Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

6S2, országos ülés 1916 a bal- és a szélsöbalóldalon.) Hol van az megírva, hogy nagyapáknak, sőt dédapáknak kell kényszeríttetniük a harcztér nehéz küzdelmeire. Itt vannak a keserves panaszok, hogy ezek az öreg harczosok, hogy mennek az első frontba, a gránáttüzhe, azon sírkeresztek tövébe, ahol elődeik porladoznak. Ezek fájdalmára kell gondolnunk, mikor látjuk, hogy milyen bánásmódot tanúsítanak a magyar nemzet fiaival. Mert nemcsak azt látjuk, hogy idegen ezredek létszámát pótoltatják velük, nemcsak azt kívánják tőlünk, hogy ezeket a súlyosabb korosztályokat is odaállítsuk az első harczvonalba, — pedig beígértük, hogy a front mögött, a tápvonalban fognak szolgálatot teljesíteni. Nemcsak ez történik meg, hanem szavahihető egyénektől kell hallanunk, hogy pl. egy a legutóbbi időben a harcztérről eljött harczos igy mondja el egy hadtest frontjának százalékát. Az első frontban 85%-ban áll a magyar, a másik frontban alig van valami magyar és hátul a tartalékban semmi magyar. Mindenütt az egész fronton halljuk a magyar vitézségnek elismerését, mert ahova jó erőket akarnak dobni, magyar erőket dobnak. De nekem magyar nemzetem pusztulása szempontjából nem elég az, ez az oktalan dicséret. Nekem az kell, hogy vérem kétéves háború után ne a végpusztulás és kiirtás veszedelmének legyen kitéve, (Élénlc helyeslés balfelöl.) hogy mig mások, megbízhatatlan elemek itt békés kaszárnyákban, (Igaz! TJgy van! Taps a balés a szélsöbalóldalon.) térzenék mellett . . . Ráth Endre: A cseh katonák! Holló Lajos! . . . finom magyar fehérkenyéren élik át a háborús éveket, addig a mi véreinket mértéken felül vegyék igénybe, mert a mértékkel való igénybevételt a nemzet felajánlotta és felajánlja, de a mértéken felül való igénybevételt és felhasználást a magyar parlament szó nélkül és elitélés nélkül egyáltalában nem hagyhatja. (TJgy van!, a szélsőbaloldalon.) De a magyarságot még ezenkívül is igaztalan és nem kellő tekintettel való elbánásban részesitik. Hiszen az volt a czél, amelyet el akartunk érni, hogy lelki összhang jöjjön létre a vezetők és a harczosok között, ez a lelki összhang nem jöhetett létre, midőn ott sokszor az alantas tiszteknek minden jóakarata mellett is felülről olyan idegenkedés, olyan kíméletlen és érzéketlen bánásmód nyilatkozik meg a magyarságnak mindenféle szent érzésével, nyelvével, államiságával, honosságával szemben. Hiszen lehetne neveket, vagy eseteket felhozni. De szíveskedjenek meghallgatni a frontról hazajött tiszteket és az összes magyar legénységet. Azokban nem egy Gréven-ezred áll most a parlament elé, hogy azt mondja: felemelem szavamat és sérelmeimet az országgyűlés előtt, mint hajdan, hanem most az egész magyar tisztikar és az egész magyar legénység az, amely ez ellen a sérelmes bánásmód ellen folyton felemeli szavát. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbalóldalon.) KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXI. KÖTET. iiigusztus 23-án, szerdán. 273 És lehet-e, hogy mi bedugjuk fülünket és érzéketlenek maradunk, mert azt hiszszük, hogyha ezeknek a sérelmeknek hangot adunk, ezzel talán ártunk a sikernek. Pedig ez nem áll, mert a sérelmeknek meghallgatása és az ország előtt való feltárása azoknak lelkét elégültséggel tölti el, mig ha az elkeseredés tovább tart, odaérünk, hogy az a hősi kar is, amely felemeli azt a fegyvert, utóvégre ellankad, annak a szívnek érzése, amelyből annyi nemes erény fakad, idővel meghidegül és közömbössé válik azok iránt a czélok iránt, amelyeket elébe tűztek. (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) Igenis, szükséges ezeknek a sérelmeknek orvoslása, szavunknak felemelése és a hozzáférkőzés ahhoz a féltett hadvezetőséghez, amely rideg és kíméletlen volt ezen kívánalmak iránt, amely a maga kicsiny körében összebújva, —• talán rossz kifejezést használtam — egy érzésben és egy gondolatban, összeforradva, nem látta meg azt a világot, amely künn folyik, amely áttörte a régi akadályokat, a régi szellemet, a régi czopfokat és azt kívánta, hogy ennek a nemzetnek küzdő fiai is elismerésben részesüljenek tisztjeik által, vezetőségük által és ne olyan korlátolt szűkkeblű bánásmódot tanúsítsanak vele szemben, mint régebben, mert vezetőik között nem látok magyarokat, mert ezeket régi szellemű hiveik közül választják. Ezek azok, amiket a katonai hadviselésnél figyelembe venni szükséges, ha fokozni akarjuk a további küzdelemben erőinket. Nein akarok minden kérdést felölelni és minden kérdésre kiterjeszkedni, de ennek a két hatalmas ismert dolognak gyökeresebb reparálása nem várhat másra, mint elsősorban a kormányra, amelynek feladata éber szemmel őrködni, amelynek — mint mondani szokás — a nemzet ütőerén kell a kezét tartam. A kormányzatnak hivatása ez; vagy ha ő nem teszi, álljunk mi, parlament össze, tegyük ezt vizsgálat tárgyává, vagy ha a parlament sem teszi, mi mint ellenzék vizsgáljuk meg gyökeresen ezeket a tényeket. Ez ugyan mind "messzebbmenő és mind súlyosabb következményű, mintha maga a kormányzat az, amely a hallott panaszokat és — hiszem — a maga által is ismert panaszokat vizsgálat tárgyává teszi és ebben gyökeres segítséggel igyekszik a nemzetnek is, a hadviselés czéljainak is elégtételt szolgáltatni. De ezt szükség esetén nemzetünk érdekében mégis meg kell tennünk. Ezt a szorosabb katonai dologgal összefüggő két kérdést kívántam a parlament előtt szőnyegre hozni. Egy dolog van még, amely talán távolabbról érint, de mégis kiváló fontossággal bir, t. i. annak felderítése, vájjon a küzdő nemzet hogyan látja kialakulni jövőjét. Hiszen nekünk nem mai tapasztalataink vannak, nekünk százados tapasztalataink vannak. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloläalon.) Előttünk ismeretesek azok a vállveregetések, amelyeket veszély idejé35