Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

636. országos ülés 1916 j, rögtön a békekötés után ezek a mesés árak le fognak szállni, azonban azoknak a fontos ipari nyersanyagoknak nagy részében, amelyek iránt az öszszes országokban nagy kereslet fog mutatkozni, kétségtelenül kell számolni azzal, hogyha kellő intézkedéseket nem teszünk, az árak emelkedni fognak és ez esetben megint közvetve a fogyasztó lesz nagy mértékben megterhelve. Ugy hiszem tehát, hogy lehetetlen mellőzni azt a szükségszerűséget, hogy bizonyos központi szervezetek létesítésével gondoskodjunk a külföldről behozott ipari nyersanyagok behozatalának szervezéséről. Három czélt kell ezeknek a szervezeteknek maguk elé tüzuiök. Az egyik az, hogy a külföldi eszközökkel takarékoskodjunk, a másik az, hogy a szabad verseny árfelernelő hatásait lehetőleg elimináljuk, végül a harmadik az, hogy az ipari szükségletek lehetőleg rigorózus számbavételével megállapítsuk azokat a mennyiségeket, amelyeknek behozatal általi fedezésére feltétlenül szükség lesz és hogy az igy behozott árukat azután lehetőleg egyenlően oszszuk fel az egyes _ ipari vállalatok közt ugy, hogy a gyengébb ipari vállalatok létezése és megmaradása feltétlenül biztosítva legyen. Az a kérdés, hogy milyen szervezet létesíttessék ezen czélra, nézetem szerint másodrendű. Teljesen osztom azokat, amiker e részben Szterényi József t. képviselőtársain mondott, hogy sem tisztán állami szervekkel, sem pedig tisztán érdekeltségi szervekkel ezt a feladatot lebonyolítani nem lehet. Tudtommal nem is merült fel sehol sem az a terv, hogy akár az egyik, akár a másik formában megoldást találjon ez a kérdés. Két lehetőség van : vagy az államnak kell megteremtenie az erre alkalmas szerveket, de természetesen ezek az állami szervek nem fogják nélkülözhetni az érdekeltségek tanácsait, vagy j>edig meg kell oldani azokat a feladatokat érdekeltségi szervezetekkel, de magától értetődőleg az ilyen feladatok mellett, ahol jóformán az állam ruház át bizonyos messzemenő funkcziókat, az állami ellenőrzésre ezen érdekeltségi szervezetekben feltétlenül szükség volna. Ugy hiszem, hogy a külföldi nyersanyagok beszerzésének kérdését, hacsak lehet, iparkodnunk kell Németországgal együtt megoldani és ugy hiszem, hogy amint ezt a háborút közös erővel harczoltuk végig, csak logikus volna, ha a háború által okozott gazdasági sebeket is közös erővel igyekeznénk meggyógyítani. (Helyeslés.) Ha azonban Németország nélkül kellene ezt a feladatot megoldani, azt hiszem, hogy Ausztriával együtt is képesek leszünk megbirkózni. Erre vonatkozólag egy magyar szakember, Eidlitz Hugó állított össze bizonyos igen érdekes adatokat. Abból a feltevésből indulva ki, hogyha háború utáni első évben az 1913. évi behozatalnak a dupláját fogjuk behozni, megállapítja, hogy körülbelül 3-3 millió tonna behozataláról kellene gondoskodni. Ebből a 33 millió tonnából 1'75 millió esik a Közép- és Fekete-tengerre, 1,450.000 tonna a tengerentúli országokra. Az T75 millió tonna közép- és feketetenmius 15-én, csütörtökön. 91 geri behozatalra rendelkezésre áll 50 gőzös összesen 130.000 tonnával, tehát 14 utón 70 hét alatt a nyers anyag behozatalát le lehet bonyolítani. Az 1,450.000 tonna tengerentúli anyag behozatalának lebonyolítására rendelkezésre áll 130 gőzös, összesen 770.000 tonna hordképességgel, ennek lebonyolítására elegendő két ut, amely összesen 8 hónapot vesz igénybe, ugy hogy Ausztriával együtt is elég hamar tudnók megoldani azt a feladatot, hogy az osztrák és a magyar ipar által szükségelt nyersanyagokat az országba saját hajóink segítségével behozhassuk. Kétségtelen, hogy e kérdésben Ausztriának érdeke lényegesen nagyobb, mint a mienk. Ausztria körülbelül hatszor annyi ipari nyersanyagot fogyaszt mint mi, ugy hogyha nem bírnánk közös valutával és nem alkotnánk közös gazdasági területet Ausztriával, ez esetben lehetne vitatkozni arról, hogy egyáltalán szükséges-e nekünk is hasonló intézkedéseket létrehozni. Nem lehet azonban közömbös nekünk sem, hogy a valuta a nyersanyag behozatal szervezetlensége folytán sülyedni fog-e és ennek következtében nekünk is érdekünk, hogy a lehető czélszerü módon együttesen oldjuk meg ezt a feladatot. Viszont azonban Ausztriának is feltétlenül szüksége van arra, hogy Magyarország is rendezze az ipari nyersanyagbehozatal kérdését, mert ellenkező esetben előáll az a helyzet, hogy Magyarországon át fogják az osztrák ipari érdekeltek is a nyers ipari anyagszükségletet biztosítani. Azt a következtetést szeretném ebből levonni, hogy járj unk el ugyan közösen Ausztriával, de mindenesetre igényt formálhatunk arra, hogy a közösen behozott nyersanyagból méltányos kvóta jusson a magyar ipar részére, aminél mindenesetre tekintetbe kell venni, hogy a behozott ipari nyersanyagnak nagy része katonai szükségletek előállítására fog fordíttatni, amely katonai szükségletek előállításában tudvalevőleg Magyarország iparát kvótaszerü arányban kell részesíteni. Ami a béke után előálló gazdasági helyzetet illeti, egészen kétségtelen, hogy az nagy mértékben az állam rendkívüli pénzügyi szükségleteinek behatása alatt fog fejlődni. Nem akarok számításokat végezni — azt hiszem ez ma meddő is volna — arra nézve, hogy mennyiben helyes német tudósok számítása, hogy a hadiköltségek és a háború után várható terhek folytán a német budget 6'5 milliárddal, Ausztriáé 3 milliárddal és a mienk P/í, milliárd koronával fog emelkedni. Minden körülmények közt, azt hiszem, meg lehet elégedni azzal a kétségtelen ténynyel, mint kiindulási ponttal, hogy a háború után igen jelentékeny több bevételről leszünk kénytelenek gondoskodni. A kérdés most már az, hogy ezeket az összegeket miből és hogyan lehet a mi gazdaságunkból előteremteni. Első helyen azok közt az eszközök közt, amelyeket igénybe vehetünk e czélra, szeretném megemlíteni azt, amelyről nagy lenézéssel szoktak beszélni, értem a takarékosságot. (Halljuk! Halljuk !) Azt hiszem, hogy ugyanannyi értéke volna, 12*