Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

augusztus 9-én, szerdán. 22 647. országos ülés 1916 Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a személyi adók meghonosítását ug3?ancsak olyan lépésnek tekintjük, amely összefügg a haladással, amely a haladás utján fekszik, de nem helyes megfeledkezni arról, hogy mi tulaj donképen nem ugy térünk át a személyi adókra, hogy a hozadéki adórendszert eltöröljük és behozzuk a személyi adókat, mint az más államokban történik, hanem nekünk mind a kettő jó ; mint Gladstone mondotta az egyenes és a fogyasztási adókra: mind a kettő szép, akár a barna, akár a szőke (Derültség.) — ezzel hasonlította össze az egyenes és a fogyasztási adókat. Mi is azt mondjuk, hogy nekünk a barna is, meg a szőke is szép, a fogyasztási, a forgalmi és a személyi adó is szép, de kétségtelen, hogy ha egyszer a személyi adók bohozatalával foglalkozunk és még akkor is, ha a fogyasztási adókat fentartjuk, gondoskodni kell arról, hogy az állam segitőleg lépjen fel ott is, ahol a közviszonyok fejlődése azt kivánja. Ezért az ellenzék arra az álláspontra helyezkedik, hogy lehetőleg a kontingentálás elve vitessék keresztül ezekben a javaslatokban is, különösen a jövedelemadónál és a III. osztályú kereseti adónál, és a felesleggel tápláltassék az önkormányzati pénzügy. (Helyeslés balfelől.) Mert az önkormányzati pénzügy az állam szempontjából szintén igen nagy fontossággal bir. Hiszen az önkormányzati alakulatok is közületek, köztestületek, ezeknek ápolásáról is gondoskodni kell. Megvallom, nem látok abban semmi nehézséget és semmi nagy veszélyt, ha ez abban az alakban történik, hogy az állam nyújtja az önkormányzatnak a pénzeszközöket. Ez nem felel ugyan meg annyira az önkormányzat eszméjének, mert az mindenesetre bizonyos függést idéz elő a kormánynyal szemben, ha azok a testületek tudják, hogy a manna honnan hull alá, de azért az adóigazgatás és más érdekek szempontjából azt inkább mellékes kérdésnek tartom és azoknak a javaknak együttes kiemelése, amelyek közjavakká alakittatnak át, nézetem szerint inkább előny, mint hátrány és ennek meg kell történnie. Azért nézetem szerint azt többé elhalasztani nem lehet, mert tudjuk, hogy városaink igen súlyos helyzetben vannak; (Ugy van! ügyvan! balfelől.) igen nagy feladatokat kell megoldaniuk, amelyek elvégre többé-kevésbbé ugyanazok a feladatok, mint a melyekkel az állam foglalkozik. (Ugy van ! balfelől.) Csak idealiter lehet megállapítani, hogy ezt a község, ezt pedig az állam csinálja ; tulaj donképen konkuráló hatalmak és azért azoknak a forrásoknak egy részét, amelyeket a nemzet gazdagsága, anyagi helyzete rendelkezésünkre bocsát, az önkormányzati testületekhez kell eljuttatni. Áttérve az egyes adónemeket tárgyaló javaslatokra, elsősorban a jövedelemadóra nézve óhajtom megtenni megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk!) A 10.000 K-ás jövedelemre való kiterjesztés ellen megjegyzésem nincs. Természetes, hogy a létminimumot, az adómentességet oly magasra emelni nem lehet, sőt a kormány bizonyára olyan előterjesztést fog tenni idővel, amely a 10.000 K-án alul halad, mert szükség is lesz reá, de az eszmének következetes keresztülvitele is magával hozza ezt. Sokkal nagyobb fontosságot tulaj donitok annak, hogy a jövedelemadó igazgatásával összefüggő problémákról mondjak néhány szót, (Halljuk! Halljuk!) A tapasztalat azt mutatja, — erre már hivatkoztak is — hogy a jövedelemadó kedvezőbb eredményekre vezetett, mint aminőkre általánosságban számítottunk. Ez magában véve is kedvező véleményt kell hogy biztosítson a mi közönségünk adómoráljára nézve. Hiszen hallunk ugyan az életből vett esetekét, amidőn nagy visszaéléseket, a bevallás tekintetében nagy hibákat követtek el, de az eredmény ugy a bevallást adó személyek száma, mint a bevétel tekintetében kedvező és várakozáson felüli. (Ugy van! balfelől.) A pénzügyminister ur előterjesztése szerint várt eredményt a tényleges eredmény messze meghaladta. A közvetlenül vele folytatott beszélgetésből is emlékszem, hogy korántsem számított arra sem, hogy annyi ember fog vallomást adni. Azért azt hiszem, hogy a közönséget különösen olyan nehéz időkben, aminők a mostaniak, nem kell olyan eljárással zaklatni, amely nem indokolt. (Helyeslés balfelől.) A mi törvényeink is emiitik a kiméletességet; arról is van szó bennük, hogy zaklatni, faggatni nem kell az adózókat ; a német törvények is mindig beszélnek Schonungról és arra rendkívüli súlyt fektetnek. Azt hiszem ennélfogva, hogy teljes megnyugvással lehet az illető közegeknek oly instrukcziókat adni, hogy ennek a kíméletnek, a Schonung követelményeinek feleljenek meg, s különösen ne alkalmazzanak oly elveket vagy czinozurákat, amelyeknek jogosultságuk nincs. (Helyeslés.) Mert azt hiszem, mindenki el fogja ismerni, hogy semmiféle jogosultsága sincs annak, hogy azt mondják pl., hogy »az urnak kell, hogy nagy jövedelme legyen, mert nyilvános szerepet játszik«. Ezt többektől hallottam, hogy ilyesféle indokolást használtak, pedig tudjuk, hogy pl. Deák Ferencz — nem tudom ugyan, hogy milyen jövedelmei voltak — szerény viszonyok között élt, Irányi Dániel, aki szintén szerény életmódot folytatott, Szilágyi Dezső, stb. A nyilvános szereplésből tehát azt következtetni, hogy valakinek nagy jövedelme van, abszurdum. Vagy ott van az az eset, amely egy vidéki képviselőtársunkkal történt, akinek azt mondták, hogy »az ur nagy lábon él, mert házának kapualját este kivilágíttatja* (Derültség.) ami pedig rendőri szempontból is kötelessége. Azt hiszem, hogy mindez helytelen. Igaz, hogy jogosult bizonyos mértékben, bizonyos határig az u. n. standard of life-ot tekintetbe venni; ily irányban több törvény intézkedik a külföldön is, azonban ugy emlékszem, hogy az e részben elért eredmények ott is nagyon csekélyek. Nem mondom, hogy bizonyos kivételes esetekben, midőn nagy az eUentmondás az illető bevallott jövedelme és életmódja