Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

284 652. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Bs a történelem mit bizonyít? Hogy mig a Németbirodalommal megkötött szerződésünk a publikáczió erejénél fogva átment a népek vérébe, legerősebb támasztékát képezi a két szövetséges államnak, addig az a szerződés, amelyet Olaszországgal szemben ma is titokban tartanak, az megcsalt bennünket, hitszegésnek és rut árulásnak lett olyan forrása, amely közel hozott bennünket a lenni és nem lenni nagy kérdésének problémájához. Már most, t. képviselőház, én 1915 május 26-án tiszteletteljes kérelmet intéztem a t. ministerelnök úrhoz, hogy ezt a szerződést publikálják. Ma sem tudom megérteni, hogy egy és ugyaaazon szerződés alapján hogyan lehetséges, hogy mi vért ontunk az olasz területen, a német birodalom pedig, amely ugyanazon a lapon van mint szerződő fél aláirva, ma sincsen semmiféle háborús viszonyban Olaszországgal. Akkor kaptam én egy feleletet, amelyet szószerint kell felolvasnom; egy pár szóból állt. Azt mondta a ministerelnök ur (olvassa): »A mi az egész szerződési szövegnek a közzétételét illeti, én nem gondolom, t. ház, hogy ennek akadálya lehetne, de nagyon természetesen ebben a tekintetben csakis szövetségeseinkkel egyetértésben járhatunk el.« Ezt én mint ígéretet tudomásul vettem. 1915 május 26-ika óta nagyon hosszú idő folyt le és én türelemmel vártam, hogy a t. ministerelnök úrtól felvilágosítást kapjak. Nos, ez a magyar nemzet méltatása a világtörténelemben. A t. ministerelnök ur, nem is kérdem, az ő privát téren adott igéretét maga szokta ellenőrizni, nem is vár senkitől ellenőrzést. Hogy van az, hogy a társadalmi életben a korrektség minden kellékével ellátott ministerelnök a diplomácziai téren több mint egy éve megfeledkezik vállalt kötelezettségéről és még azt sem tartja szükségesnek, hogy felvilágosítson minket az iránt, hogy a német birodalom mint szövetséges társ kifogásolja-e a szerződés közzétételét. De már most térjünk egy nagyon komoly dologra. Ha valamely kormány a maga számára ilyen világtörténelmi időkben akár a csalhatatlanságnak, akár a feltétlen bizalomnak kellékeit követeli és azoknak elismerését az ellenzéktől várja, akkor annak intaktnak kell lennie a politika egész mezején és annak minden terén. Es én mit találok ? Látom azt, hogy az a magyar nemzet, amely egész vagyonát és minden vérét letétül viszi a nagy háborúba, ma ki van téve annak, hogy nemcsak fokozottabb mértékben nem fognak jogai elismertetni, de az a veszély fenyeget bennünket, hogy létező jogaink is konfiskáltatnak. Mindjárt rátérek ennek bizonyítására. Engem nagyon mélyen érintett a t. ministerelnök urnak Holló Lajos t. barátom által kifogásolt azon nyilatkozata, amelyet ma az Olaszországgal folytatott alkudozások tárgyában tőle hallottunk. Én nem hiszem, hogy ezekben a történelmi időkben és ezekben a végzetes pillanatokban akadna még egy ministerelnök, alá rosszabb szolgálatot tehetett volna vagy tehetne nemzetének, mint amelyet az én meggyőződésem szerint a ministerelnök ur tett ma Magyarországnak. Hogy a ministerelnök ur azt mondja, hogy mi Olaszországgal az utolsó öthat héten át a hitegetésnek és altatásnak azzal a czélzatával tárgyaltunk, hogy a gorliczei áttöréshez az időt megnyerjük. . . (Felkiáltások a jobboldalon : Nem azt mondta !) Elnök (csenget): Bocsánatot kérek, ilyen inszinuácziókkal illetni a magyar kormány elnökét, kivált ilyen időkben, a magyar parlamentben, ez legalább is a parlamenti illemmel ellenkezik ! (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Polónyi Géza: Meglehet, hogy a t. elnök ur nem volt jelen, mikor ez a beszéd mondatott. Nem tudom, nem állitom. De én egy pillanatra sem engedhetem meg, hogy tévedtem az intenczió tekintetében és a nyilatkozat értéke tekintetében. Ugyanezt felhozta már Holló Lajos t. képviselőtársam. Egyébként a napló döntse el köztünk a vitát; ha nem helyesen idéztem volna, kötelességszerűen bocsánatot kérek. Nekem ez az impreszszióm maradt meg abból a beszédből. így volt mondva, igy volt értve, igy értette gróf Andrássy Gyula, igy értettük itt, ezen a helyen, mindnyájan és én nagyon szívesen venném, talán szolgálatot teszek vele, hogy alkalmat kínálok, ha nem ezzel az intenczióval mondatott, hogy megfelelő időben kellőleg reparáltassék. Ha valamire van szükség, arra van sürgős szükség, hogy minden félreértés eloszlattassék mindenkivel szemben akkor, mikor államunk más semleges államokkal tárgyalásokat folytat, hogy tárgyalásainak őszinteségéhez a kételynek árnyéka sem férhet. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Ha ezen rektifikálásra okot szolgáltattam, nagyon büszke vagyok rá és meg leszek az eredménynyel elégedve, addig azonban, mig ez meg nem történt, folytatom okoskodásomat és jiedig azzal az érvvel, hogy a t. ministerelnök ur, mikor ilyen nyilatkozatot tett, nem tudja a história előtt megértetni, mi volt valóságos indoka annak, hogy a háború idejében hozzá intézett azon propoziczióra, hogy koalicziós kabinet alakittassék, azzal felelt: de csak ugy, hogy ennek ő legyen a ministerelnöke. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások : Igaza volt!) Engedelmet kérek, az olasz sacro egoismo-nak ilyen gyors alkalmazása (Derültség baljelől.) Magyarországon nem lehet szerencsés gondolat, mert az igazi államférfiú, ha tudja és látja, hogy nemzetének sorsa azáltal javítható, hogy félreáll, mert nemzetének többé hasznot nem tehet, kötelessége, hogy ezt megtegye. (Helyeslés a baloldalon. Mozgás és zaj jobbfelől.) Nagyon jól tudom, hogy én ezzel érzékeny hurok területére léptem, azonban én vagyok bátor kijelenteni, hogy nekünk a ministerelnök úrral szemben fokozott, kettőzött és háromszorozott okaink vannak arra, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal kezeljük, és közelítsük meg működését. (Mozgás a jobboldalon.)