Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

282 652. országos ülés 1916 a Nem szeretném egy perczig sem kétségbetartani a t. házat azon felfogásom felől, hogy amit most mondani fogok, nem vonatkozik az államtitok kérdésére. Mert ha az államtitok közlését tagadták meg a t. képviselő uraktól, akkor mint jogásznak azt kell mondanom, hogy ezt feltétlenül tiszteletben kellene tartanunk, mert az államtitok a hivatalos titok megszegésének külön büntetőjogi oltalma alatt áll s ennélfogva mással nem közölhető, csak azzal, aki ezen külön felelősség alatt áll. Azonban, t. ház, itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a külügyministerium magának a csalhatatlanság bizonyitékát kívánta kiállíttatni, (ügy van! balfelől.) S vindikálja magának azt, hogy minden alkotmányjogi felfogás ellenére, minden programm adása nélkül, minden kompetens fórum' által való felelősségrevonás lehetősége nélkül (ügy van ! balfelől.) intézze a legválságosabb történeti időkben egy állam és több nemzet dolgát. Ezzel szembe kell szállani, s ezzel a kérdéssel le kell számolni. (Halljuk ! Halljuk .') Van-e joga a külügyministeriumnak, vagy a hozzá közelálló magyar ministerelnöknek, aki az alkotmány értelmében a külügyi kérdések szempontjából Magyarországon a felelősséget elsősorban viseli, az ellenzéktől ilyen bizalmat várni, vagy követelni? S akkor arra a meggyőződésre jutok, t. uraim, s a külügyi kérdések történeti múltjában ugy áll a dolog, hogy arról a nemzetközi szövetségi szerződésről kell beszélni, mely a háború előtt létezett. Mert a háború tartama alatt — mikor a háború nem más, mint a helyesen vagy helytelenül megállapított külügyi politikának fegyveres folytatása — józan politikai pártok semmiféle más külügyi politikának megalaj>ozásával nem szoktak foglalkozni, mint a tényleg életben lévő külügyi politikával. Az ellenkező törekvés tényleg az ellenség szolgálatába terelhetné az ország azon részét, amely ilyen politikát akar követni. Kérdés hát : mi volt ez a politika a háború előtt ? A felelet az, hogy az u. n. hármasszövetségnek évtizedek előtt ditirambusokkal megénekelt és panegirisekkel fentartott szövetségi politikája a háború üzenetére, illetőleg a rákövetkezett egy évre oly kudarczot vallott, amelyhez fogható éddarcz szövetségi politikát a világtörténelemben kudig nem ért. Ezt a külügyminister által inaugurált külügyi politikát az a sors érte, hogy az u. n. szövetségestárs, Olaszország a legvégzetesebb, a legdöntőbb perczben ellene fordult a szövetségeseknek s hűtlenül cserben hagyván az egész szerződést, ellenségünkké szegődött. Az a diplomáczia, amely nem tudta még azt sem elérni, hogy a velünk irásbelileg szerződött állam legalább neutralizálva tartsa fegyvereit, nincs feljogositva, hogy a nemzettől, de különösen az ellenzéktől bármiféle bizalomra számithasson. Ha pedig ennek pendantját veszem a hadügyi téren, csak röviden érintem meg, hogy a hadvezetőségnek sincs joga a maga számára ilyen bizalmat arrogálni azon belgrádi események után, ' mguszlus 23-án, szerdán. amelyek Potiorek idejében a magyar hadsereget és az osztrák-magyar haderőket érték. Ha még ehhez hozzáveszem, hogy az u. n. osztrák-magyar diplomáczia azzal a meglepetéssel is szolgált Magyarországnak, aminek az ellenkezőjét hitte és várta mindenki, hogy nem közömbös faktorként a háborúban, hanem ellenséges indullattal, sőt hadüzenettel még Japán is ellenünk avatkozott be, holott tudjuk : módjában alhatott Volna diplomácziánknak Japánt megnyerni a mi részünkre, mert az angol kereskedelmi versengésben igen bőséges anyag kínálkozott volna arra, hogy Japán a mi szövetségünkben jobban tudta volna megvédeni érdekeit. E helyett elfoglalták Kiaocsaut és telekkönyveztették Tien-Csint, azonkívül a simonisiki békekötésben Japán ellen foglaltunk állást; ezeknek köszönhetjük az osztrák diplomácziának azt a nagy sikerét, hogy Japán is ellenünk fordult akkor, mikor mindnyájan, akik élünk és emlékezünk, ugy-e bár arra számítottunk, hogy Japán az Oroszország elleni támadásban, illetve abban, hogy Oroszországnak lényeges haderejét leköti, mellettünk, érdekeink szolgálatában fog állani. Ilyen előzmények után találkozunk, b. ház, azzal, hogy a nemzet ellenzékének bizalmi férfiai, mikor a ministerelnök ur által adott invit folytán a nemzet nagy érdekeinek szolgálatában tudni akarják, hogy a külügyi j>olitikában mi a való, nem államtitkok ellesésében, hanem a helyzet iránti tájékoztatásban keresvén a megoldást, akkor utasítják őket a külügyministerium egyik hivatalnokához, akitől megtudják, hogy nem ad nekik audiencziát. (Derültség.) Gr. Apponyi Albert: Audiencziát adott ! (Élénk derültség.) Polónyi Géza: Ez a disztinkczió nagyon helyes : audiencziát igen, de felvilágosítást nem. Mélyen elszomorító jelenség ez, t. ház. Én azonban azt hiszem — és ne vegyék zokon tőlem igen t. barátaim, ha kimondom — hogy ezt a kellemetlenséget el lehetett volna kerülni más utón, azon az utón, hogyha a magyar alkotmánynak korrekt s világos törvénytételeit veszszük alapul, s ug}* követeltünk volna a külügyekben való felvilágosítást, mint ahogy azt a törvény rendeli. Mert az a joga a magyar nemzetnek, hogy a külügyekben felvilágosítást kapjon, nem mai keletű. A nemzet nem osztrák császári ajándékul birja alkotmányát, hanem vérével szerzetté meg a maga jogait, amelyek törvényileg biztosítják, hogy a magyar nemzet a külügyi kérdésekben is felvilágosítást követelhet. Sőt a magyar törvények értelmében a szubszidiumok se lettek soha addig megszavazva, amig a külügyek tekintetében a nemzet a legteljesebb felvilágosítást meg nem kapta. Utalom a t. képviselő urakat az 1741 : XI. t.-czikkre, amelynek harmadik pontja szerint még a személyek is meg vannak jelölve, akiket köteles a király a külügyi kérdésekben meghallgatni, ezek közé soroltatván a prímás, az akkor még léteI zett palatínus és az ország egyéb előkelőségei.