Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

652. országos ülés 1910 augusztus 23-án, szerdán. 271 kataimi szempontok azok, amelyek ily nehéz időkben is a kormányzat előtt lebegnek. örömmel veszem t. képviselőtársaimtól azt a kijelentést, kogy ők nem térnek többé téves utakra, de élnek a nyilvános kritika fegyverével, mert a parlamentnek nem az a kötelessége, kogy magát esak érzelmeknek, bármi fájó és jogosult érzelmeknek is átadja, a parlamentnek a könynyek tengerén keresztül is a nemzet őrző szellemének kell lennie. A parlament áll itt őrt békeidőben és még inkább a veszély idejében, kogy a hibák és visszásságok, amelyek előfordulnak, amelyek a nemzet érdekeire súlyos következményekkel járhatnak, orvoslást találjanak és azokra nézve, amelyek más utón orvoslást nem találnak, itt a parlament az a porond és pedig a nyilvánosság előtt, hogy ezekért küzdjünk. (Élénk helyeslés a bál- és a szélsőbáloldalon.) Es kérem t. képviselőtársaimat, hogy azt a második utat se válaszszák, vagy legalább is eljárásukat attól ne tegyék függővé, hogy megvárják, amig a delegáczió szintéren gyakorolhatják a kritikát. A delegáczió összehívása nagyon sok előfeltételtől függ, az idők pedig haladnak rohamosan, amelyek az ő közreműködésüket és minden hazafi közreműködését igényelhetik, ennek következtében, amennyiben lelkükben érzik annak vágyát, hogy a nyilvános kritika fegyvereit használják, éljenek ezzel a parlament nyilt ülésein és ne függeszszék fel kritikájuk gyakorlását arra az időre, amig a delegáczió összeül. Bármennyire fáj is nekünk, hogy Ausztriában az óhajtott alkotmányosság szünetel, nem volna kelyes cselekedet a mi alkotmányos kötelességünk gyakorlását függővé tenni attól, vájjon az osztrák parlament megkezdi-e működését. Ha mi minden tőlünk telhető módon előmozdítani is kívánjuk az osztrák parlament működésének megkezdését, nem lehet ehhez hozzáfűzni a mi parlamenti működésünket. (Helyeslés a báloldalon.) Délelőtt felszólalt t. képviselőtársaim beszédei kapcsán még egy megjegyzést akarok tenni, mielőtt áttérnék interpelláczióm tulajdonképeni tárgyára és ez az, hogy az ő szomorú tapasztalataik nemcsak a belügyek terén j uttatták őket arra a konklúzióra, hogy a hatalmi szempont irányítja a kormányt, hanem a külügyek terén is. (Ugy van! báljélől.) Nem tudom, szolgálatot tett-e a t. ministerelnök ur az országnak, midőn elmondotta, hogy azok a diplomácziai tárgyalások, amelyeket az olasz ellenségeskedés leszerelése végett folytattak, bizonyos mellékczélzattal indultak meg. Nem tudom, hogy szolgált-e ezzel az országnak akkor, amidőn más nagyfontosságú tárgyalások is folynak, amelyeknek komoly czélzatát ismerjük és amelyeknek eredményeit várjuk. De nem is abban áll a dolog lényege, hogy a ministerelnök ur helyénvalónak találta-e néhány heti idő nyerése kedvéért azokat a bizonyos olasz tárgyalásokat annakidején folytatni. A dolog lényege az, hogy sokkal helyénvalóbb lett volna olyan tárgyalásokat folytatni, amelyekkel valóságos eredményeket lehetett volna elérni, t. i. hogy egy ellenséggel kevesebb legyen. A külügyek akkori vezetője helyesnek tartotta az engedmények terére lépni, de akkor a magyar kormány eltávoktotta őt helyéről, azért, hogy czéljainak egy jobban szolgáló külügyministert állitson a diplomácziai ügyek élére. (Ugy van! bálfelől.) Látjuk tehát, hogy még ebben a magas szférában is, ahol kerülni kellene minden hatalmi czélzatot, még ebben a szférában is ott settenkedett az a politikai tendenczia, amely ennek a kormánynak egész politikáját áthatja. De láttuk azután azt is, hogy amidőn az egész művelt világon az volt a törekvés, hogy a kormányzat magához vonjon minden erőt, mindenkit, ki támogatását felajánlja, akkor nálunk nem járult hozzá a kormány ahhoz, hogy egy nagy czél érdekében uj kormányalakulást hozzon létre, hanem mindennek a régiben kellett maradnia, csak azért, hogy ezek a hatalmi czélzatok továbbra is érintetlenül maradjanak. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) De áttérek interpelláczióm tárgyára, mely igenis konkrét kérdések szőnyegrevetésére vonatkozik és amelynek előterjesztésénél én is elismerem azt a kötelességet, hogy be kell tartanom azokat a határokat, amelyek az ország érdekeinek megóvására szükségesek és amelynél nem szabad semmit mondanunk, ami biztosítás vagy bátorítás lehetne ellenségeinknek. En azonban nem hiszem, hogy nyilvánvaló dolgoknak bírálata káros lehetne érdekeinkre, sőt ellenkezőleg, azt tartom, hogy épen a mi küzdőink ezreinek és millióinak bátorításul szolgál, hogy van egy őrködő szerv, amely az ő lépéseikre és életükre vigyáz, amely a tehetetlenségeket, a visszásságokat kiirtani igyekszik és szolgálatokat kivan tenni a végleges sikernek, amelynek ők életüket szentelik. Tudom én azt, hogy százezrek életét is áldozatul kell odadobni, ha a nemzet nagy érdeke s a siker ugy kívánja, de viszont bűn egyetlenegy ember életét is feláldozni, ha azt tehetetlenségből, könnyelműségből vagy gondatlanságból áldozzák fel. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsöbálóldalon.) Egy vakító fény kinyitotta azoknak szemét is, akik eddig nem láttak, az a vakitó fény, mely nemcsak előttünk, hanem egész Európa előtt nyilvánvalóvá tett bizonyos tényeket, hogy t. i. az orosz harcztéren kiragadták a vezényletet az osztrák-magyar hadsereg kezéből és a velünk szövetséges vezérlet kezébe tették le. Ennek a kérdésnek közjogi vonatkozásait nem vizsgálom, nem vonom kétségbe, sőt kiszem és vallom, hogy ennek a rendelkezésnek siker lesz a jutalma. Épen ezért ezt támadni erről a kelyről senkinek sincs szándékában. Azonban ha ebből a tényből a jövőre nézve nem vonnók le a szükséges következtetéseket, akkor ez a parlament legelemibb kötelességének megszegése volna, melynek az ország csak kárát vallaná. (Ugy van! a baloldalon.) Látjuk az egész világon, kogy a háború a maga kétéves szörnyűséges munkájával az eddigi hadi tudományok egész felforgatását hozta maga-