Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

652. országos ülés 1916 Amikor tehát a t. képviselő urak ott mint a magyar nemzet ellenzéki pártjainak megbizottai megjelentek, a nemzet előkelőségei czimén joggal, a törvény alaj)ján követelhették volna a maguk számára a felvilágosítást, a nélkül kogy a bizalmi, vagy nevezzük igazi nevén: bizalmatlansági tanács kiküldésére szükség lett volna. (Élénk derültség.) Én világosan láttam magam előtt a helyzetet és ugy tettem fel magamnak a kérdést: mi lesz az eredmény a ministeri felelősség szempontjából? Mert az én igen t. képviselőtársaim és barátaim, amint ma hallottuk is, azzal a szándékkal közelitették meg az uralkodót, hogy tanácsot adjanak és hogy ők felvilágosítást kérjenek. Már most aktiv és passzív alakjában kell a kérdést magam elé állítanom. Ha a t. képviselő urak, mint bizalmi tanács, ugyanazt a tanácsot adják, mint amit a ministerelnök ad, akkor, azt hiszem, a fellépés talán felesleges. Ha pedig az ellenkező tanácsot adják, akkor az a kérdés, hogy mi történjék. (Derültség.) Ne méltózztassanak ezt zokon venni, mert én azt gondolom, hogy ha én volnék a király, (Élénk derültség.) akkor azt mondanám: bocsássanak meg, t. uraim, de az alkotmány szerint én a többség véleményét tartozom követni és a többség vezére nekem ép az ellenkezőt mondja, mint az urak. (Derültség.) Én nem tudom, mikép védekeztek volna igen t. barátaim ilyen felelettel szemben, de annyit bizonyosan látok, hogy ez a dolog ilyen kontroverziát meg nem tür és alkotmányjogi szempontból ez a helyzet más, mint paradoksz, nem lehet. Van azonban a dolognak egy másik része is, tudniillik a passzív tanácsadás, illetve az informáczió kérdése. Itt már pozitív sikerrel járhattak volna el a t. képviselő urak, annyiban, hogy mondjuk Ö felségétől, vagy a külügyministertől igen értékes információkat kaphattak volna. Igen ám, de ezekre, tudjuk, a t. képviselőtársaim mondották ki a hivatalos titoktartást és ha kaptak volna ilyen informácziót, nem tudom, nem-e jutottak volna nehezebb helyzetbe ennek megtartásánál, mint a milyenben vannak most. (Derültség.) De van a kérdésnek egy másik oldala is ; tudniillik ezen események és eredmények az én véleményem szerint nemcsak azt bizonyították be, hogy a nemzeti bizalmatlansági tanácsra szükség nincs, hanem egy másik, általam már régen vallott igazságot is, hogy tudniillik a valóságos belső és titkos tanácsosságra sincs valami nagy szükség Magyarországon. (Hosszantartó élénk derültség.) Bakonyi Samu : üti figura docet! Polónyi Géza: Most már ezen előzmények után rá kell azonban térnem egy igen komoly dologra. És ez az, hogy én azt hallottam itt ma, hogy miután a mélyen t. képviselő urak a külügyminister részéről — legalább a czél tekintetében —• nem szives fogadásban részesültek, most nagyon helyesen arra tökélték el magukat, hogy ezt a nemes megbízatást leteszik, miután gróf Andrássy Gyula különben is meggyőződött róla, hogy az ő ugusztus 23-án, szerdán. 283 miszsziója sikerrel nem járhat. Itt azonban nem szándék nélkül, sőt egyenes czélzattal egy tiszteletteljes kérdést intézek hozzájuk. Ha a külügyminister megtagadta a felvilágosítást, miért nem tették t. képviselőtársaim a magyar parlamentben a külpolitikáért felelős ministerelnököt próbára, hogy ő tudja-e ezeket a dolgokat, mert ő talán nem tagadhatta volna meg a t. képviselő uraknak a felvilágosítást ? Ezt a hézagot nem tudom magamnak alkotmányjogi szempontból sehogysem kiegészíteni. Én nem biztosithatom ma a ministerelnök urnak azt az avance-ot, hogy ő ugy állhasson ide, mint aki alkotmányosan, nemesen cselekedett, mert mindenütt az utat egyengette az urak számára, de a másik nem tette meg a kötelességét. (Derültség.) Én azért, hogy Burián ugy viselkedett a t. képviselő urakkal szemben, mint ahogy viselkedett, gróf Tisza Istvánt teszem felelőssé. Már most rátérhetünk magára a kérdésre. Nekem az első feltételem, amit egy győzelem reményében megvívandó háborúhoz kötök, az, hogy a nemzet, amely ezt az élet-halálharczot megvívja, tudja, miért folytatja ezt a háborút s legyen biztositéka az iránt, hogy jogai fentartása, létjoga és nemzeti jövendője biztosítva van. Ha végigtekintek azon, minő kínos bizonytalanság és micsoda fojtogató kétségesség és kétkedés áll fenn Magyarországon az egész téren, akkor szinte megijedek tőle, hogy egy nemzet hogyan elégedhetik meg ilyen helyzettel, mint amilyennel Magyarország ma bir egy ilyen nagy világtörténelmi kataklizma kellős közepében. Mert nemcsak igen t. képviselőtársaim részesültek ebben a minden körülmények között kárhoztatandó és helytelenítendő eljárásban, hanem itt a hivatali titoktartásnak, különösen a külpolitika terén, egy rendszerével állunk szemközt, amely ellen nekünk mint magyaroknak ünnepélyesen tiltakoznunk kell. Itt van a konkrét tény. Beszéltem a hármasszövetségi szerződésről és ime megéltük azt, hogy nyolcz hadüzenetünk volt és az Olaszországgal fennállott szerződés tekintetében még senki sem tudta, hogy beállott-e a casus foederis, igen, vagy nem. Több mint egy esztendeje, hogy Olaszországgal harczban állunk azon?': szerződés alapján, amely felmondatott velünk szemben 1915 május 4-én; ugyanazon szerződés, amely egy aktába van foglalva, áll fenn Németországgal, a mi szövetségestársunkkal, aki együtt vívja velünk a háborút. És kérdezem a magyar képviselőházat, vájjon ki az az urak közül, aki tudná, mit tartalmaz a hármasszövetségi szerződés ? Nemde, azon három ponton kivül, amelyet már a hadüzenet után publikáltak, senki nem tudja, mit tartalmaz a hármasszövetségi szerződés és különösen annak Olaszországra vonatkozó része, holott aa a külpolitika, amelyet mi képviselünk, fundamentuma gyanánt vallja, hogy a népeknek joguk van ahhoz, hogy a vérük és vagyonuk felett való rendelkezést ismerjék és elfogadják. 36*