Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. 111 a városoknak saját háztartási szükségleteik fedezésére engedtessék át. Természetesen mindegyik kérelem a maga nemében helyes és jogos és bármelyiket teljesítené a minister, a városok és községek háztartásán nagyot lendítene, nagyot segítene. Azonban én ugy érzem, hogy ebben a tekintetben aligha számithatunk óhajaink teljesedé-! sere, mert a minister ur eddigi nyilatkozataiból azt lehet következtetni, hogy ezt az adót tekinti ő egy teljesen fejlődésképes adónak, amelyet a maga számára kivan fentartani és felhasználni. Ebben a tekintetben a maga szempontjából igaza van, de ha ez igy van, ugy érzem, hogy a kormánynak viszont elemi kötelessége, hogy végrevalahára a városok és községek háztartásának és ezzel kapcsolatban a községi adóreformnak javaslatait is terjeszsze elő, (Helyeslés balfelől.) mert mig Európa többi államai abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy adóreformjaikat békés időben teremthették meg és azokban az időkben egyúttal ugy intézhették el ezeket a dolgaikat, hogy adóreformjaikkal kapcsolatban, amelyeket természetesen a személyi progresszív adóalapra helyeztek, egyúttal a községi adóreformokat is megoldhatták, még pedig olyan értelemben, hogy a legtöbb helyen a hozadéki adókat engedték át a községeknek, addig nálunk ebben az irányban — sajnos — eddig mi sem történt, nem is történhetett és nem fog történni ezek szerint a mostani adóreformmal kapcsolatban sem és a községek utalva vannak azokra az adópótlékokra, amelyeket az eddigi törvények alapján szedhetnek és önálló községi adópolitika tekintetében a kormány teljesen megkötve tartja kezüket, amelyet alig tehetnek rá valamely forrásra. Ennek következtében én ezzel a szakaszszal kapcsolatban azt a határozati javaslatot terjesztem a t. képviselőház elé, hogy »utasitsa a ház a pénzügyminister urat, hogy a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban terjeszszen elő a városok háztartásának költségvetéséről és ezzel kapcsolatban a községi adóreform megoldásáról szóló törvényjavaslatot is«. (Helyeslés balfelől.) Kérem az elnök urat, legyen kegyes öt perez szünetet engedélyezni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Beöthy Pál elnök foglalja el.) Elnök: A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Springer Ferencz képviselő urat illeti a szó. Springer Ferencz: T. képviselőház! Egy rendelkezése van a javaslatnak, amely szerintem nem tartható fenn. Ez foglaltatik a 18. §-ban s azt mondja, hogy a jövedelmi adó a II. osztályú kereseti adónál és a hadmentességi dijnál is a kivetés alapjául szolgál. Megállapítom, t. képviselőház, hogy az 1914. évi XLVI. t.-cz. épen homlokegyenest ellenkező rendelkezést tartalmaz, t. i, azt, hogy ez az adó a II. osztályú kereseti adónál és a hadmentességi dijnál adóalapnak nem számitható. Ha a kérdést in merito tekintem, azt kell megállapítanom, hogy pénzügyi tekintetben, államháztartás szempontjából a II. osztályú kereseti adó és a hadmentességi adó mai adórendszerünk mellett valami túlságos jelentőséggel nem bir. A II. osztályú kereseti adónál tehát, melynek össze-vissza négy tétele van : 2, 4, 6 és 8 K, legfeljebb arról lehet szó, hogyha valakinél hozzászámítják adóalapjához még a jövedelmi adót is, akkor négy korona helyett fog fizetni 6 K-t, vagy 6 K helyett 8 K.-t Ennek, ugyebár, pénzügyi jelentősége nincs. Nem tartható fenn a II. osztályú kereseti adó szempontjából e rendelkezés már csak anakronisztikus jellegénél fogva sem, mert hiszen ez a II. osztályú kereseti adó, melyről Vázsonyi t. képviselőtársam délelőtt kiemelte, hogy nem torz, hanem torzó, én szerintem igenis torz, mert oly adó, amely maga szolgál a jövedelmi adó alapjául, a mai adórendszer mellett fenn nem állhat. Kifogásom van ellene a hadmentességi dij szempontjából is. Eziránt nem osztozom teljesen abban a felfogásban, melyet ma délelőtt Vázsonyi t. képviselőtársam itt kifejtett. En a hadmentességi adó kérdését a most folyó háború után nem tartom oly nagyon egyszerűnek és oly könnyen megoldhatónak. Akkor, amidőn ez a háború a védkötelezettségnek eddigi törvényes korlátait teljesen felforgatta ; amikor 50 esztendős koráig mindenki véradóval szolgál hazájának, ha erre testi hivatottsága megvan ; amikor nap-nap után látjuk, hogy százan és ezren, akik soha katonák nem voltak, a hareztéren ontják vérüket a hazáért s kerülnek onnan vissza rokkantakként : akkor igen nehéz beletörődni abba a gondolatba, hogy ily viszonyok közt a hadmentességi adót, mint olyat, fentarthassuk. Mert mi az alapja ennek a hadmentességi adónak? Az, hogy valaki a rendes védkötelezettségét nem teljesiti. Már pedig kérdem : mily arányban van azon előny, amelyet elérhet valaki azáltal, hogy fiatal korában felmentik a katonai kötelezettség alól, miként aránylik ez ahhoz az óriási hátrányhoz, amikor a meglett, 45—50 éves férfi, aki nem volt esetleg katona, hanem élvezte ezen felmentés előnyeit, kénytelen mindent : családját, ekszisztencziáját otthagyni és feláldozni? Amikor nap-nap után vannak ma esetek, hogy a hadmentességi adót olyanokon ekzekválják, akik a lövészárokban védik a hazát s amikor ezeknek itthonmaradt családtagjain hajtják be ezt az adót, nem képtelenség-e ezt a rendszert fentartani a jövőre nézve? Azért erre a kérdésre véleményem az, hogy a hadmentességi adót addig, mig a háború tart, ne bolygassuk, a háború után pedig egészen uj alapokra kell azt fektetni. Én hamarjában nem mondhatom meg, hogy minők legyenek ezek az alapok,