmentéséről van szó ... (Élénk éllenmondások jobbról.) Veszendőbe menő ország, ismétlem, nem azért, mert csapataink nem tennék meg kötelességüket, nem mintha gyengék lennének, mintha lelkesedés és bátorság hiányoznék belőlük, hanem azért, mert megbénította mindezt az a szerencsétlen, rossz kormányzat, mely idáig juttatott bennünket! (Taps és helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Nem akarok ennél tovább immorálni. Oda konkludálok, ahová már első beszédemben konkludáltam: hogy elérkeztünk a legutolsó perczhez, ahol össze lehet és össze kell fogni, hogy még üdvöset tehessünk az országért. Itt egyéni szinpatiák és antipátiák most szerepet nem játszanak, itt csökönyös kitartás szerencsétlen kezű emberek mellett csak árt az országnak. Elismerem, hogy igen nehéz a ministerelnök ur állása és szerepe, csak az erőknek, az utolsó, a legparányibb erőknek összegyűjtésével és tömörítésével érheti el, hogy oly hatalmassá váljék, hogy ezeken az állapotokon változtatni tudjon. Azokkal a hatalmakkal szemben, melyekről szólok, csak egy egységes ország tud helytállni, mert azok a kis befolyásocskák csak addig érvényesülnek, amig tudják, hogy itt áll egy ministerelnök, mint lenyűgözője, diktátora, elnyomója az ellenzéknek. Mihelyt más lesz a ministerelnök szerepe, mihelyt odaállhat és azt mondhatja: sikerült nekem saját ellenszenvem, előítéletem, saját meggyőződésem ellenére, talán saját személyem feláldozása révén, amelyet nem kívánok és nem akarok ... (Derültség jobbról.) Milyen r jókedvűek, mihelyt a hatalomról van szó! (Élénk tetszés balról.) A hiénák a vonaglóval sem bánnak így. Önök itt czinikusan nevetnek, de ugyanebben a perczben ki akarják használni az ellenzéket a nemzeti egység érdekében. (Taps balfelöl. Ellenmondások jobbfelöl.) E czinikus nemzeti egységből mi nem kívánunk. Nem éhezünk a hatalomra, mi nem nyernénk, de vesztenénk vele. A ministerelnök ur, ismétlem, nem töltheti be azt a szerepet ereje teljes birtokában mindaddig, míg nem változtat ez áldatlan viszonyokon. Fényesebb bizonyítékát — sajnos, hogy azt kell mondanom e szomorú időkben, hogy fényes bizonyságát — a tehetetlenségnek, mint aminőt most liferált a külügyi kormányzat, a ministerelnök ur egyéniségének kompromittálásával, még sohasem liferáltak. Én a t. ministerelnök ur jóhiszeműségét ép ugy elismerem, mint a múltkor, amikor azt mondtam: abban a szerencsétlen »lucki epizód« kifejezésben is csak az volt a baj, hogy nem tájékoztatták eléggé. És most is teljesen tájékozatlan volt, mert nem állt az, amit mondani tetszett a főrendiházban, hogy mi el voltunk szánva kezdettől fogva, hogy a Maros vonalat tartjuk. Nem fog engem meghazudtolni a t. ministerelnök ur . . . Gr. Tisza István ministerelnök: Én mondtam ezt? Rakovszky István: Itt van a beszéd! T. ministerelnök ur, (Halljuk! Halljuk!) én nem folytatom itt a nyílt ülésen; lesz erről szó a zárt ülésen is, de, t. ministerelnök ur, ez a tényeknek nem felel meg, mert 24 órával előbb más volt az álláspontja. Nem a ministerelnök urat vádolom itt elsősorban; (Halljuk! Halljuk!) én ezt a lehetetlen állapotot akartam itt jellemezni, amelyet tűrt a ministerelnök ur. (Ugy van! Úgy van! taps balfelöl.) Hol van az a hires erély a katonai hatóságokkal szemben . . . (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csak a czenzurában érvényesül! Miért nem kergetik el Buriánt? Zaj.) Sümegi Vilmos (közbeszól). Elnök: Csendet kérek! Kérem Sümegi képviselő urat, ne zavarja a szónokot! Rakovszky István: . . . akkor, amikor a t. ministerelnök ur álláspontja teljesen jogosult és amikor őt alkotmányos jogának érvényesítésében istápolni és támogatni kell ? (Ugy van! balfelöl.) Hol van a t. ministerelnök ur erélye azzal a tehetetlen emberrel szemben ott Bécsben, akinek még egy hadüzenetet sem lehetett kézbesíteni? (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hol van a t. inininisterelnök urnak erkölcsi befolyása, hogy olyan dolgokat tűrni kénytelen, (Ugy van! balfelöl.) hogy 600.000 magyar mint földönfutó czigány szökik otthonából? (Ugy van ! Ugy van! balfelöl.) És minderre, t. ministerelnök ur, nem az a panaczea, amit itt mondott, nem ez a megnyugtatás, hogy »én majd annak idején felelni fogok (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és majd annak idején ezt elintézem«. Ilyen nagy mulasztások, ilyen bűnök, ilyen a rosszhiszeműség határáig menő gondatlanságokkal szemben (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) csak egy panaczea van : változ-