Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

652. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. 309 bennünk a felség személye iránt él, folyton ébren tartassék, hogy azon csorba ne essék, hogy az fokoztassék és ne lefokoztassék. Különösen kötelessége ez egy királylyal szemben, aki hosszú éveken át fejedelmi kötelességeinek folyton lelkiismeretesen megfelelt. Nagyon sok félreértésre, balvéleményekre adhat okot az ilyeneljárás, mert végtére ő felsége nem áll kuratel alatt,Ö Felsége tehet amit akar, a t. minister urnak a feladata őt fedni, de ezt hallgatással mellőzni, e felett ugy elosonni, mintha semmi sem történt volna, pedig a király táviratát egyszerűen elsikkasztották a nyilvánosság elől, holott nyilvánosságnak volt szánva : ez megingatja azt a hitet, amely a király nagy tekintélyében rejlik (Ellenmondás a jobbóldalon.), megingatja azt az érzést, amelyet ápolni valamennyiünknek egyaránt kötelessége. Ne adják ezt a rossz példát és akkor nem fognak ilyen dolgok itt szóbakerülni. De ha egyszer a dolog megtörtént és látjuk, hogy itt bizonyos tendenezia van abban is, hogy átviszik ezt az üldözést a törvényhozás más faktorára, amikor azt látjuk, hogy viszont mindent megtesznek a kormány biztosítására, a kormány érdekeinek előmozdítására Magyarországon ugy mint Ausztriában, akkor, t. igazságügyminister ur, nem szerencsés ötlet a királyi tekintélyen esett sérelem fölött olyan könnyedén átsiklani. A t. igazságügyminister ur azt mondotta, hogy ő hazafiúi kötelességet telj esitett, amikor a saját felelősségére, bizonyos, magam is elismerem, szerencsétlen időben elhangzott nem szerencsés közbeszólást töröltetett, mert nem volt a naplóban. A t. igazságügyminister urnak, mint az igazság legfőbb és igen érdemes őrének első kötelessége az, hogy példát adjon arra, hogy bármily viszonyok és bármily körülmények között a törvény tiszteletben tartassék. Sokkal nagyobb kár az, hogy a t. igazságügyminister ur a törvény megsértésével elrendelte, hogy ez a szerencsétlen közbeszólás nálunk ne közöltessék, — hiszen sajnos, ennek daczára megtalálta útját a külföldre — mint ha annak közlését a mi lapjainkban is megengedte volna. Mert ma az igazságügyminister ur ezt a kijelentést, ezt a közbeszólást tekinti szerencsétlennek, holnap egy másikat. Ma voltunk tanuja annak, hogy maga az igazságügyminister ur egy szerencsétlen közbeszólást követett el. (Derültség a baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) Szerencsés volt ? (Derültség a baloldalon.) De ha a t. igazságügyminister ur minden áron fentartani kívánja a czenzurát, én az ellen nem tehetek semmit, de e rossz intézmény tökéletesítésére törekszem . . . Sümegi Vilmos: Csak nem akarjuk állandósítani ! Mégis csak vége lesz valamikor. Rakovszky István: De nagyon fél tőlem! Inkább a túloldaltól féljen, mint az ellenzéktől. Egyszer gróf Apponyi szereplésétől, egyszer gróf Andrássyétól, legutoljára az enyémtől, de a kormánypárt szereplésétől a t. képviselő ur az egész ülés folyamán egyszer sem ijedt meg ! (Zaj.) T. képviselőház ! Bn ezen intézmény tökéletesítésére törekszem és azt ajánlom a t. igazságügyminister urnak, hogy 3 óra ugyan elmúlt, de sürgősen küldjön a czenzurához, hogy a ministerelnök urnak ma az olaszországi tárgyalásokra nézve mondott kijelentéseit semmi szín alatt közzétenni nem szabad, mivel ez sókkal nagyobb kárt okoz a külföld előtt, mint ama szerencsétlen közbeszólás. A t. ministerelnök ur e kijelentésének az a további nagy hibája volt, hogy nem volt őszinte. Gr. Tisza István miniszterelnök: Mi? Rakovszky István : Az a kijelentés, amelyet az olaszországi tárgyalásokról mondott, mikor azt méltóztatott mondani, hogy e tárgyalásokat azért húzták, halasztották, csak azért, mert a gorliczei áttörés idejét. . . (Fölkiáltások a jobboldalon : Nem azt mondta !) Nem mondta 1 Hát akkor felolvassuk, legjobb azt mindig szószerint, bár nem akartam a ház türelmét igénybe venni (olvassa) : »Ha mi nem követtük volna az alkudozásoknak azt az utolsó fázisukban, elismerem, a jogos önérzetet a végsőig próbára tevő, mondjuk megalázó formáját. Ha ezt nem követtük volna, akkor az olasz hadüzenet bekövetkezett volna vagy a corliczei áttörés előtt vagv közvetlenül az azt • követő napokban.« (Felkiáltások jobbfelől: Nos ?) Most jön a lényeges : »Akkor azt hiszem, felemelt fővel vállalhatjuk a felelősséget azért, hogy ezekben a kínos utolsó hetekben jogos önérzetünknek sutbadobásával a végsőkig elmentünk, hogy heteket, napokat és órákat nyerjünk és kitoljuk az olasz hadüzenetet addig, amikor azután megvannak az erőink a támadás megindítására . . . A képviselő ur azt mondja: három' hét! Nem tudom, arra mondja-e ezt, hogy hosszú idő, vagy rövid idő volt-e. Mert nézetem szerint az a három hét még meglehetősen rövid idő volt. Ha tudtunk volna még egy negyedik és ötödik hetet is hozzányertünk volna, mert a gorliczei nagy diadal egész hatása napról-napra mindjobban kialakult és mindjobban éreztette hatását nemcsak a szerb hareztéren, de köröskörül mindenütt az egész világon. Tehát igenis, mi még Gorlicze után is folytattuk ezt, mert kötelességünk volt annyi időt nyerni, amennyit csak nyerhettünk.* (Felkiáltások jobbfelől: Hisz ez nagyon jól van í) Kérem, teljesen igazuk van, minél több időt kellett nyerni. Helyes lett volna, ha valóban igy lett volna. De én be fogom bizonyitani, hogy a ministerelnök ur nem volt itt őszinte. Ámha ugy is lett volna, mint a ministerelnök ur mondta, neki ezt mondania nem szabad. Mert jöht egy másik állam is, mely velünk tárgyal, mely azután arra fog hivatkozni: a ministerelnök ur azt mondta a házban, hogy az ilyes tárgyalás csak időnyerés. Ez nem államféifmhoz méltó, nem elővigyázatos eljárás. (Derültség jobbról. Helyeslés ballelöl.) Ámde a ministerelnök ur, ismétlem, ma nem volt őszinte s én ki akarom őt segíteni e kellemetlen dilemmából. (Derültség.) Itt most négy ur nevet, de öt perez múlva már nem fog nevetni. Az 585.