Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-656
460 656. országos ülés 1916 szeptember 5-én, kedden. sokat, ahol az ellenség betört, ezeket annak a veszélynek tettük volna ki, hogy egy körülzáró mozdulat folytán az ellenség fogságába esnek. Álljunk meg ennél az egyszerű ténynél. Elsősorban is, ha ugy lenne a dolog, amint a ministerelnök ur mondta, hogy ezeket a kisebb csapatokat, amelyeket oda kellett volna rendelni, elfogta volna az ellenség: ez még nem lett volna olyan nagy szerencsétlenség, mint aminő származott abból, hogy 600.000 ember, székelyek, a magyarság szine-java kénytelen volt éjnek idején egész vagyonát odahagyva egy szál ruhában menekülni. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) Ha semmi egyebet nem tettek volna azok a katonák, egy napi időt nyertek volna védekezésükkel, ez „már felért volna azzal a szerencsétlenséggel, hogy őket esetleg elfogják és az ő hősi önfeláldozásukat csak a legnagyobb dicséret illethette volna meg. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De a t. ministerelnök ur itt nem beszél a tényekhez és az általa ismert körülményekhez hivcn. Ez nem volt igy, ministerelnök ur! Nem ez volt az oka a betörésnek! Az oka a meglepetés volt, a készületlenség, a ministerelnök ur tájékozatlansága, (Igás! Ugy van! a baloldalon.) amelyért a ministerelnök urat annyiban terheli felelősség, hogy ő ministerelnöki állásából kifolyólag nem hatott oda a katonai köröknél, hogy azok az ő legelemibb kötelességüknek : a ministerelnök tájékoztatásának eleget tegyenek. A katonai hatóságok ugy a múltban, — amint a ministerelnök ur múlt felszólalásában elismerte — mint a jelenben is, sem a ministerelnök urat, sem az egyéb erre hivatott tényezőket nem tájékoztatják. De, t. képviselőház, ha már ilyen dolog megtörténik, hát az már valóban a czinizmus netovábbja, amit Höfer ur magának megenged. Az augusztus 30-án délben kiadott hivatalos jelentés ugyanis ezeket mondta (olvassa): »Egyébként a határra előretolt előcsapatokat léj)ésrőllépésre ós tervszerűen visszavontuk.« —Jobb szerettem volna, ha azt irja, hogy »tervszerüen előremennek«, mert ezekkel a »tervszerű visszavonulásokkal « nagyon gyakran találkozom Höfer ur jelentéseiben. (Tovább olvassa): »Az ellenség bizonyára nagyra lesz Petrozsény, Brassó és Kézdivásárhely megszállásával. A legészakibb román hadoszlopok a gyergyói hegységben harczban állanak.« Bocsánatot kérek, ez már igazán az együgyűséggel ]3árosult czinizmus netovábbja. Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, tartózkodjék az ilyen kifejezésektől, kivált olyanokkal szemben, kik itt nem^ védhetik magukat. (Nagy zaj a baloldalon. Élénk felkiáltások: Igaza van!) Ráth Endre: Erdélyt védjék, ne Höfert! Elnök: Ráth Endre képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Rakovszky István: Amikor az országnak egy kedves, egy szivéhez nőtt részéből kiszakítanak egy darabot, amikor százezrek koldusokká válnak, amikor menekülni kénytelen az egész ország, akkor jön Höfer ur és azt mondja, hogy ne legyenek ezzel nagyra a románok, mert ez semmi. Bocsánatot kérek, ha én román volnék, ón is nagyra lennék, de ha Höfer ur lennék, akkor nem ezt emelném ki, hanem azt a sok bánatot, nyomorúságot, keserűséget, amely mindenki szivét, nemcsak a menekülőkét, de a mienket is elfogja. Ez a teljes szivtelenség, ez undorító és visszataszító és hihetetlen, hogy önök ezt tűrik. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Inkább azzal törődött volna Höfer ur, amit a t. ministerelnök ur konstatált, hogy későn jöttek a csapatok. Ez az a hagyományos osztrák átok: rossz időben, elkésve és rosszul tenni meg azt, amit idejekorán könnyen és jól lehetett volna megtenni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A t. ministerelnök ur azt mondja, — ami előttünk nem titok — hogy felültették a románok. Hiszen én voltam olyan bátor egy intervjuban megemlíteni, hogy a t. ministerelnök urat rendszeresen felültetik. Akkor egy a kormánypárthoz igen közelálló lap azt mondta erre, hogy erről szó sincs, a ministerelnök ur teljesen tájékozva volt. Es ime, a ministerelnök ur ma ismét igazságot szolgáltatott nekem, hogy igenis, teljesen tájékozatlan volt. Megleptek minket a románok! Hát, mint mondom, az ón csekélységemet nem lepték meg, mert én oly szerencsés helyzetben voltam, hogy a külügyininister ur által lettem a legalaposabban informálja, mert midőn azt mondta, hogy semmi veszély nincs, tudtam, hogy megvan a veszély. (Derültség balról.) De nemcsak én, hanem mások is tudták, hogy veszély van. De megengedem, hogy felültették. Hát kérem, mily lelkiismeretlen könnyelműség ez? Az orosz támadás ugyanilyen meglepetés volt és a két meglepetésből nem vonták le azt a tanulságot, hogy a román alighanem rosszabb lesz ezeknél is és fokozottabb ügyességgel és ravaszsággal fogja ezt megtenni! S a legutolsó perczig bíztak abban és nem tették meg elemi kötelességüket az országgal szemben. A magyar kormányt mindenütt kerestük ós sehol sem találtuk! (Ugy van! balfelöl.) A meglepetés teljesen ugyanaz, mint az olasz fronton volt. Ott sem volt elég katonaság 1915-ben és ha a mi kitűnő tengerészetünk nem lép közbe és nem hiusítja meg az olasz csapatok szállítását azáltal, hogy Ancona vidékén a vasúti vonalakat megrongálja, az ép oly szégyenletes betörés lett volna, mint most Erdélyben. Ezek oly nagy mulasztások, hogy ezekkel szemben, t. többség, nem illik tapsokkal honorálni a t. ministerelnök urat. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Én itt oly pillanatot látok, ahol a felelősségrevonás legutolsó konzenkvencziáig kellene elmennem. De
