Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

650. országos ülés 1916 augusztus 12-én, szombaton. 137 az a moratórium ellenére is szaporodik, kamatokkal és végrehajtási költségekkel, ami helytelen dolog a háború iszonytató terhei között. Én tehát azt mondom, hogy az adóba való betudással fizesse ki a 70 százalékot az állam annak, aki a 30 százalékot elengedi, vagyis a háztulajdonosok járuljanak 30 százalékkal hozzá, hogy ez a nagy teher az államról elvonassék. Az állam nem reszkiroz semmit, az állam ugy kapja meg a pénzét, hogy az én tervem szerint 70 százalék erejéig adósa marad neki az a lakó, aM a házbérrel tartozik és akinek az állam megengedheti, hogy 10—20-—25 évre beosztott rátákban fizesse ki tartozását. Minthogy azonban ez mégis rizikóval jár és az állam veszithet, kezest akarok neki állitani. Tetszik tudni kinek a személyében? Én ugy kontemplálom, hogy minden olyan ház, legyen az középület, legyen az palota, bank- vagy más épület, melynek tulajdonosa nem viselte a háborúnak ezt a rizikóját, az legyen kezese az államnak a házbérhátralékok ezen 70 százalékára vonatkozólag és az esetleg be nem hajtható összegeket ezeken a házakon lehetne majd aránylagosan követelni. Nem tudom, hogy konveniál-e a t. pénzügyminister urnak ez az én tervem vagy sem. Ez nem ultimátum, amiről én beszélek, az egy alázatos és tiszteletteljes kérelem aziránt, hogy a városi társadalom érdekében hallgassa meg a minister ur a könyörgő szót és rendezze ezt a kérdést, mert nem tartható fenn az az állapot, hogy 18 és 30 millió koronás házbérhátralékok legyenek és tönkre menjenek egyesek, amig másokat a háború rizikója nem érint. Én ezzel búcsúzom is, bár még sok mondanivalóm volna és csak azt akarom még megjegyezni, hogy a magyar birtokososztály sohasem tért ki a kötelezettségek elől. Amit azonban a pénzügyi bizottság talán nem tud, ajánlom a szives figyelmébe. Nemcsak adóteher van a világon. Tessék megnézni a véradót és tessék megkérdezni, hogy milyen százalékban rój ja le a magyar föld, a magyar birtokososztály ezekben a végzetes perezekben a haza iránt tartozó kötelességét és még ezért sem kér kompenzácziót, legalább az én nyelvemen nem, csak egyet kér : ne rugdossáka magyar birtokososztályt, mert erre rá nem szolgált. Igenis, az aránylagos teherfelosztás legyen a princzipium, viselje mindenki a ráeső terhet. Ez a törvényjavaslat nem felel meg ennek a czélnak, fájdalmamra az ellenzék határozati javaslata sem szolgálja ezt a czélt és igy nem járulok hozzá sem a törvényjavaslathoz, sem az ellenzéki határozati javaslathoz. Elnök: Szólásra ki következik? Szojka Kálmán jegyző: Návay Lajos. Návay Lajos: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, hogy amidőn a mai helyzetben a t. pénzügyminister ur törvényjavaslatai az önmegadóztatás elvein felépitve elénk terjesztetnek, e javaslatok tárgyalásánál mindenekelőtt szigorú önfegyelmezést tartozunk magunk felett gyakoKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXI. KÖTET. rolni olyan értelemben, hogy minden melléktekintettől menten és főleg menten minden osztályfelfogástól, csakis a helyzethez mérten, lehetőleg elfogulatlanul mondjunk kritikát az előttünk fekvő javaslatokról. (Élénk helyeslés.) A mai helyzetben lehetetlen is azt követeim, hogy egy teljes és egész adóreformmal álljunk szemben, hiszen az államnak súlyos pénzügyi helyzete a gyors segélyt igényli. Épen ez az indoka annak, hogy az előttünk fekvő javaslatok sok tekintetben talán ellentétes intézkedéseket is tratalmaznak. A három javaslat, mely előttünk fekszik, egymással kapcsolatos és mint ilyen tárgyalandó. A kritikánál azonban szembetűnik főképen az a lényeges különbség, mely a személyes adóalapon és a hozadéki adóalapon kiépített kereseti adó között fennáll. Azt hiszem, hogy adóteóriánknak ez talán a legnehezebb kérdése és hogy nagyon nehéz lesz e tekintetben végleges megnyugvásra jutni. A minister ur előterjesztéséből különben kivehető, hogy ez csak átmenet, hogy ez csak kezdete annak az átölelő nagy adóreformnak, melynek majd nyilvánvalóan sokkal súlyosabb áldozatokkal kell számolnia, hiszen oly nagyok az állam kiadásai, hogy ezeknek fedezése a mai adótörvények keretén belül még megközelítőleg sem lehetséges. Mindazonáltal a III. osztályú kereseti adónak, mint ilyennek, fentartása, kapcsolatban a jövedelmi adóval és a vagyonadóval, alkalmasnak látszik arra, hogy eltolódjanak a helyes keretek és különösen nehéz megállapítani azt a határvonalat, hol a kereseti nyereség és az egyén személyi jövedelme találkozik. Ez képezi a bifurkácziónak azt a részét, amely közelfekvővé teszi azt a veszedelmet, hogy egyes osztályoknál a kétszeres adózás esete álljon elő. Az összes kereseti adók és elsősorban a harmadosztályú kereseti adó, leggyengébb alkotása adótörvényhozásunknak. Ezzel a törvénynél kezdetben a jövedelmi adó czimén találkoztunk, amennyiben a mai kereseti adó kiképzése annak a jövedelmi adónak, melyet az 1850. évi pátens hozott be s melyet az 1868. évi XXVI. t.-cz. átvett mint jövedelmi adót. Ennek három osztályát azután az 1875. évi törvény kiképezte u. n. kereseti adókká. Az akkor létezett személyi kereseti adóból alkották 1875-ben az elsőosztályu és másodosztályú kereseti adót, a jövedelmi adónak három osztályából pedig alkották a harmadosztályú kereseti adót és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját; a régi jövedelmi adó másodosztályából lett a negyedosztályú kereseti adó, a régi harmadosztályúnak pedig a mai tőkekamatadó felel meg. Magának a törvénynek a szövegéből, nemcsak a czimzéséből, kétségtelenül megállapítható, hogy akkor a nyereségi hozadékadó és a személyi jövedelmi adó közt a distinkezió nem volt pontosan keresztülvive. Az 1875: XXIX. t.-cz 15. §-a, amely körülírja a harmadosztályú kereseti adó alapját, nyilvánvalóan utal a jövedelemre 18