Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

92 636. országos ülés 1916 június lő-én, csütörtökön. ha az emberek a fantáziájukat a tekintetben erőltetnék meg, kogy hol lehet takarékoskodni és bizonyos szükségtelen és improduktív kiadásokat törölni, mintha kizárólag uj adók kieszelésére szentelik erőiket. Ami a takarékosságot illeti, erre vonatkozólag ugy áll a dolog, hogy igen könnyű általánosságban a takarékosságot hirdetni, ennél alig van népszerűbb dolog, de rendesen igen népszerűtlenné válik az ember, ha valami konkrét javaslatot tesz a takarékossági elv megvalósítása érdekében. Mégis azt hiszem, nem nehéz megállapítani, hogy a mi államháztartásunkban is vannak módok és bizonyos eszközök arra, hogy bizonyos improduktív kiadásokat töröljünk. Elsősorban azt hiszem, hogy rendkivüli nagy mértékben megnövekedett személyzeti kiadásaink csökkentéséről kellene okvetlenül gondoskodnunk. (Ugy van! a jobboldalon.) A háború megmutatta, hogy igen sok hivatalban, de magánvállalatoknál is. lényegesen nagyobb munkát kellett sokszor csökkent létszámmal elintézni és a dolog, meglepetéssel láttuk, simán ment. Ez fényes jele annak, hogy a háború előtt munkaerőink felhasználásával bizonyos lukszust űztünk és nem használtuk ki a munkaerőt ugy, amint szükséges lenne. (Ugy van ! a jobbodálon ) Egészen jól tudom, hogy nem az emberekben és hivatalnokokban van a hiba, jól tudom, hogy épen hivatalnokaink intelligenciánknak az elitjéhez tartoznak és hogy megvan bennük az akarat is, hogy feladatukat jól végezzék. Van azonban bizonyos hiba a rendszerben, amely nálunk a hivatalokban divik, a túlságosan bürokratikus rendszerben, amely mndenre, a legegyszerűbb dologra is, amelyet másutt közvetlen érintkezéssel egy perez alatt el lehet intézni, aktákat kivan, amely akták azután egy helyről a másikra, irodából irodába, referenstől referenshez vándorolnak, ami a felekre nézve nagy hátrány és egyúttal előidézi, hogy rendkivüli nagy hivatali apparátussal kell dolgozni. Ugyancsak bürokratikus szervezetünk hibája, hogy igen sokszor magas kvalifikáczióju tisztviselőkkel láttat el oly tennivalókat, amelyek tulaj donképen egészen alsórendű természetűek és amelyeket alsóbb képzettségű emberek is egészen jól elintézhetnének. (Ugy van! a jobbóldalon.) Ha az ügyek különbözősége miatt nem is lehet azt a kommercziális rendszert, amely pl. egy bankban van, változatlanul átültetni és megvalósítani az állami hivatalokban, kétségtelennek tartom, hogy a kettőnek, a kommercziális és bürokratikus rendszernek összeházasításából bizonyos üdvös eredményt lehetne elérni. De szükség volna e czélra, hogy e kérdéssel, a mi hivatali szervezetünk egyszerűsítésének kérdésével komolyan foglalkozzunk, ez pedig lehetőleg nemcsak oly emberek bevonásával történjék, akik egész életüket a hivatalban töltötték és meg vannak róla győződve, hogy amit tiz-husz évig csináltak, az másképen jól nem csinálható, hanem külső, más tereken működő gyakorlati emberek bevonásával is. Sokszor próbáltuk a közigazgatást egyszerűsíteni, de minden egyszerűsítési akcziónak rendesen az lett a következménye, hogy a teendők megszaporodtak. Hogy csak ily csekély eredményt értünk el e téren, az nagy mértékben arra vezethető vissza, hogy hiányzott a kényszer arra, hogy a kérdést valóban komolyan megoldjuk. Azt hiszem azonban, hogy a háború után, amikor nem leszünk bőviben a munkaerőnek, meglesz a nyomás arra, hogy e kérdéssel ugy foglalkozzunk, hogy valóban el is érjük a magunk elé kitűzött czélt. Tudom, hogy e megtakarításokkal nem fogunk sokat elérni, (Halljuk a jobboldalon.) tudom, hogy igen csekély része lesz azoknak a szükségleteknek, amiket az államnak fedeznie kell, amit ezen az utón tudunk behozni, de ha egyebet nem tudunk behozni, mint azt, hogy a háború után a tisztviselői fizetéseket a megváltozott életigényekkel arányba hozhatjuk, akkor is, azt hiszem, jelentékeny haladást értünk el. Nem akarok most azzal a másik igen jelentékeny forrással foglalkozni, amelyből az állami többkiadásokat fedezni kell, az uj adók behozatalának kérdésével, hiszen azok az adójavaslatok, amelyek tegnap óta a ház asztalán feküsznek, alkalmat fognak adni e kérdés részletes fejtegetésére. Csak egyet szeretnék egész általánosságban már most hangoztatni. (Halljuk!) Ha egészen kétségtelen is, hogy uj adókat nélkülözni nem lehet, ha egészen kétségtelen is, hogy adórendszerünkben vannak bizonyos tartalékok, amelyeket abból ki lehet hozni, viszont még sem szabad az adózásban odáig menni, hogy magas adók megállapításával egyúttal az adózás forrásait is bedugjuk. A gazdasági tevékenységet ép a háború után fokozott mértékben kell élénkíteni és, hiba volna azt nagy adókkal megbénítani. Ösztönözni kell a termelésre, nem pedig elriasztani a termelést. Azt hiszem, az állam önmagát károsítja meg, ha túlmagas adókkal a gazdasági tevékenységet béklyókba szorítja és az a kár, amely ebből az államra hárul a termelésnek elmaradása következtében, sokkal nagyobb lesz, mint az az összeg, amelyet ilyen, a termelést észszerütlenül sújtó adókkal az állam magának biztosítani tud. (Ugy van! jobb felől.) Ha azonban nem csüggedek e tekintetben, hogy a háború után képesek leszünk azokat az igen nagy mértékben fokozott terheket, amelyek ránk várnak, fedezni, ugy bizalmamat legfőképen abból merítem, hogy talán egy országnak sincsenek olyan nagy rejtett tartalékjai ki nem használt munkaerőkben, ki nem használt termelési lehetőségekben, mint Magyarországnak. (Ugy van!) Azt hiszem, hogyha ezen tartalékok kiaknázása terén mindenki megteszi a maga kötelességét, akkor fedezni fogjuk tudni mind-