Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

ugusztus 23-án, szerdán. 310 652. országos ülés 1916 országos ülésen 1915. május 17-én Andrássy Gyula gróf interpellált, ahogy tudom, a ministerelnök úrral való előzetes megbeszélés után, az Olaszországnak felajánlott rekompenzácziók tárgyában, és ekkor a következőket mondta : »Mi nem vagyunk abban a helyzetben, a jelenlegi stádiumban nem is tartanok okosnak és helyesnek, hogy épen a magyar parlamentben bővebb vita tárgyává tegyük ezt a kérdést* — t. i. a rekompenzácziót. »Azonban szükségesnek tartom, hogy ha már ezt a kérdést, amely olyan nagy fontosságú és egész közönségünket oly mélyen érdekli, felvetem, akkor kifejezem azt a reményemet, hogyha általában ilyen alapon megállapodás létesül, ez nemcsak a momentán komplika cziók elhárításáért történik, hanem azért, hogy lehetséges maradjon az a régi magyar nemzeti politika, amely megfelel a monarchia érdekének is, az a politika, amely az Olaszországgal való barátságot, az olasz szomszéddal való jó viszonyt akarja ápolni és fentartani. (Élénk helyeslés a ház minden oldalán.) Én csak abban az esetben tudnám azt az áldozatot elfogadni, ha ez nem momentán szükség kifolyása volna csak, hanem annak a tudatos politikának gyümölcse, hogy mi ezt a viszályt, amely ma mutatkozik, a jövőben eliminálni akarjuk, hogy mi egészségesebb, biztosabb alapra akarva helyezni Olaszországhoz való viszonyunkat, a jövő békének alapjait rakjuk le.« A t. ministerelnök ur erre rögtön felelt. Csak azokat olvasom fel válaszából, amik szorosan ide vonatkoznak, mert beszéde bevezetésében csak annyit mondott, hogy nem egészen hitelesek a lapok hirei. Erre aztán igy szólt : »Erre a lépésre bennünket, akik felelősek vagyunk a monarchia külügyi politikájáért, az a meggyőződés inditott, hogy a monarchiánk és Olaszország közötti állandó barátság mind a monarchiának, mind Olaszországnak tartós nagy élet érdé keivel füz egybe.« Időt nyerni Gorliczéig ! »Ezek a tartós nagy életérdekek követelik, hogy igyekezzünk még súlyos áldozatok árán is elhárítani a közös jóbaráti viszony útjából a jelenlegi világháború megrázkódtatásai által felszínre dobott ütközési pontokat. Miután meggyőződtünk róla, hogy ezeknek az ütközési pontoknak elhárítása, a lelkek olyan állapotának előidézése, amely a hátsó gondolatok nélküli tartós barátság előfeltétele, csakis ilyen területi konezesszió utján szerezhető meg, ráléptünk erre az útra is, a hozott áldozat súlyosságának teljes tudatában, a reánk nehezedő felelősség nagyságának teljes tudatában, de nem taktikai czélokból, nem pillanatnyi nehézségek leküzdése czéljából.« Én ezt a magyarázatot kívántam volna ma is hallani. (Felkiáltások jobbról: Melyik napon mondta ?) Az olasz háború kitörése előtt pár nappal, május 17-én. De a ministerelnök ur ma saját magát megczáfolta és azt mondta, hogy csak azért tettük mindezt, hogy kihúzzuk az időt. Ezt mondta, csupán azért, hogy megczáfolja fényes bizonyítékát egy politikai ellenfelének. Ez nagyon is nagy ár azért a pillanatnyi sikerért, amelyet a t. ministerelnök ur aratott. És én azért ismétlem azt a kérésemet, hogy tessék még most gyorsan értesíteni azt a czenzurát és utasítani, hogy a t. ministerelnök urnak mai beszédjét helyettesítse tavaly május 17-én tartott beszédével. A t. ministerelnök ur válaszát pedig nem fogadom el. Elnök : A ministerelnök ur kivan szólani. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Én természetesen csakis erre a képviselő ur interpellácziójával nem tudom, micsoda összefüggésben lévő fejtegetésre (Derültség johbfelől. Felkiáltások balfelóí: Szellemes volt!) kívánok reflektálni. Három szóval megmagyarázom a képviselő.urnak ezt az igen egyszerű dolgot (Halljuk! Halljuk!), melyet, azt hiszem, képviselő ur is igen könnyen megértett volna, ha a kákán csomót keresni nem akart volna. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) T. ház ! Mi az olasz királyság kormányának területi engedményre vonatkozó ajánlatunkat a legjobb hiszemben tettük, azzal a komoly szándékkal tettük, hogyha az végrehajtatik, becsületesen végre fogjuk hajtani, azt véglegesnek fogjuk tekinteni, és semmiféle revanche-ra vagy boszura vagy az átengedett terület visszaszerzésére vonatkozó hátsó gondolat nem fog bennünket vezetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ennek adtam kifejezést május 17-iki beszédemben és ez vezetett volna bennünket akkor is, ha még májusban elfogadja az olasz kormány az ajánlatunkat. De ezt az ajánlatot, melyet a legjobb hiszemben tettünk és melyet, ha elfogadtatik, a legjobb hiszemben hajtottunk volna végre, akkor már annak daczára tartottuk fenn, hogy jóformán semmi reményünk sem volt arra, hogy ez az ajánlat elfogadtassék, mert akkor is, ha nem fogadtatik el az ajánlat, legalább a tárgyalások által meg akartuk nyerni azt az időt, amelyre feltétlen szükségünk volt, hogy az olasz orvtámadás ellen kellő ellenrendszabályokat foganatosítsunk. Nincs tehát semmi ellentét a két dolog között, hanem egy becsületes ajánlat volt az, (Ügy van I ügy van! jobbfelől.) amelyet fentartottunk akkor is, midőn már nem volt remény annak az elfogadására, de igyekezni kellett legalább időt nyerni a tárgyalásokkal. Ezt kívántam a tényállás felderítésére elmondani. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök : Vitának helye nem lévén, kérdezem a t. házat, tudomásul veszi-e az igazságügynrmister urnak Rakovszky István képviselő ur interpellácziójára adott válaszát, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A ház a választ tudomásul vette. Következik Rakovszky István képviselő ur interpellácziója a vallás- és közoktatásügyi minist er úrhoz az iskolai szünidőnek két-három héttel való kitolása tárgyában. Rakovszky István : T. ház ! (Halljuk! Halljuk !) Nem is indokolom meg ezt az interpellácziómat, mert épen most értesültem arról, hogy egy