Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-649
649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. 119 kolták, fontosságuknál fogva a további megindokolás egyáltalában nem felesleges. Kezdem mindjárt a bevezető részszel, amely ezen javaslatok érvénye időtartamának bizonyos kóriátokat, két évet óhajt szabni. Erről már mások is szóltak, de részemről ezt szükségesnek tartom külön is kiemelni, mert ennek kettős indoka van. Az egyik, amelyet kevésbbé tartok súlyosnak, — azt bocsátom előre — tisztán objektív, tárgyi indok. T. i. ha maga a t. minister ur beismeri, hogy itt ebben csak bizonyos alapelvek vannak lerakva, hogy itt nincs egy teljes adóreformnak, a jövő adórendszerének még egész képe sem befoglalva, akkor nem czélszerü ilyen ki nem fejlesztett, ilyen hevenyészett javaslatoknak hosszú időre való lekötése, ami a változtatást, a szükséges kiegészítéseket mindenesetre nehezebbé teszi és hátráltatja. De ez a kevésbbé súlyos indok. A másik indok, amely sokkal fontosabb, azokat az alkotmányjogi aggályokat öleli fel, amelyek bennünk feltámadnak, hogyha ez a javaslat minden időkorlátozás nélkül fogadtatik el. Előttem szóló t. képviselőtársaim is hangsúlyozták már és csak még inkább megerősítve ismételhetem, hogy ennek a képviselőháznak csak olyan intézkedésekre van erkölcsi jogosultsága, amelyeknek feltétlen szükségessége a háborúból folyik, mert ez a képviselőház már nem alapul népképviseleti alapon, amennyiben mandátumunk tartamát csak önmagunk hosszabbítottuk meg. Ez tehát egy szükségintézkedés volt a parlament részéről. Mi gondoskodhatunk arról, hogy ideiglenesen fedeztessenek az államnak mindazon terhei, amelyekre a javaslatok rámutatnak. Mi azonban nem köthetjük meg a népképviselet alapján összeülő jövő parlament kezét és nem nehezíthetjük meg a pénzügyi reform megoldására irányuló tevékenységet. Ez részemről a súlyosabb aggály, amelyet feltétlenül figyelembe kell venni. Sajnálom, hogy a t. ministerelnök ur nincs jelen. Ugyanis a javaslatnak időtartamra való korlátozás nélküli életbeléptetése ellentétben van azokkal a nyilatkozatokkal, amelyeket ő a mandátumok meghosszabbításakor tett, először gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak és barátomnak felszólalására, másodszor az én fölszólalásomra, amikor is azt mondotta, hogy organikus intézkedéseket legfeljebb csak azon mérvig tehet ez a parlament, ameddig a háború szüksége által feltétlenül indokoltnak mutatkozik. Ez az aggály annyira fontos, hogy lehetetlenné teszi reánk nézve, ha még oly jók volnának is a javaslatok, ezek elfogadását. Már pedig háborús időben a kormánynak nagy súlyt kellene helyezni arra, hogy az ilyen javaslatok lehetőleg egyhangúlag fogadtassanak el és hogy ne kerüljünk abba a kényszerhelyzetbe, hogy ily körülmények között kénytelenek legyünk azok megszavazását megtagadni, amelyeknek czélját helyeseljük és támogatjuk. Ha tehát a t. ministerelnök ur hozzájárulna határozati javaslatunk most emiitett részéhez, ezzel nagy szolgálatot tenne az ország érdekeinek. (Helyeslés balfelöl.) Ami javaslatunk első pontját illeti, annak első bekezdése tekintetében már itt elég alapos fejtegetéseket hallottunk, épen azért áttérek a második pontra, amelyre nézve a t. minister ur továbbra is fentartja az 1909. évi X. t.-czikkben foglalt progresszivitás végső határaként a 120.000 K-t. A mai nap folyamán Vázsonyi és Springer t. képviselőtársaim foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de magamnak is rá kell mutatnom arra, hogy igazán minő anakronizmus az, ha a nagyobb jövedelmeknél nem alkalmazzuk tovább a progresszivitást, ami pedig az állam jövedelmét lényegesen szaporítaná és amellett a szocziális igazság elengedhetetlen követelménye lenne, de adótechnikai szempontból sem okozna nehézséget. Ha közép és kisebb fokokon a leszállítás nehézséget okozna is, de az, ha 120.000 K-n túlmenőleg 6%-ig menne a progresszivitás, az minden nagyobb munkaerő igénybevétele nélkül keresztülvihető volna, Igazán nem értjük, hogy mikor ilyen jövedelemtöbbletet ajánlunk fel, a t. minister ur ezt nem ragadja meg két kézzel, hanem visszautasítja. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) Nem akarok szólni a többi pontokról, amelyekkel többen foglalkoztak, csak sajnálom, hogy a t. minister ur nem járult hozzá ahhoz, hogy a sokgyermekes családok könnyítésben részesüljenek, ellenben honorálom a t. minister ur azon kijelentését, hogy ugy, amint a hadi nyereségadóról szóló törvényjavaslatban tette, hajlandó a komtemplált ministeri felhatalmazást átruházni az adófelszólamlási bizottságokra, illetve hajlandó a közigazgatási bírósághoz való panaszemelés jogát kodifikálni. Ezt megnyugvással veszem tudomásul és épen azért ezzel tovább nem fpglalkozom. Áttérek már most határozati javaslatunknak második részére, amely a vagyonadóra vonatkozik. A vagyonadó tekintetében határozati javaslatunk első pontja egyrészről az adókulcsnak bizonyos mérséklését proponálja, másrészről ezzel szemben mindenféle kedvezmény és kivétel eltörlését. Én azt hiszem, hogy ha a t. minister ur ehhez hozzájárulna, az eredmény kedvezőbb lenne, mint az ő javaslata szerint. Mert azon kedvezmények, kivételek eltörlése által messze felülmulná azon veszteséget, melyet az adókulcsnak az ellenzék által kivánt leszállítása okozhatna. Előttem már Földes, Springer és Vázsonyi t. képviselőtársaim kimutatták, hogy ezen mindenféle levonások megengedése milyen visszásságot idéz elő s hogy épen a nagyobb jövedelem, tehát nagyobb vagyonú egyének terhein könnyít. Ez pedig a szocziális igazság ellen van s az adózókban csak elkeseredést szül, amit a mai viszonyok között el kellene kerülni. Ep oly sérelmesnek tartom azt a kivételt, hogy általában nyilvános számadásra kötelezett társulatok, tehát a részvénytársaságok a
