Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

136 650. országos ülés 1916 augusztus 12-én, szombaton. adómentesség már a községi pótlékot kivette. Már most, mikor ez az adómentesség lejárt, természetszerű dolog, hogy a tulajdonosok, akik eddig adómentes házakat kezeltek, igyekeztek a lakókra hárítani az uj adóterhet. Ha igaz az a 14 millió, tessék megnézni, mennyi maradt a háztulajdonosoknak és ki fog sülni, hogy mese az egész, ez a tétel mese, mint hogyha, nem tudom, házbéruzsora, lett volna, nagyban és egészben beszélve. De hogy épen itt a fővárosban van házbéruzsora, annak elsősorban maga a főváros az oka, mert itt olyan adórendszer van, amelyhez fogható nincs sehol széles e világon. Rosszul számit t. i. a tisztelt képviselő ur, ha azt hiszi, hogy csak a 8%-os emelkedés van akkor, ha 8%-kal emelkedik a pótlék, mert nem ugy áll a dolog. Nemcsak a kulcs emelkedése van itt, de a mennyiség emelkedése fokozatos és hatványozott. Nem beszélek most más városokról, nem vagyok arról ugy tájékozódva, de a fővárosban ugy áll a dolog és ez a tisztelt képviselő urat érdekelni fogja, a fővárosban a községi pótlék, nemcsak az általános jövedelmi pótlék, de a házbér krajczár, a szemétpénz, a betegápolási adó, az útadó, ez mind százalékos arányban a kivetett állami adóhoz simul. Mentül magasabb az állami adó, annál nagyobb a községi pótlék is és a vele járó egyéb dolgok. Most már a dolog az, tisztelt képviselő ur és legyen kegyes, szívesen szolgálok bővebb adatokkal, tanulmány tárgyává tenni, hogy mire fogunk rájutni. Minthogy a fővárosban maga az adó is adóalap, vagyis évenként a múlt évi adó hozzá lett ütve az uj jövedelem kivetéséhez, itt egy csodálatos progresszió áll elő, emelkedik az adó, anélkül hogy a házbér emelkedett volna. Évről-évre automatikus emelkedés. Még a szemétkihordási dij is attól függ, hogy mennyi az állami adó. A szemétről különben még sokat lehetne beszélni, (Derültség.) de egyelőre elhagyom. Majd más alkalommal beszélünk a szemétről is. Én azonban most a t. minister úrhoz, a t. képviselő urakhoz fordulok és kérem, hogy hallgassák meg a következőket. (Halljuk ! Halljuk !) Jön a vagyoni adó. A t. előadó ur legyen szives ellenőrizni, mint háztulajdonos személyesen érdekelve van. (Derültség.) Jön a vagyoni adó. Egyszerre csak olvasom, hogy minden tőke, vagyon, minden követelés, akár van róla irás, akár nincs, akár hoz kamatot, akár nem, adóalap. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Kezdem forgatni a saját Miatyánk-omat és nézem, mi lesz a jövőben és rájövök a következőre. Vannak itt moratoriális rendeletek és ezek, mint a t. képviselő ur tudja, lehetetlenné teszik a hadbavonultakkal szemben, bizonyos határig nagyon helyesen, lehetetlenné teszik azt, hogy a házbért rajtuk meg lehessen venni és amennyiben hadisegélyben részesülnek, ha ennek az összegét megfizetik, akkor őket a lakásban meg kell hagyni. Már most ennek mi a gyakorlati jelentősége ? A t. pénzügyministeT urnak szívesen mutatom be számszerűleg, a dolog ugy áll: Valamely lakó kap évenként 40 korona, mondd negyven korona hadisegélyt, de fizet, kellene fizetnie 600—800 korona házbért. Ezt a tiz koronát negyedévenként szépen lefizeti, a házbérrel pedig adós marad. És nem elég hogy a házbérhátralék negyedévenként gyarapodik és több lesz, de nekem ez után a lakó után több adót kell fizetnem, mint amennyit én házbérül kapok. Már most ez czifra helyzet és mindig különlegesnek tartottam ezt az állami ekszekucziót és a rekvirált lakásokat, mert ezt másutt nem csinálják, csak nálunk. Most jön azonban a legczifrábbja. Mert ezek a hátralékos házbérek egyszerre vagyonok lesznek és azért, mert van egy lakó, aki nem fizet és akit nem tudok kidobni, én egyszerre vagyonos ember leszek, fizetem az adót. (Élénk derültség.) T. uraim, tudják mi ez? Ez kabaré, (Derültség.) ez nem törvényhozás. De folytatom a dolgot. Ezek a hátralékok a múlt esztendőben csak a fővárosban, tudom biztosan, 18 miihót tettek ki, most pedig már meghaladják a 30 miihót. Deputáczió után deputáczió jár a pénzügyminister úrhoz és kérik, hogy segítsen rajtuk. A pénzügyminister ur belátja, hogy ez bizony tarthatatlan helyzet, ha ez igy marad, akkor azok a szegény emberek, akik majd a harcztérről hazajönnek, egy légió ekszekucziót találnak itthon és hezitálás és kilakoltatás lesz annyi, hogy borzasztó. A minister ur belemegy abba, hogy ezt a kérdést rendezi és akkor ér engem az a megtiszteltetés, — a pénzügyminister ur talán nem tud róla — hogy a igazságügyminister ur bizalmából kérdést intéznek hozzám, hogy én mit gondolnék erről a kérdésről. Én kieszelem a következő megoldást. Én azt mondom, ezt az állapotot fentartani nem szabad, ezzel, azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk, ezen segíteni kell. Ne méltóztassék mindig az uzsorás háziurat látni maguk előtt. Tessék megnézni azt a szegény özvegyet, akinek gyermekei estek el a hareztéren és most lás házikójából kellene megélnie, de nincsen betevő falatja ; tessék azokat a házakat nézni, amelyek a bankoknál a liczitácziót várják. Közgazdasági és szocziális kötelessége az államnak, hogy e bajon segítsen. Gondolkoztam a dologról és én a következő megoldást ajánlom. A t. előadó ur bizonyára fog jobbat találni, mint én, de én elmondom a magamét, talán hasznát lehet venni. Én azfc mondtam, tessék eg}'- álláspontra helyezkedni, tessék ezt a kérdést megoldani a következőképen : a háztulajdonosok megkapják az adóhátraléknak 70 százalékát, ha a hátralékok 30 százalékáról lemondanak ; a hátraléknak ezt a 70 százalékát nem kifizetve kapják, hanem negyedévenként az adóba való beszámítás mellett volna törlesztendő. Arra vonatkozólag pedig, hogy az állam hogyan kapja meg a pénzét, azt gondolom, hogy a ház,*, bér nem szűnik meg, az megmarad tartozásnak}